Ezeket ne edd, hogy elkerüld a vesekövet
A vesekő és annak betegségeiről számos információ megtalálható a magyar neten. Részletesen beszámol róla a hazipatika.com, illetve a webbeteg.hu portálon is hasznos információkat találhatsz. Így a tünetekkel és a betegséggel most nem is kívánunk foglalkozni, az említett oldalak ezt szépen kitárgyalják. Arról viszont sehol nem találni részletes útmutatót, melyek azok az ételek, amik felelősek a vesekő kialakulásáért, illetve növelhetik annak kockázatát.
Ezt a hiányt pótolja most az elopont.hu egészségügyi portál, ezáltal komplett étrendet állíthatunk össze annak érdekében, hogy megelőzzük a vesekő kialakulását. Ez a cikk tehát kifejezetten ajánlott azoknak, akik sajnos már áldozatul estek a betegség által okozott szörnyű görcsöknek és kínoknak.
Természetesen mindig kérjük ki orvos és/vagy szakember segítségét, a cikkben közölt adatokat felhasználva konzultálni szükséges velük.
Néhány élelmiszer oxalát tartalma
Általánosan elmondható, hogy az állati eredetű élelmiszerek – mint pl. hús, tojás, tejtermékek, zsírok – nem tartalmazzák a vesekő egyik leggyakoribb alapanyagát, az oxalátot, viszont szinte minden növényi eredetű táplálék igen. A szórás viszont elég szélsőséges számok között mozog, ezért érdemes odafigyelni, miből, mennyit étkezünk.
Jól látható, hogy a spenótot például erősen célszerű elkerülni, vagy nagyon kis mennyiségben szabad belőle fogyasztani, más ételek esetén viszont a mértéktartás a mérvadó. Egészséges emberek esetében 200-300 mg oxalátbevitel javasolt, akik nagyobb kockázatnak van kitéve a vesekő kialakulásának (mert például már volt), náluk 100 mg mennyiséget szabad bevinni.
A csatolt táblázat az ismert és gyakori ételeket tartalmazza, ha még részletesebb képet szeretnénk látni, akkor ezen a linken további számokat láthatunk, angol nyelven.
További javaslatok a vesekő megelőzésére
Azt kitárgyaltuk, hogy tehát a megfelelő étrend nagyon fontos, hogy ne építsünk magunkban oxalát anyagú köveket.
A megelőzést tovább tudjuk fokozni, javítani, ha rendszeresen sportolunk. Köztudott, hogy a mozgás segíti elkerülni a vesekő kialakulását, az esetleges „vesehomok”, vagy kisebb kövek szétzúzódásában is nagy szerepet játszik, hiszen gyakorlatilag fizikai erőhatást gyakorlunk rá.
Fogyasszunk továbbá megfelelő mennyiségű (tiszta) folyadékot, a nap folyamán nagyjából egyenletesen elosztva, mely folyamatosan átmossa a vesét, a gyakori vizelet-visszatartást pedig mellőzzük. Ezek mellett pedig figyeljünk a testsúlyunkra és kerüljük az elhízást, mely egyébként tovább rontaná a mozgásszegény életmódot.