Denis Côté

A kanadai filmrendező és producer a kortárs független film világának egyik legizgalmasabb, legegyénibb látásmódú alkotója. Megannyi műfajban és stílusban készíti rövid és egészestés filmjeit, ennek ellenére mégis rögtön felismerhető az a különlegesen abszurd látásmód, ami áthatja a munkáit, legyen az dokumentum- vagy játékfilm, vagy a kettő egészen egyedi keveréke.
Côté 1973-ban született a kanadai New Brunswickben, Montrealban tanulta a filmezést, 1994-ben pedig már megalapította nihilproductions nevű cégét. Kezdetben saját, és barátai kisköltségvetésű rövidfilmjeit gyártotta, miközben a quebeci filmkritikusok szövetségének alelnökeként filmes újságíróként és rádiós műsorvezetőként is dolgozott.
2005-ben, tucatnyi rövidfilm után Drifting States cimű, Bűn és bűnhődés ihlette első filmjével (az akkor szintén elsőfilmes Brillante Mendoza The Masseur-jével megosztva) elnyerte a Locarnói Filmfesztivál Videó szekciójának fődíját. Harmadik filmjéért (All That She Wants) Locarnóban már a hivatalos versenyprogram legjobb rendezésének járó Ezüst Leopárdot kapja. Itt jelenik meg munkásságában a szinte közömbös távolságtartás és ennek oldására használt kifinomult humor kettőssége, ami végigkíséri filmjeit napjainkig. Carcasses című filmjével, amit a cannes-i Rendezők Kéthete szekcióban mutattak be, kipróbálja a dokufikciós műfaji hibridet, ahol amatőr szereplőkkel eljátszatott jeleneteket kever dokumentum-felvételekkel egy autóbontó nem mindennapi vezetőjéről, ezzel kialakítva a fikció és valóság határait elmosó egyéni filmnyelvét.
2010 után állandó vendége lesz az A-kategóriás filmfesztiváloknak, Curling cimű filmje legjobb rendezést és legjobb színész-díjat kap Locarnóban, a montreali állatkertben felvett dialógus- és emberi szereplők nélküli fesztiválkedvenc Bestiaire-t Sundance és Berlin is bemutatja, a Vic + Flo Saw a Bear-nek a Berlinale újitó szemléletű filmeknek járó Alfred Bauer-díját ítélik oda. Két dokumentumfilmet is készít ez idő alatt, a 2013-as Joy of Man’s Desiring az ember és a gépek közös munkakapcsolatát mutatja be hipnotikus módon, a 2017-es Skin So Soft pedig az extrém testépítés zárt világába nyújt ritkán látható és humoros betekintést.
2019-ben két új filmmel is jelentkezik, az elöregedő és kiürülő kisvárosokról mintázott Ghost Town Anthology, aminek a Berlinale versenyprogramjában tartották a világpremierjét, illetve egy újabb dialógus nélküli film, az emberi civilizációból való kivonulást bemutató Wilcox, amit pedig augusztusban Locarnóban lehetett először látni.