Felmérés készült a gyerekek zenehallgatási szokásairól

     Tízből kilenc gyerek rendszeresen hallgat zenét egy csütörtökön közzétett felmérés szerint.

    A ProArt-Szövetség a Szerzői Jogokért zeneipari jelentéséből kiderült, hogy a gyerekeknél hódít Azahriah, kedvenc zenészeik listáján pedig túlsúlyban vannak a magyar előadók – közölte a felmérést kommunikáló cég csütörtökön az MTI-vel.


    Az Ipsos közreműködésével készült KidComm elnevezésű felmérés szerint a 8-14 éves gyerekek közül 10-ből 9 rendszeresen hallgat zenét, elsősorban szórakozásból, kikapcsolódásként vagy a háttérben.


    A megkérdezettek 79 százaléka a mobiltelefont használja zenehallgatásra. A mobiltelefonon zenét hallgatók 92 százaléka otthon, 35 százaléka az autóban, 22 százaléka a közlekedési eszközön tölti ezzel az idejét.


    A gyerekek első telefonjukat átlagosan 8,8 éves korukban kapják meg, elsősorban a szülőkkel való kapcsolattartás céljával.


    A kutatás szerint a fiatal generáció 84 százaléka a YouTube-ot részesíti előnyben, 26 százalék a Spotify-t. Minden második válaszadó naponta fogyaszt valamilyen tartalmat YouTube-on, további 40 százalékuk legalább hetente egyszer.  


    A gyerekek kétötöde gyakran néz videóklipeket zenehallgatás közben, minden második alkalmanként, 8 százalék soha.


    A 8-14 évesek főként popzenét hallgatnak, zenei ízlésük formálásában a barátok és osztálytársaik tippjeire hagyatkoznak.


    A gyerekek több mint fele a magyar és külföldi előadók zenéit vegyesen hallgatja. A magyar zene hallgatásának elsődleges motivációja, hogy jobban értik a dalok szövegét, 10-ből 4 gyerek úgy véli, hogy a magyar zenék szövege közelebb áll hozzájuk.


    A felmérés vizsgálta a 8-14 évesek körében legnépszerűbb top 50 és top 10 zenei előadót is, mindkét toplista 60 százaléka magyar.


    A top 10 listát Azahriah vezeti, őt követi mások mellett Shakira, Majka, Manuel és a Halott Pénz.


    A zenei tevékenységek kevésbé elterjedtek, 10 gyerek közül 3 játszik hangszeren, egyötödük tanul hangszeren játszani. A megkérdezettek negyede egyszer volt koncerten az elmúlt évben, egyötödük többször is.


    A KidComm felmérés részletei, a magyar zeneipar 2022-es iparági adatai, valamint a zenészek megélhetésére és az inflációra vonatkozó 2023-as felmérési adatok a www.zeneipar.info oldalon olvashatók.

Tudtad?