Category: Sporttroll

Megfelelő utasbiztosítás kell a téli szezonban

Megfelelő utasbiztosítás kell a téli szezonban

A síelőknek a baleseteknél sokat segíthet a megfelelően megválasztott utasbiztosítás – mutat rá a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez. A Mabisz közleménye szerint Európa sípályáin nagyjából minden...

Szőnyi Ferenc újabb kíméletlen versenyen mérettette meg magát

Szőnyi Ferenc újabb kíméletlen versenyen mérettette meg magát

Szőnyi Ferenc, ultratriatlon világbajnok, az idei évben nyújtott hihetetlen teljesítményéhez méltóan fejezte be az évet. Decemberben ugyanis embertelen körülmények között vágott neki egy újabb kihívásnak a csodálatos Izlandon. December 16-án Izlandon, kíméletlen körülmények között,...

A „béke olimpiájára” készül Dél-Korea

A „béke olimpiájára” készül Dél-Korea

Észak-Korea atomhatalommá válása ellen minden békés eszközt bevetne déli szomszédja, kiemelkedő lehet a 2018-as, a dél-koreai Phjongcshangban rendezendő téli olimpia jelentősége is – Jun Szun-gu, Dél-Korea külügyminisztériumának politikai ügyekért felelős miniszterhelyettese. „A béke téli...

Az erő benned van!

Az erő benned van!

Yoda, a Jedi mester egyszer azt mondta: „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!”. Nem kell Star Wars rajongónak lenned ahhoz, hogy megértsd a bölcs idézet mélységet. Életünk során mindnyájan kerülünk szembe olyan akadályokkal,...

Megnyílt Budapest legmagasabb korcsolyapályája

Megnyílt Budapest legmagasabb korcsolyapályája

A főváros legegyedibb panorámájával rendelkező jégpályáján korcsolyázhatunk egészen február végéig a Hotel President tetőteraszán. Budapesten egyedülálló korcsolyapálya nyitotta meg kapuit az V. kerületi Hold utcában található Hotel President tetején. A négycsillagos szálloda tetején egy...

A Toyota globális partneri megállapodást írt alá a Speciális Olimpiai Szövetséggel

A Toyota globális partneri megállapodást írt alá a Speciális Olimpiai Szövetséggel

A társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív, Toyota, amely egyben az Olimpiai és Paralimpiai Játékok kiemelt támogatója, bejelentette, hogy globális partneri minőségben megállapodást kötött a Nemzetközi Speciális Olimpiai Szövetséggel. A bejelentés a Toyota tokiói irodájában,...

Csúcson a Mikulásfutás

Csúcson a Mikulásfutás

Vasárnap ismét megrendezte a Budapest Sportiroda (BSI) az örömfutásnak is nevezhető 4. Rossmann Mikulásfutást. Az esemény népszerűsége megkövetelte, hogy ebben az évben már három futamot szerveztek, melyek a Sóház utcából (a Budapesti Corvinus Egyetem...

Az idei korcsolyaszezon slágere a Bombardino

Az idei korcsolyaszezon slágere a Bombardino

  Sokan várták már a percet, hogy végre idén is megnyíljon a Városligeti Műjégpálya. A felkészült korcsolyázók pedig már most felkészülhetnek a legújabb trendekre. 91-ik évét kezdi meg idén a Városligeti Műjégpálya, mely a...

15 év után újra a profik között

15 év után újra a profik között

„Soha nem szűnt meg bennem a sport iránti vágy!” Így magyarázta a legsikeresebb magyar testépítő, hogy 45 évesen, 15 év kihagyás után miért próbál újra szerencsét a fiatal profik között. A magyarországi edzőtermekben Mesterként...

Csak ez első méterek és percek nehezek

Csak ez első méterek és percek nehezek

Személyes tanácsadás Béres Alexandrával az egészség megőrzéséért 2017.11.23 Hogyan lehet a rohanó hétköznapokban is egészségesen élni, vagy legalább egy kicsit változtatni a szokásainkon? Mit tegyenek azok, akik megpróbálták az átállást, de valamiért nem sikerült,...

Tobzódhatunk a (futó) Mikulásokban

Tobzódhatunk a (futó) Mikulásokban

December első vasárnapján senki se csodálkozzon, ha a Corvinus Egyetem környékén nagy tömegben találkozik lelkesen loholó Mikulásokkal. A tömeges invázió oka nem lesz más, mint a már hagyományos 4. Rossmann Mikulásfutás, mely december 3-án bolygatja...

Peák és Benkó győzelme a Veszprém Crosson

Peák és Benkó győzelme a Veszprém Crosson

  Rekord nevezői létszámmal rajtolt el a hatodik LOcarGO Veszprém Cross terepkerékpár-verseny, a magyar kupafutam harmadik állomása. Az időjárás jelentések riogatók voltak, ennek ellenére a teljes verseny megúszta szárazon, a hidegtől és néhány felhőtől...

A Balaton partján búcsúznak a szezontól a futók

A Balaton partján búcsúznak a szezontól a futók

Összesen mennyi az egyhatod, az egyharmad és az egy félmaraton? Hagyjuk a számítógépet, ne bűvészkedjünk a számokkal, ez pontosan annyi, mint egy teljes maraton, azaz 42,195 kilométer. Ezt és számos kisebb távot is lehet...

Interjú Klausmann Viktorral a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány vezetőjével

Interjú Klausmann Viktorral a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány vezetőjével

A technikai öltözetek piacán a Helly Hansen 1877 óta képviselteti magát korszakalkotó technológiáival. Hegyimentők, hegyen dolgozó szakemberek, sí- és vitorlásrajongók bíznak a Helly Hansen professzionális felszereléseiben, amelyekben biztonságban és kényelmesen érezhetik magukat, miközben azt...

Interjú Thurzó Balázzsal a mátraszentistváni Sípark síoktatójával

Interjú Thurzó Balázzsal a mátraszentistváni Sípark síoktatójával

A technikai öltözetek piacán a Helly Hansen 1877 óta képviselteti magát korszakalkotó technológiáival. Hegyimentők, hegyen dolgozó szakemberek, sí- és vitorlásrajongók bíznak a Helly Hansen professzionális felszereléseiben, amelyekben biztonságban és kényelmesen érezhetik magukat, miközben azt...