Vadászrepülők inspirálták a legújabb Gravitymastert

A japánok a fenntarthatóságot is előtérbe helyezték

A Casio vadonatúj, vadászrepülők által inspirált karórát mutatott be. Az új G-Shock Gravitymaster rögtön háromféle megjelenésben érhető el.

„Valamennyi közös jellemzője, hogy mesterien ötvözik a vadászrepülők műszerfalának kialakítását, valamint a gépek aerodinamikus, lendületes dizájnját” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

Az új GR-B300 Gravitymaster széria háromféle színkombinációban lesz elérhető. Az egyik fekete változat világosszürke/ezüst részletekkel (GR-B300-1AER), a második fekete verzió élénk piros díszítésekkel (GR-B300-1A4ER) érkezik; a harmadik, szürke variánst égszínkék kiegészítők dobnak fel (GR-B300-8A2ER).

Az új Gravitymastert a Casio a Carbon Core Guard könnyű, karbonszálas karóratokjával látták el, amely megvédi a belső alkatrészeket az ütésektől és a rázkódásoktól. Nagy ellenállóképessége annak köszönhető, hogy tokja repülőgépek törzsének kialakításhoz hasonló, szénszálerősítésű struktúrával rendelkezik. „A japán óramárka ugyanakkor a fenntarthatóságra is gondolt, mivel a tokban, a lünettában és a szíjban is olyan bioműanyagot használt fel, amely többek között kukorica és ricinus kivonatot tartalmaz, csökkentve ezáltal a fosszilis energiahordozók felhasználását” – emelte ki Nagy Sándor.

Az óra nagy méretű számlapján háromdimenziós számok láthatók, amelyek nagyban megkönnyítik a gyors leolvashatóságot, amely a pilóták számára kiemelten fontos. A 9 órás pozíciónál található segédszámlap kétféle feladatot is ellát, nemcsak ébresztőóraként funkcionál, hanem az aktuális akkumulátor töltöttségi szintet is kijelzi. A különleges funkciók közé tartozik a repülési napló, amellyel elmenthető az aktuális tartózkodási hely és idő. A kettős idő kijelző pedig kijelzi az indulási és a célállomás aktuális idejét.

Az új GR-B300 órák mindegyike Bluetooth-kapcsolattal van ellátva és csatlakoztatható az okostelefonokra letölthető Casio Watches alkalmazáshoz. Az applikációban gyorsan és könnyen végezhetünk el órabeállításokat, így például az alapértelmezett „otthoni” idő akár utazás közben is könnyedén felcserélhető a célpont időzónájanak pontos idejével.

Tudtad?