Érezni és együttérezni tanít az elsőkönyves szerző

Bucsi Mariann regényét olvasva megnyílnak bennünk az eddig zárt kapuk

Jelentőségéhez képest kevés szó esik róla, de Magyarországon még mindig nehezen beszélnek az emberek az érzelmeikről, és főként, igyekeznek lehetőség szerint minél kevesebbet kifejezni belőlük. Hosszú évek, évtizedek, évszázadok alatt rögzült az a beidegződés, hogy az érzelmek kimutatása a gyengeség jele. Ez a gondolkodásmód nem tud egyik pillanatról a másikra megváltozni, éppen ezért fontos minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni ezt a folyamatot.

Bucsi Mariann elsőkönyves szerző írói tevékenységével azt a küldetést vállalta magára, hogy felhívja az emberek figyelmét az érzelmek kimutatásának fontosságára és arra, mennyivel gazdagabb és teljesebb lehet az életünk azáltal, ha elsajátítjuk és gyakoroljuk az együttérzés képességét önmagunkkal és másokkal is.

„Világéletemben emberekkel foglalkoztam. A rengeteg beszélgetés, a sokféle, olykor szívszorító élettörténet érlelte meg bennem a szándékot, hogy valamit tegyek. Erre az írásban találtam meg a lehetőséget. Az elmúlt években több novellám is született, amelyek mindegyike más és más élethelyzetet, társadalmi problémát tár fel az olvasók előtt, a legkülönfélébb szemszögekből. Beszélek bennük többek között kisgyerekhangon és nyolcvanéves idős ember hangján is. Majd megérintett az az érzés, hogy mélyebb vizekre szeretnék evezni, így belekezdtem az első, Ébredés című regényem megírásába, amely szeptemberben jelent meg” – avatott be Bucsi Mariann.

Ha más másképp érzi, azzal nincs baj!

Az emberek azt gondolják, hogy az érzelmek kimutatása és megélése a gyengeség jele, pedig épp ellenkezőleg, abban van az igazi erő.

„Két éve egy görög szigeten élek, ahol télen nagyon kevesen vagyunk. Igazi alkotókörnyezet ez a hely számomra. Sok emberrel tartok kapcsolatot, hiszen amellett, hogy itt is folytatom a coach tevékenységemet, bántalmazottakat is támogatok. Egyre gyakrabban hallom azt, hogy az emberek nagyon befordultak, csak a maguk világával foglalkoznak. Olyannyira elmerülnek a saját elképzeléseikben, hogy be sem fogadnak más információt. Ennél még nehezebb, hogy a környezetüket is meg akarják győzni arról, hogy amit ők éreznek vagy gondolnak, az a helyes. Sajnos nagyon távoli élménnyé vált a megértés és az elfogadás, pedig ez lenne az alapja mind a kapcsolódásnak, mind az együttérzésnek, mind pedig annak, hogy az érzéseinket a kölcsönösség jegyében ki merjük fejezni. Ellenségeskedés helyett elfogadást kellene teremteni. Az olvasás egyébként egy nagyon jó empátiafejlesztő gyakorlat. Többek közt ezért is fontos számomra az írás” – hívta fel a figyelmet Mariann.

Igenis ránk tartozik, ha bántalmazást látunk!

A távolságtartás mára olyan méreteket öltött, hogy arra sem figyelünk fel, ha a környezetünkben valakinek segítségre lenne szüksége. Vagy ha fel is figyelünk rá, elintézzük annyival, hogy ez nem ránk tartozik.

„Az Ébredés című könyvemmel az együttérzés fontosságára is szeretném felhívni a figyelmet. A regény egyik különlegessége, hogy két hangon szólalok meg benne, ami által az áldozat és a bántalmazó lelkivilágába, a bennük zajló folyamatokba is betekintést nyerhet az olvasó. Az volt a szándékom, hogy aki hasonló helyzetben van, vagy ilyet tapasztal a környezetében, az ismerje fel a helyzetet, ahogy azt is, hogy ez egyáltalán nincs rendben, és hogy nincs olyan nehéz helyzet, amin ne lehetne változtatni, amiből ne lehetne kikerülni. Van remény, de benne lévőként merni kell segítséget kérni, külső szemlélőként pedig tudni és akarni kell segíteni” – mutatott rá a szerző, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a bántalmazás minden esetben tudatos döntés eredménye. A bántalmazó tisztában van azzal, mit tesz, és hogy az milyen következménnyel fog járni. Mindezek alól azonban gyakran felmentést keres saját maga számára, akár a nehéz gyerekkorára vagy más, ide vezető tényezőre hivatkozva.

„Egy ilyen helyzetben nem szabad a csodára várni. Egy bántalmazó ember nem fog megváltozni, még akkor sem, ha megnyugtató és reménykeltő ebben bízni. Emellett azt is fontos megérteni, hogy nincs olyan ember, legyen nő, férfi vagy gyermek, aki bármilyen okból is megérdemelné azt, hogy bántsák, akár fizikailag, akár verbálisan – erősítette meg Mariann. – Mindannyian tehetünk valamit a változás érdekében. Az előítélet, az együttérzés hiánya, a meg nem értés és az áldozathibáztatás olyan kulcsfontosságú társadalmi tényezők, amelyek lehetővé teszik az erőszak folytatódását, mivel azt sugározzák a bántalmazó felé, hogy a viselkedését elnézik. Informálódjunk a bántalmazó kapcsolatokról, legyünk tudatosak! Ismerjük fel, kerüljük el idejében, lépjünk, ha benne vagyunk! Ha a környezetünkben tapasztaljuk, álljunk a bántalmazott mellé, támogassuk, tartsunk ki, és határolódjunk el a bántalmazó viselkedéstől! A regényből azt is megtudhatjuk, hogy ezeket hogyan tehetjük meg.”

Történetbe ágyazott remény

Az Ébredés című regény főszereplője, a művészi hajlamú Ninett megismerkedik a vonzó üzletemberrel, Tamással, akiről esküvőjük után kezd lehullni a lepel: kiderül, hogy a gyengédnek látszó férfi valójában erőszakos és kegyetlen. Az olvasók nyomon követhetik, milyen események sorozata ébreszti rá a főhősnőt arra, hogy vagy mielőbb új életet kezd, vagy elveszítheti a jelenlegit is.

„Amikor elkezdtem publikálni az írásaimat, az motivált, hogy ha csak egyetlen ember is lesz, aki azok hatására valamiféle támogatást kap egy bántalmazó helyzetben, akkor már megérte ezt az utat választanom. Nagy örömömre ez már több alkalommal is megtörtént. Volt, aki az egyik novellám olvasása után kopogtatott át a szomszédba, ezzel megszakítva a bántalmazást, mások pedig arról számoltak be, hogy egy-egy írásom ébresztette rá őket arra, hogy ami velük történik, az nem rendjén való. Sok történet él még bennem, sok a mondanivalóm. Nemcsak ebben a témában, hanem a hétköznapi élet megnyilvánulásai kapcsán is. Emberekről, sorsokról, helyzetekről és legfőképpen érzésekről írok. A következő kötetem főleg ez utóbbiakról fog szólni. Szeretném, ha a novelláim és a regényeim minél több emberhez jutnának el, ezzel szélesebb teret nyitva a változásnak. Merjünk érezni, és legfőképpen együttérezni!” – zárta gondolatait Bucsi Mariann.