Bensőséges hangulat egy monumentális helyen – megjelent a Margaret Island új live session videója

Szeptember 12-én a Budapest Parkban ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Margaret Island zenekar. Még a kerek évforduló előtt azonban bevették az üres koncerthelyszínt, ahol egy – a csapattól szokatlanabb – lassú, lírai dal, az Ölelj át élő verzióját rögzítették. Az esemény és a videó támogatója a Mastercard.

A most megjelenő live session videó hangulata igazán különleges: a bensőséges, már-már álomszerű képsorokat a Budapest Park üres színpadán és táncterén rögzítették. Így az idén megjelent új lemezről, az Ölelj át személyes hangvételű, lírai soraival egy kifejezetten grandiózus helyszínen sikerült intim környezetet teremteni Bátori Gábor ‘Jim’ rendezésében.

Ez az “ellentét” egyfajta metafora is: a Budapest Parkot a közönség úgy ismeri, mint az önfeledt szórakozás fellegvára, ahol rengeteg ember és hatalmas tömeg gyűlik össze estéről estére. Ha kívülről tekintünk egy-egy koncertre, hajlamosak vagyunk a közönséget egy egységként vizsgálni, miközben ennél sokkal többről van szó: ha kicsit közelebbről nézzük, akkor a tömeg mögött egyéni életek, sorsok állnak, akiket összeköt az előadó és a zene szeretete.

Az Ölelj át élő kisfilmje tehát igazán bensőséges hangulatot idéz, ráadásul külön érdekesség, hogy a zenekar gitárosát, Törőcsik Kristófot ezúttal egy pianínó mögött láthatjuk.

Az Ölelj át Fonyódon született Viki elhangolódott pianínóján. Nagyon klassz volt, amikor Vikivel közös sessiont tartottunk, és gyakorlatilag egy óra alatt sikerült felgöngyölíteni a szöveget is, amit aztán Szepesi Mátyás (Konyha) segített befejezni. Nagyon szeretem ebben a dalban azt, hogy az egész egyben folyik, nem különülnek el a részek, az egésznek van egy szép íve. Nekem pedig nagyon jó kaland és egy izgalmas feladat, hogy ebben a videóban pianínón játszhatok.”

Füstös Bálint gitáros hozzátette:

Azért örülünk nagyon, hogy erre a dalra esett a választás, mert ezt eddig kevésbé tudtuk megmutatni a koncerteken, hiszen ez egy intimebb, csendesebb szerzemény. Jó, hogy most tud egy kicsi fényt kapni, és meg tudjuk mutatni ezt az oldalunkat azoknak is, akik inkább a fesztiválos koncertjeinkről ismernek minket.”

Az Ölelj át tehát egy igazi rejtett kincse és ékköve a Margaret Island elmúlt tíz éves pályafutásának, amelyet szeptember 12-én egy születésnapi koncerttel ünnepelnek a Budapest Parkban. A kivételes eseményre az elmúlt 10 évük legfontosabb dalaival, vendégekkel és a Szegedi Kortárs Balett táncosaival is készülnek. A koncert és a live session videó támogatója a Mastercard. Rácz Anna senior marketing specialista a következőképp mesél a közös munkáról:

Örülünk, hogy a Mastercard részese lehet a Margaret Island sikereinek, hiszen az elmúlt években már több igazán innovatív együttműködésünk volt a zenekarral. Ahogy a kultúra más területén, úgy a zene világában is különös figyelmet fordítunk arra, hogy a fiatal tehetségek minőségi produkciói eljussanak a közönségükhöz. Így van ez a most bemutatott kisfilmmel, és így lesz a születésnapi koncerten is, ahol a Mastercard több meglepetéssel készül a közönség számára. Érdemes lesz a rajongóknak már kapunyitásra érkezniük, hiszen számtalan elrejtett ajándékot kutathatnak majd fel a Budapest Park területén, de készíthetnek emlékezetes képeket is a születésnapi díszletben felállított fotófal előtt.”

Szeptember 12-én tehát egy meglepetésekkel teli születésnapi koncerttel érkezik a Parkba a Margaret Island, akik előtt a terepet Mehringer melegíti majd.

Margaret Island – Ölelj át live @ Budapest Park: https://www.youtube.com/watch?v=GN2rKR8nh98

Tudtad?