Homlokzati fal dőlt az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában (FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE!)

    Homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában hétfő délelőtt. Az MTI úgy tudja, hogy többen megsérültek, sok autó megrongálódott, öt jármű teljesen összelapult.

    Kisdi Máté, a Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a VI. kerületi, az Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület tetejéről indult el az omlás, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.


    A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a megrongált autókat, de nem találtak bennük senkit, ahogy a megrongálódott lakásokban sem – tette hozzá a referens.


    Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a társhatóságok közreműködésével a területet lezárták.

Négyen sérültek meg az utcán

    Négyen sérültek meg hétfő délelőtt Budapest VI. kerületében, ahol leomlott egy ház felső emeletének egy része – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

    Csécsi Soma az M1 híradójának telefonon azt mondta, a Jókai utcai épület előtt tartózkodó emberek sérültek meg a balesetben.


    Hozzátette, a mentési munkálatok jelenleg is tartanak, a katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a helyszínen.


    A rendőrség lezárta a Jókai utcát a Dessewffy utca és az Aradi utca között – tájékoztatott a szóvivő.


    Közölte azt is, a VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba

    A mentők egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba, miután hétfő délelőtt leomlott a VI. kerületi Jókai utcában lévő egyik ház negyedik emeleti falrésze – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.

    Az M1 helyszíni tudósítója azt mondta, hogy egy 50 méteres falrész omlott rá az ott parkoló autókra és az utcán lévő emberekre.


    Hozzátette, hogy a falrész magával sodort néhány díszítőelemet is a ház homlokzatáról.


    A lezuhanó falrész teljesen betemetett, összeroncsolt négy autót, a járművek alig látszanak ki a törmelék alól – számolt be a tudósító.


    A M1 információi szerint az egyébként üresen álló épületben felújítási munkák zajlottak.

Erkély- és faldarabok hullottak alá

    Szinte teljesen leomlott hétfő délelőtt Budapesten a Jókai és az Aradi utca sarkán található épület teteje és az utca felé kilógó párkányzata, sőt a törmelék erkélyeket és díszítőelemeket is magával sodort – jelentette az MTI helyszíni tudósítója.

    A tudósító arról számolt be: a törmelék az utcán, az épület előtt parkoló autókra, a járdára és az úttestre omlott.


    Az omlás erejét érzékelteti, hogy némelyik megrongált autót szinte csak sejteni lehet a törmelék alatt, ugyanis alig látszanak ki a kövek alól. Van több olyan gépkocsi, amelyet szó szerint kilapított az omlás – tette hozzá.


    A járókelők a helyszínen arról számoltak be, hogy hatalmas robajjal omlott le a fal. Amikor kifutottak a környező üzletekből, szinte nem látszódott semmi a nagy portól, ami hosszú percekig “ködbe” borította az utcát.


    Az érintett útszakaszt a hatóságok teljes szélességében lezárták, jelenleg munkagépek várakoznak arra, hogy a helyszíni vizsgálatok befejezése után megkezdjék a romeltakarítást.

Négyen sérültek meg a balesetben

    A mentők négy sérültet láttak el a VI. kerületi házomlás helyszínén, egy nőt koponya- és gerincsérüléssel szállítottak kórházba – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.

    Győrfi Pál elmondta: hat mentőegységet riasztottak a helyszínre, a mentők négy sérültet láttak el.


    Hozzátette: a legsúlyosabb sérült egy fiatal nő, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett. Őt gyors ellátásban részesítették a mentők és azonnal baleseti osztályra szállították.


    Három további sérült zúzódások, sebek miatt szorul segítségre, őket is baleseti osztályra vitték – mondta a mentőszolgálat szóvivője.


    Hétfő délelőtt a Jókai utca 1. szám alatti épület beépítés alatt álló tetőterének egy része az utcára omlott.

Leomlott egy épület felső szintjének egy része Terézvárosban

Többen megsérültek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított.

Leomlott egy épület negyedik szintjére épített párkányfal Budapest VI. kerületében, a Jókai utcában 2022. június 27-én délelőtt. Az elsődleges adatok szerint a lehulló törmeléktől az utcán négyen sérültek meg. A helyszínen jelenleg is tartanak a mentési munkálatok, a Jókai utca Aradi és Zichy Jenő utca közötti szakaszát, valamint az Aradi utca 1-5. szám közötti szakaszát lezárták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a történteket. 

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa

     Súlyosan megsérült a terézvárosi házomlásban a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze, aki éppen munkahelyére tartott – közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

    A kommüniké szerint munkatársuk most kórházi, baleseti ellátásban részesül. Az operettszínház vezetése és társulata támogatásáról biztosítja sérült társulati tagját és családját – írták.


    Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában korábban arról számolt be, hogy a mentők négy sérültet láttak el a VI. kerületi házomlás helyszínén, egy nőt koponya- és gerincsérüléssel vittek kórházba.


    Hat mentőegységet riasztottak a helyszínre, a mentők négy sérültet láttak el. A legsúlyosabb sérült egy fiatal nő, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett. Őt gyors ellátásban részesítették a mentők és azonnal baleseti osztályra vitték – közölte.


    Három sérült zúzódások, sebek miatt szorul segítségre, őket is baleseti osztályra vitték – mondta a mentőszolgálat szóvivője.


    Hétfő délelőtt a Jókai utca 1. szám alatti épület beépítés alatt álló tetőterének egy része az utcára omlott.

Húsz lakó kérte elhelyezését az önkormányzattól

    A VI. kerületi házomlásban érintett épület húsz lakója kérte az elhelyezését az önkormányzattól – közölte a terezvaros.hu hétfőn délután.

    Azt írták, Soproni Tamás polgármester intézkedése értelmében azok a családok, akik igénylik, szállást kaphatnak az önkormányzat költségén. Az önkormányzat két szállodában foglalt le a számukra szobákat. Eddig húsz lakó nem tudta az átmeneti lakhatást rokonoknál, vagy más módon megoldani.


    Hétfő délelőtt leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utcai ház párkányfala, a balesetben négyen megsérültek. A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Fotók: MTI/Mihádák Zoltán & police.hu

https://egyszermarlattamautot.hu/villamossal-karambolozott-egy-auto-a-fovaros-i-keruleteben/