A sokoldalú magyar géniusz előtt tiszteleg a háromnapos Lajtha Fesztivál

Komoly- és népzenei koncertek, filmkülönlegességek és gyerekprogramok várják a közönséget szeptember 6-8. között az idén átadott bicskei Lajtha Házban. A programkínálat gazdagsága és minősége is Lajtha László szerteágazó géniuszának állít emléket, huszonegyedik századi környezetben, a Hangvető szervezésében.

132 éve született a világhírű magyar zeneszerző, zongoraművész, akinek műveit életében többet játszották a világ legnevesebb színpadain, mint hazájában. Lajthát úgy emlegették Franciaországban, mint „a három nagy magyar” egyikét, azaz Bartók és Kodály mellett a legtehetségesebb és legismertebb magyar zeneszerzőt, Bartók pedig egyik levelében úgy nyilatkozott az akkor még ifjú komponistáról, hogy “Kodályon és Lajthán kívül nincs értékes zeneszerzőnk.” A folklorista Lajtha széki népzenei gyűjtése a 70-es évek elején indult táncházmozgalom egyik legfontosabb forrása. A nagyhatású zenepedagógus, zeneíró, kultúrdiplomata és humanista polihisztor örökségét lehetetlen pár sorba tömöríteni. Szeptemberben, a bicskei Lajtha Házban egy háromnapos fesztivál vállalkozik arra, hogy megidézze Lajtha géniuszát. Az emlékének szentelt, 2024-ben átadott kulturális központ a legmodernebb technikai feltételekkel, a zenei élményt maximalizáló világszínvonalú akusztikával és családbarát környezettel várja mindazokat, akik megismernék a múlt század méltatlanul mellőzött, egyik legnagyobb magyar alkotóját.

“A népzenétől a komolyzenéig” jelzi a fesztivál spektrumát a szervező Hangvető, ami visszafogott utalás a program sokszínűségére és színvonalára, de főként Lajtha hagyatékának viszonylatában. Zongoradarabjait a Lajtha szakértő, Liszt-díjas Balog József előadásában élvezheti a közönség. A néptánchoz kötődő munkásságát az Ifjú Szivek előadása, énekes szakrális gyűjtését Navratil Andrea és Demeter László, filmzenéit az 1936-os filmkülönlegesség, a Hortobágy vetítése eleveníti fel. Fellép a Tükrös zenekar, a Korossy Quartet, a Notos Quartett és Kiss Gy. László tárogatóművész triója. Mindehhez a Lajtha Ház kiváló akusztikai kialakítása párosul, kivételes körülményeket biztosítva a nagy zeneszerző műveinek megismeréséhez. A zenei programot Liber Endre fesztiváligazgató állította össze.

Az egykor Lajtha édesapja érdekeltségéhez tartozó bicskei bőrgyár a legmodernebb építészeti megoldásokkal, világszínvonalú hangversenyteremmel, kiállítótérrel, hangulatos terasszal és játszótérrel várja a fesztivál látogatóit. 

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. A napközbeni programok ingyenesek, az esti koncertek jegyvásárláshoz kötöttek.
Jegyek kaphatók az InterTicket országos hálózatában, valamint a jegy.hu weboldalon.
A jegyek egy koncertre szólnak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Szervező: Hangvető 
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap.
További információ: www.lajthahaz.hu

Lajtha Fesztivál FB event linkje: https://www.facebook.com/events/777121367915893
 

Tudtad?