Krasznai Olivér, azaz LuvOli Kállay Saunders-szel készítette el második dalát

Kállay Saunders, aki az egyik legtermékenyebb magyar dalszerző és akinek zenéje mindig megfelel a nemzetközi színvonalnak, ezúttal egy szupertehetséges, fiatal, magyar sráccal, LuvOlival állt össze, aki iránt már most nemzetközi szintű az érdeklődés. Az új, „Young And In Love” című megjelenéssel most az is kiderül, hogy Olivér hangjának az éneklés is jól áll. A páros egy hangulatos videóklipet forgatott a Cannes-i riviérán, melyről az előadók néhány hete be is számoltak a közösségi felületeiken. Az új track a vasárnapi Miss World Hungary-n premierezett élőben és alig 20 óra leforgása alatt közel 80 ezer YouTube-megtekintést ért el ennek a hírlevélnek a kiküldéséig.

Ugyan még csak 14 éves, de óriási komolysággal vágott bele múlt évben LuvOli első zenei projektjébe. Tolvai Renivel ugyanis kiadta élete első felvételét, a „Bántasz”-t, mely az énekesnő legnézettebb klipjeinek egyike lett és a Sztárbox őszi adásában is felléphettek egy közös produkcióval. Emellett Görögországba, Franciaországba és Ázsiába is eljutott neve, különböző előadókkal és zenei szakemberekkel dolgozik a háttérben, hogy határokat nem ismerő projektekben vehessen részt a jövőben.

A Gen-Z srácban itthon egyébként nemcsak a Megasztár egykori nagy felfedezettje hisz, hanem Kállay Saunders is felfigyelt rá, ezért örömmel mondott igent a felkérésre, hogy dolgozzanak együtt Olivérrel. Olyannyira bízik a feltörekvő sikerében a Warner Music Groupnál szerződött művész, hogy szerzőként és énekesként is részt vett a dalban.

Olivér és András nagyon hamar megtalálták a közös hangot, hasonló zenei ízlésük miatt és már több dalon is dolgoznak együtt. Ezek közül először a „Young And In Love” című felvételüket osztják meg a rajongókkal, amely egy trendi popköltemény a szerelemről.

„Sokan azt gondolják, hogy túl fiatal vagyok a szerelemhez, de ez nem így van. Voltam már szerelmes én is. Nyilván másképp fogom megélni ezt az érzést, ahogy telnek az évek, de szerintem egy fiatalkori szerelem is lehet meghatározó. Ha már szerelem, nekem a zene is egyfajta szerelem, ebben élem ki magam, rengeteg tracket csinálok és szeretném, ha hamarosan megismernék az emberek, ki is az a LuvOli” – mondta a fiatal művész.

András pedig visszaidézte, milyen érzés volt neki annak idején – Olivér korában – szerelmesnek lennie:

„Amikor fiatal voltam, a felnőttek körülöttem nem igazán vették komolyan, ha azt mondtam, hogy szerelmes vagyok valakibe. Ez a dal arról szól, amikor minden idősebb próbál téged lebeszélni a lányról, és legyintenek, hogy csak fiatalok vagyunk, ez nem lehet szerelem. A dalszöveg viszont rámutat arra, hogy végül nem volt igazuk, nagyon is komoly volt” – emlékezett vissza Kállay Saunders, aki Závodi Marcival és ír producertársával, anatuval véglegesítette a zenét.

A duó elutazott Franciaország legfényűzőbb tengerparti városába, hogy bemutassák Oli szemszögén keresztül, mit is jelent fiatalként szeretni és szeretve lenni. A „Young And In Love” egy energikus popszerzemény lett egy gyengéd, megjegyezhető melódiával kiegészülve.

MEGNÉZEM

Tudtad?