Tükörsima aszfalt a motorozás szerelmeseinek

Az autósok és motorosok által kedvelt Transzfogarasi panorámaút kevésbé ismert, és éppen emiatt kevésbé zsúfolt „testvére” a Transalpina, amely Erdély és Havasföld között kanyarog. A 148 kilométer hosszú útvonal Románia legmagasabban fekvő közútja, amely a Déli-Kárpátokban a Párin-hegységen keresztül vezet, miközben kis településeket, erdőket, hidakat, tavakat érint. A Sebes-folyó mesterséges víztározója, az Oasa-tó remek pihenő pont lehet, káprázatos itt a környék. Ha nem sietsz, és nem akarod megállás nélkül letolni a teljes Transalpinát – amit kb. 3 óra alatt lehet teljesíteni – akkor a vízparton hosszabban is megpihenhetsz. Innen aztán tovább indulva változik a táj, kevesebb lesz a fa, és több a kanyar, meredek hegyoldalak között fogsz haladni. Az út olykor kétezer méteres magasságban kanyarog, ahonnan elképesztő a panoráma. Az aszfalt azonban végig tükörsima és hibátlan, az 1939-ben épült útvonal teljes felújítását közel tíz évvel ezelőtt fejezték be.

Egy ilyen utazást minden szögből érdemes rögzíteni, ezért vidd magaddal a Mio MiVue™ M40 hátsókamerádat is, mellyel az M700-as modellt tudod kiegészíteni. A kis méretű, 52 grammos készülék könnyen elfér a motoron, a 3M kétoldalas ragasztószalaggal egy mozdulattal rögzítheted. A hátsó kamera Full HD és 1080p minőségben rögzíti a felvételeket 30 képkocka/másodperc sebesség mellett, a Sony STRAVIS érzékelőnek és a 130 fokos látószögű, F1.6 rekesznyílású lencsének köszönhetően pedig rossz fényviszonyok mellett is megfelelő minőségű képeket készít. Mindehhez jön a Mio™ NightVision technológia, ami gyenge látási körülmények mellett is lehetővé teszi, hogy a mögötted zajló történésekről éles és tiszta felvételek rögzüljenek.