Segítheti az epigenetika a cukorbetegség megelőzését és gyógyítását?
A cukorbetegek száma világszerte több millióra rúg, és ez a szám 2030-ra, becslések szerint, akár meg is duplázódhat.
A cukorbetegség a 21. század egyik legnagyobb egészségügyi problémája és az ötödik leggyakoribb halálok a világon.
A cukorbetegség rengetegféleképpen kialakulhat: gyakran genetikai úton öröklődik, de génektől függetlenül is megjelenthet: fakadhat túlsúlyproblémákból, mozgásszegény életmódból, egészségtelen étrendből vagy az életkorból.
Azonban nem minden vezethető vissza az érintett életmódjára sem, például a 2-es típusú cukorbetegek között is sokan teljesen egészséges testsúllyal rendelkeznek. De olyanok is akadnak, akiknél több rizikófaktor is fennáll, például túlsúly, időskor, mozgásszegény életmód, és mégsem alakul ki náluk cukorbetegség.
Ennek az elsőre furcsa jelenségnek egyik lehetséges magyarázata, hogy epigenetikai tényezők is okozhatják a felnőttkori cukorbetegséget: például a magzatkori alultápláltság, illetve az, ha az anyuka a terhesség idején cukorbeteg volt. De önmagában az alacsony születési testsúly is ugyanilyen epigenetikai tényező, mely hajlamosít az inzulinrezisztenciára és a 2-es típusú cukorbetegségre.
Jelen eszközeink: a gének, a koleszterinszint, a vérnyomás vizsgálata és a vércukorszint kontrolljának mértéke előre jelezhetik a szövődmények kialakulásának esélyét, de az esetek bizonyos hányadában nem magyarázható a szövődmények kialakulása ezekkel a faktorokkal. Az epigenetikai kutatások, reményeink szerint egyszer választ adnak ezekre a talányokra.
De mi is az az epigenetika?
Az epigenetika tudománya azt tanulmányozza, hogy a környezeti hatások és más külső-belső tényezők, hogyan befolyásolják génjeink működését. Bizonyos génjeink, ugyanis környezeti tényezőktől függően kapcsolnak ki- és be, azaz lépnek működésbe vagy „hallgatnak el”.
Ezek az epigenetikai változások azonban nemcsak minket érintenek, akiket ezek a külső hatások érnek, hanem érinthetik utódainkat is, tehát öröklődnek!
Bármilyen furcsa, ez az öröklődés nem genetikai alapú öröklődés. Az említett külső hatások nem a gének DNS nukleotidsorrendjét változtatják meg, hanem a gének kifejeződését, hozzáférhetőségét.
Így „érhetetlen” módon családi kórtörténetben eddig nem ismert genetikai hajlamok jelenhetnek meg látszólag a „semmiből” a következő generációban. Így például, ahogy korábban említettük, a cukorbetegségre való hajlam, mely a magzatkori alultápláltság miatt alakul ki.
Cukorbetegséget kiváltó epigenetikai változásokat okozhat az egészségtelen táplálkozás, a testmozgás hiánya és életkorunk vagy bizonyos betegségeink. Más jellegű betegségekre való hajlamot okozhatnak epigenetikai változásokon keresztül az extrém mértékű fizikai vagy pszichés stresszhatások, a szerhasználat, fertőzések és a káros sugárzás is.
Számos cukorbetegséget okozó epigenetikai változás szerencsére nem egyirányú, ezért, ha olyan környezeti tényezőkön változtatunk pozitív irányba, mint az étrendünk vagy a testmozgás aránya napjainkban, akkor jelentős javulás is előidézhető ezzel.
Milyen előnyökkel jár ez az epigenetikai tudás a cukorbetegség gyógyítása szempontjából?
Az epigenetikai kutatásoknak köszönhetően, ma már karnyújtásnyira van a megoldás ahhoz, hogy felismerjük a cukorbetegség kialakulásának rizikóját olyan gyermekeknél, illetve felnőtteknél, akiknél a diabétesz még nem alakult ki.
Ezeknél a személyeknél a megelőzés hangsúlyosabb szerepet kaphat, hiszen, ha tudjuk, hogy valaki milyen betegségre hajlamos, még idő előtt be tudunk avatkozni, így késleltethetjük és reményeink szerint a jövőben akár meg is előzhetjük a betegség kialakulását.
De az epigenetikai folyamatokat nemcsak a cukorbetegségre való hajlam előrejelzésére lehet használni, hanem a cukorbetegség szövődményeinek kialakulását is előre jelezheti.
Rengeteg fontos biomarkerre támaszkodhatunk majd a jövőben, az egyik fontos ezek közül például a DNS metiláció, mert az epigenetikai szabályozás sokszor a DNS metilációs mintázatának megváltozásán alapul. A DNS metilációs státusz fordítottan arányos a gének aktivitásával, így a beteg génjei és a DNS metilációs szintje ismeretében hatékonyan megjósolhatjuk a cukorbetegség és szövődményei kialakulásának kockázatát.
Ha a fent említett DNS metilációs szint és a szövődmények kialakulása közötti kapcsolatot feltárjuk, talán világossá válik, hogy hogyan fordulhat az elő, hogy hiába sikerül tökéletes kontroll alatt tartani néhány beteg vércukorszintjét, mégis kialakulnak olyan szövődmények, melyek általánosságban véve más betegeknél nem alakulnak ki, ha a vércukorszintet egyensúlyban tartják.
Sok lehetőség rejlik tehát ebben a tudományágban, mely egyaránt segítségünkre lehet a magas számban előforduló cukorbetegség kialakulásának visszaszorítására, illetve hasznát vehetjük majd a kezelések eredményességének növelésében is.
