Megérkezett a Budapest Park WINTERFEST line-upja!

A Budapest Park a tizenharmadik évadban is sok újdonsággal rukkolt elő. A nyári szezon zárásával is folytatja innovációit. Nemrég jelentették be, hogy december 20-án és 21-én első alkalommal rendeznek fesztivált Budapest Park WINTERFEST néven, az MVM Dome-ban. A jövő évi nyitás dátuma: április 24. Ettől az időponttól várják újból a látogatókat a szokott helyen, a Fábián Juli tér 1. szám alatt. Addig is dübörög tovább az augusztusban indított online rádió, a Park FM, amely most már saját applikációban is hallgatható.

Vasárnap este a Budapest Park szervezői bejelentették a kétnapos téli fesztivál, a WINTERFEST első fellépőit – mindkét napon négy-négy nagykoncert lesz, olyan előadókkal, akiknek önálló Parkos koncetjeire is tömegek váltanak jegyet.

December 20-án a sort a Blahalouisiana kezdi, amely a Park nyitóhétvégéjén mutatta be idén megjelent új, Sötét villám című nagylemezét. Őket követi a kísérleti zenéjéről és brutálisan őszinte szövegeiről ismert Vad Fruttik, majd a Punnany Massifé lesz a főszerep, amely – amellett, hogy a Park évadzáró napján is megrengette a házat –, a tavaly megjelent, Fel Nem című lemezén hozza a tőle megszokott, “punnanys” kavalkádot, legyen szó stílusról vagy érzelmekről. A nagyszínpad programját a szintén újlemezes Elefánt zárja. SEMMI című albumukat ők is a Parkban mutatták be. Hazánk egyik legnépszerűbb alternatív zenei kollektívájának legutóbbi anyagáról nem csak a közönség, de a szakma is elismerően nyilatkozott. December 21-én az Aranyrántotthús-díjas ethno-beat nyolcas, az aurevoir. veszi be a színpadot. Fellép a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Margaret Island, amely szintén új lemezzel jelentkezett az idén (Minden levegővétellel újra megszületünk). Az élőzenei produkciók sorát a ByeAlex és a Slepp zárja, amely már szintén 10 éve ad teltházas koncerteket.

A programnak ezzel még nincs vége: a koncerteket mindkét napon a Parkban megszokott buli követi éjszakába nyúlóan, de további nevekkel és meglepetésekkel is készülnek. A WINTERFEST fellépőivel mostantól gyakrabban találkozhatunk a Budapest Park augusztusban indult online rádiójában, a Park FM-en is. A sikeres startot követően nemrégiben saját applikációt is fejlesztettek, hogy a hallgatók a legfrissebb zenéket és újdonságokat még egyszerűbben és kényelmesebben érhessék el. Az ősz folyamán újabb műsorötletek megvalósításán dolgoznak, és hamarosan vadiúj tartalmakkal is jelentkeznek.

Mindemellett már javában zajlik a Budapest Park tizennegyedik évadának előkészítése. Máris bejelentették a jövő évi nyitóhétvégét, 2025. április 24. és 26. között várják a vendégeket, sőt, az első péntek este programja is nyilvános: a HIPERKARMA zenekar nagyszabású, 25. jubileumi koncertjén az együttes minden korszakából válogat majd dalokat. Szintén születésnapos a Lovasi András vezette Kiscsillag, amely egyedi ünnepi koncertműsorral és új nagylemezzel készül. Május 29-én újból műsorra tűzik a Katona József Színházzal közösen alkotott Csinibaba Táncdalfesztivál című előadást, amely 2025-ben a ’70-es évek temperamentumos, pezsgő táncdalait és a latin fiestákat idézi meg. Májusban újra elcsíphetünk egy legendás német világsztárt is: a Scooter különleges műsorral tér vissza hozzánk.

Télen tehát a fő fókusz a Budapest Park WINTERFEST megvalósításán és a jövő évi koncertek megszervezésén lesz, így idén a korcsolyapálya szünetet tart. Ennek logisztikai okai is vannak, amelyről Pálffy András, a Budapest Park alapítója és vezérigazgatója a következőket mondja:

Biztosan sok vendégünk érzékelte már, hogy elindult mellettünk a Déli Körvasút építkezése. Az érintett hatóságokkal és szervekkel folyamatosan egyeztetünk, hiszen közös érdekünk, hogy mind a vasúti, mind a Parkon belüli munkálatok zavartalanul haladhassanak. A vasútfejlesztés a Budapest Parkot egyébként minimálisan érinti, befogadóképessége a következő években sem változik. Csupán olyan apró, logisztikai szempontból fontos átalakításokra lesz szükség, amit a látogatók valószínűleg észre sem vesznek majd. Emellett, mint minden évben, jövőre is szeretnénk fejleszteni szolgáltatásainkat, mert fontosnak tartom, hogy a Budapest Park mindig friss és naprakész legyen, és mindig tudjon újat mutatni a nézőknek.”

A Budapest Park stábja tehát a tizenharmadik, sikeres évad végeztével sem pihen. 2024-ben 85 programnapon 187 produkció koncertjét nézhette meg a közönség, és idén nagy hangsúlyt fektettek a 22 órakor kezdődő éjszakai bulikra is, ahol látványos fényszínházzal, különféle káprázatos, sőt, néhol szürreális showelemekkel és minden eddiginél több nemzetközi DJ-vel is találkozhattak a vendégek. Idén több mint 625.000 néző látogatott el a helyszínre, október első hétvégéjén pedig további vendégeket várnak a koreai kultúrát bemutató MOKKOJI fesztiválra. A vendégszám alakulását Pálffy András a következőképp értékeli:

Nem titok, hogy ahogy sok más területen, a világgazdasági folyamatok eredményeként a szórakoztatóiparban is visszaesés tapasztalható. Azt gondolom, nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az idei nézőszám a tavalyi rekord látógatószámhoz viszonyítva kevesebb, mint 9%-os csökkenést mutat. Ez is remekül tükrözi a Budapest Park erős, stabil pozícióját mint koncerthelyszín, mint szórakozóhely, mint kulturális komplexum és mint márka.”

Idén is számos különleges, sok esetben kifejezetten a helyszínre tervezett, egyedi koncertműsorral, illetve látványos újításokkal felturbózott bulikkal találkozhattunk a Parkban. De ezen kívül is bőven akadtak programok: ismét helyet biztosítottak társművészeti intézményeknek, és második alkalommal is megrendezték a JusTeenTime elnevezésű eseményt, amely kifejezetten hiánypótló, hiszen a 12-15 éves korosztályra koncentrál, és a szabad ég alatt kínál szórakoztató és edukatív közösségi programokat.

Két alkalommal rendezték meg a Pöttömkert elnevezésű családi rendezvényt – ebből az egyik egy nagyszabású, születésnapi Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncert volt, rengeteg vendégénekessel. A koncertjegyekből befolyt összeg 10%-át az Örökbe Fogadok egy Ovit Egyesület számára ajánlották fel. Mivel a Budapest Park kiemelten fontosnak tartja a szervezet küldetését, ezért a felajánlást kiegészítette, így több mint egymillió forinttal támogatták az egyesület munkáját.

A Budapest Park továbbra is aktívan részt vesz karitatív kezdeményezésekben: három előadó (Dzsúdló, Follow The Flow, Manuel) koncertjére értékesítettek meet & greet jegyeket, amelyek teljes bevételét, 1.300.000 forintot a produkciókkal közösen kiválasztott civil szervezeteknek (Igazgyöngy Alapítvány, InDaHouse Alapítvány, Világszép Alapítvány) ajánlották fel. Idei újításként az itallapokat vakok és gyengénlátók számára Braille-írással, illetve megnövelt betűmérettel is elkészítették, emellett a látássérültek számára háromszor valósítottak meg akadálymentes koncertet a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete koordinálásával. Ugyancsak három alkalommal a vendégek ingyenesen vehették igénybe az EgészségPark szolgáltatásait – HPV és HCV szűrés, addiktológiai és táplálkozástudományi tanácsadás – az Egyesület a Gyermekek Egészséges LelkiVilágáért szervezettel való együttműködésben.

Augusztus és december között az UNICEF Magyarország fiatalok mentális egészségéért programjára is felhívják a figyelmet, illetve a vendégeknek lehetősége van 499 Ft-os támogatást is adni a szervezetnek a Park weboldalán. A Budapest Park különösen fontosnak tartja, hogy felelősen álljon a társadalomhoz, az emberekhez, kiemelten a gyerekekhez és a fiatal generációhoz. A következő időszakban ezért – civil szervezetek és szakértők bevonásával – még inkább a fiatal korosztály lelki egészségére helyezik a hangsúlyt, és videósorozattal is készülnek a témában.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!