Megjelent Becky and the Birds intim és kísérletező debütlemeze
A Becky and the Birds néven tevékenykedő svéd dalszerző-énekesnő, Thea Gustafsson nemrég a kreatív szabadság és az érzelmi felszabadulás korszakába lépett debütáló albumával, az „Only Music Makes Me Cry Now” című lemezzel, melynek produceri munkálatait is ő maga végezte.
A 12 dalos lemez zenéjét egy szakítás, majd az azt követő önismerei út mellett Thea olyan korábbi közreműködői is inspirálták, mint Dijon, SeinaboSey és Lapsley, illetve az alkotó ihletet merített a Bandcamp eldugott bugyraiból és London és Stockholm zenei szcénáiból is. Mindezek mellett a Blue Valentine és az Aftersun című filmek és Eckhart TolleA New Earth című könyve is hatással voltak rá az anyag készültekor. A stúdióban nemcsak lelki, de zenei gyökereihez is visszatért, és azon volt, hogy lelkes, kíváncsi és bátor maradjon a munka során. Az innovatív és érzelmes végeredményt saját hangja manipulációjával és a mindennapi életéből vett hangmintákkal fűszerezte. A kísérletező elektropop és szívből jövő R&B elegyével játszó korong lehetővé teszi, hogy a hallgatók végigkísérjék őt a mögötte álló intenzív gyógyulási és újrafelfedezési időszakon.
Az albumot a „When she holds me”, az „Anymore” és az „I made my baby cry” című dalok vezették fel. Utóbbit Elton John is lejátszotta rádióműsorában, és azt nyilatkozta róla, hogy hosszú idő óta ez a legjobb felvétel, amit hallott…