Jó fizetés, jó társaság – vágyálom a munkahelyen?
A PwC Magyarország nyolcadik alkalommal mérte fel a munkaerőpiaci preferenciákat és átadta az Év Legvonzóbb Munkahelye díjakat
Az alapbér mellett a magánélet tiszteletben tartása és a jó hangulatú, támogató közeg számít munkahelyválasztáskor – derül ki a PwC nyolcadik alkalommal elkészített Munkaerőpiaci preferencia felméréséből, amiben idén több mint 90 000 tapasztalt munkavállaló, egyetemi hallgató és közoktatásban vagy szakképzésben tanuló diák vett részt. Az Év Legvonzóbb Munkahelye Díjat a Mercedes-Benz kapta.
Egyre többen akarnak váltani
A folyamatos gazdasági és társadalmi változások okozta nyomás máshol kínálkozó lehetőségek keresésére sarkallja a munkavállalókat. A PwC 2024-es Global Hopes & Fears kutatásának eredményei szerint a megkérdezettek több mint negyede (28%) tervezi, hogy a következő 12 hónapban munkahelyet vált, ami a 2022-es felmondási hullámnál (19%) jóval magasabb arány. Kiemelten fontos tehát azoknak a faktoroknak az ismerete, melyekkel enyhíthető a rájuk nehezedő nyomás, és ezáltal hatékonyabban megtarthatók. A fő motivátor továbbra is a pénz, az anyagi juttatások mellett viszont idén már egyéb tényezők is kiemelt szerephez jutnak, ha a munkavállalók preferenciáit vizsgáljuk.
Munkavállalók | Egyetemisták | |||
1. | Alapbér | 1. | Alapbér | |
2. | Magánélet tiszteletben tartása | 2. | Túlórakifizetés | |
3. | Támogató, együttműködő csapat | 3. | Magánélet tiszteletben tartása | |
4. | Felkészült, támogató vezetők | 4. | Támogató, együttműködő csapat | |
5. | Munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség | 5. | Felkészült, támogató vezetők | |
6. | Bónusz | 6. | Karrierlehetőségek | |
7. | Túlórakifizetés | 7. | Kiszámítható időbeosztás | |
8. | Munkahely biztonsága (pl.: gazdasági visszaesés idején) | 8. | Munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség | |
9. | Rugalmas munkaidő | 9. | Bónusz | |
10. | Értelmes, értékteremtő munka | 10. | Értelmes, értékteremtő munka |
Top 10 legfontosabb elem a munkahely kiválasztásánál a munkavállalói és egyetemista válaszadók körében
Jó fizetés mellé jó társaság
„Az elmúlt években a munkavállalói preferenciák jelentős átalakuláson mentek keresztül, ahogy az emberek igyekeztek alkalmazkodni a folyamatosan változó és kiszámíthatatlan gazdasági és társadalmi környezethez. Két évvel ezelőtt az energiaválság miatt a munkahely stabilitása, míg tavaly a kimagasló infláció miatt a pénz és az anyagi juttatások domináltak — minden más szempontot szinte háttérbe szorítva”
– mutatott rá Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője.
„Idén egyértelműen látszik, hogy a szociális közeg és a munkahelyi keretek, valamint a rugalmasság mennyire felértékelődtek a munkavállalók szemében”
– tette hozzá.
A humán faktorok erősödése tavaly kezdődött, de az idei évben még hangsúlyosabbá vált. A támogató, együttműködő csapat fontossága (3. hely) és a felkészült, támogató vezető szerepe (4. hely) azt jelzik, hogy a munkavállalók egyre inkább értékelik a pozitív munkahelyi légkört, ahol a közösség és a vezetés támogatja őket mind szakmailag, mind emberileg.
A magánélet tiszteletben tartása is kiemelt szerepet kapott a preferenciák között (2. hely). A dolgozók számára kulcsfontosságú, hogy munkaadójuk tiszteletben tartsa személyes határaikat, és lehetővé tegye számukra a munka és a magánélet egészséges egyensúlyának megteremtését és fenntartását. A rugalmasság iránti igény szintén növekedett: a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség az 5. helyen (2023-ban 7.), az otthoni munkavégzés pedig a 12. helyen (2023-ban 21.) szerepel a preferencialistán.
Fejlődésre és kiszámíthatóságra vágyó egyetemisták
A fiatalabb generáció által hozott értékek rendkívül fontosak a szervezetek számára. Digitális képességeik, friss világlátásuk és innovatív problémamegoldásuk nélkülözhetetlen a vállalatok növekedése és túlélése szempontjából.
Az egyetemisták számára az idősebb generációkhoz képest kiemelten fontos a karrierépítés (Karrierlehetőségek: 6. hely) és a továbbképzési lehetőségek (12. hely). Ők olyan munkahelyet keresnek, ahol nemcsak kihívást jelentő feladatokat kapnak, hanem támogatást is szakmai fejlődésükhöz, akár egy coach vagy mentor személyében. A rugalmasság helyett náluk a kiszámíthatóságra kerül nagyobb hangsúly (Kiszámítható időbeosztás: 7. hely, Munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség: 8. hely), aminek a védelmére a túlóra megfelelő kompenzációját várják el (Túlórakifizetés: 2. hely).
Sokszínűség és transzparencia, mint versenyelőny
Habár nincsenek a top10-ben a munkavállalók preferenciái között, de 2023-hoz képest a legnagyobb pozitív elmozdulást a munkáltatói jövőkép és stratégia (14. hely; 11 helyezést javítva tavalyhoz képest), a sokszínűség és egyenlőség (22. hely; 10 helyezésnyi előrelépés), valamint a döntéshozatal átláthatósága (18. hely; 9 helyezésnyi javulás) mutatják. A sokszínűség iránti igény a fiatalabb korosztály esetén még erősebb: az egyetemistáknál 17. (15 helyezésnyi előrelépés), míg a középiskolásoknál 12. helyen áll (6 helyezésnyi javulás), ami azt jelzi, hogy a munkaerőpiac új generációi számára ezek a tényezők egyre nagyobb jelentőséggel bírnak.
„A transzparencia, a sokszínűségi törekvések és a tudatos jövőtervezés nem csupán etikai vagy társadalmi felelősségvállalási kérdések, hanem konkrét versenyelőnyt is jelentenek a vállalatok számára. Azok a cégek, amelyek élen járnak és kiemelten foglalkoznak ezekkel a területekkel, vonzóbbak a tehetséges munkavállalók számára, és nagyobb eséllyel tudják megtartani őket hosszú távon. A transzparens döntéshozatal erősíti a dolgozók bizalmát és elkötelezettségét, míg a sokszínű és befogadó munkahelyi kultúra elősegíti az innovációt és a kreatív problémamegoldást. Az a szervezeti kultúra, amely stabilitást nyújt, tiszteletben tartja a munkavállalók értékeit és befogadó környezetet teremt, hozzájárulhat a piaci sikerek eléréséhez is”
– foglalta össze a szakértő.
A jövőtálló munkáltatók fókusza
A munkáltatók a következő három lépéssel erősíthetik munkáltatói márkájukat és növelhetik megtartó erejüket:
- A magánélet tiszteletben tartása és a munka-magánélet egyensúlyának támogatása: A munkavállalók számára kulcsfontosságú, hogy munkaadójuk tiszteletben tartsa személyes határaikat, rugalmas munkaidőt és a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiséget biztosítson.
- Támogató munkahelyi környezet kialakítása: Egy együttműködő csapat és a felkészült, támogató vezetők jelenléte erősíti a munkavállalók kötődését a vállalathoz. A vezetők fejlesztése, a csapatok építése és a vállalati kultúra erősítése is hozzá tud ehhez járulni.
- Az anyagi juttatásokon túlmutató értékek hangsúlyozása: A versenyképes alapbér mellett a munkáltatóknak érdemes fókuszálniuk olyan tényezőkre is, mint a karrierfejlődési lehetőségek, a sokszínű és befogadó munkahelyi kultúra, valamint a transzparens kommunikáció.
PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díj iparági kategória győztesei
A PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a kutatásban részt vett válaszadók értékelése alapján.
1. helyezett | 2. helyezett | 3. helyezett | |
Autóipari gyártó | Mercedes-Benz | Audi Hungaria | BMW |
Gyógyszeripar | Richter Gedeon | Teva | Egis |
Szolgáltatóközpontok | bp Hungary | Diageo | IBM |
Energetika és közüzem | MOL Magyarország | MVM Csoport | E.On |
Kiskereskedelem | Lidl Magyarország | Tesco Magyarország | Aldi Magyarország |
Technológia | Microsoft Magyarország | EPAM | Deutsche Telekom IT Solutions |
FMCG | Coca-Cola HBC Magyarország | Procter & Gamble | Nestlé Unilever |
Pénzügyi szolgáltató | OTP Bank | Magyar Nemzeti Bank | Morgan Stanley |
Telekommunikáció és média | Magyar Telekom | RTL Magyarország | Yettel Magyarország |
Gyártó | Bosch Csoport | LEGO | Siemens |
2024 Legvonzóbb Munkahelye – összesített kategória | Mercedes-Benz | Audi Hungaria | OTP Bank |