“Mulató csórók, ez a bohém karaván”
Francia zenekarral készített közös dalt a Bohemian Betyars
Idén hatalmas bulival ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Bohemian Betyars a Budapest Parkban. A születésnapi év ráadásul számos egyéb meglepetést is tartogatott: a zenekartól korábban soha nem látott kollaborációkkal lepték meg a rajongókat, amelynek során több nemzetközi sztárzenekarral is együttműködtek. Ezt a korszakot zárják le a most megjelenő dallal, amelyet a francia La Caravane Passe csapatával közösen jegyeznek. De erősen bekezdik 2025-öt is: január 18-án a Parno Graszttal közös barátságukat ünneplik meg a Papp László Budapest Sportarénában.
A Bohemian Betyars az elmúlt egy év során a magyar (Platon Karataev, Parno Graszt) kollaborációk mellett egy bosnyák és egy katalán zenekarral is készített közös dalt. Nem titkolt szándékuk volt, hogy az egyébként is népes nemzetközi rajongók táborát tovább bővítsék, és az együttműködések be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket: az idén Kanadát is megjárt Bohemian két nagyon fontos új piacra is betette a lábát, ugyanis nemrégiben két nagyhírű menedzsmentirodával (Zn Production – Franciaország, Radar Agency – Hollandia) is elkezdtek dolgozni.
A most megjelenő La Bohème pedig remekül megágyaz a jövőbeli francia terveiknek. A zenekar egyik frontembere, és hegedűse, Palágyi Máté Kakas ugyanis két évet töltött Franciaországban, jól beszéli a nyelvet, így nem is volt kérdés, hogy a La Caravane Passe csapatával közösen írt dalnak is francia szövege lesz. Kakas a dalról a következőképp mesél:
“Egy egyszerű, de nagyszerű középtempós nótát szerettünk volna írni, ahol együtt ugrálva énekelhet a közönség. A bohém – La Bohème pontosan arról szól, ami az embereknek a fejében bevillan, amikor meghallja ezt a szót. A vándorzenész, aki szórakoztat, lázad, sírva vigad, napról napra él, de boldog, mert gondtalan az élet. Maga a refrén egy elég jól eltalált szójáték, ami sajnos csak franciául értelmezhető, de a dal közepén a két magyar sor jól bemutatja a lényeget.
Hervadó csókok, bolondok aranyán
Mulató csórók, ez a bohém karaván.”
A dalnak egyfajta mesés hangulata van, a szöveg pedig egy idealizált világot mutat be. Így adta magát, hogy a hozzá készülő videó egy animációs kisfilm legyen, amin rengetegen, név szerint: Salvatore Giuliano, Bácsi Janka Pálma, Bordás Lulu, Fendrik Bori, Fendrik Bertalan, Józsa Eszti, Nakada Anna Róza és Szabó Janka dolgoztak.
A zenekar tehát gőzerővel nyitogatja az ajtókat újabb és újabb külföldi piacokon – olyannyira, hogy jövőbeli terveik közt szerepel az is, hogy korábbi, Ellentétek balladája című dalukat – amely egy Francois Villon versen alapul – franciául is felveszik. Mindeközben a hazai színtéren is újabb mérföldkő elé néznek: január 18-án első arénás koncertjükre készülnek a Parno Graszttal közösen. Erről a következőképp mesélnek:
“Ez valami olyan durranás lesz, amelyet egyik zenekar sem csinált még. Jó kis próba lesz közösen, mert így kézenfogva ugrunk fejest a saját szervezésű arénakoncertbe. Ami mindenképpen új szín lesz, az a tánc, amely végig fogja vezetni a koncertet, és egy kis történetet kerekít a koncert köré. Illetve lesznek új közös feldolgozások, úgy, hogy a lényeg ne változzon: tiszta örömzene, egy nap amikor megünnepeljük a két zenekar egybekelését.”
Bohemian Betyars x La Caravane Passe – La Bohème: https://youtu.be/mpgzM66G09k
Bohemian Betyars x Parno Graszt Aréna jegyek: https://podiumshows.com/parno-graszt-arena-terkep