A Samsung CES 2025 kiállításon bemutatkozó C-Lab startupjai úttörő szerepet töltenek be az AI, az IoT, a digitális egészség és a robotika terén

A C-Lab startupok 12 CES 2025 Innovációs Díjat nyertek el. A program 2012-es indulása óta a Samsung több mint 900 projektet és startupot támogatott.

A Samsung a január 7-10. között zajló CES 2025 kiállításon olyan új projekteket mutat be, amelyek a C-Lab program támogatásával1 a mesterséges intelligencia, az IoT2, a digitális egészség és a robotika területén hoznak újítást. Ezt a 15 úttörő projektet a Las Vegas-i Venetian Expo Eureka Parkjában, a startupoknak és feltörekvő vállalkozóknak kialakított kiállítótérben tekinthetik meg a látogatók.

A CES 2025 technológiai szakkiállításon bemutatkozó 15 C-Lab vállalkozás közül 12 a Samsung külső startupokat inkubáló C-Lab Outside programjából érkezik, két startup a C-Lab Inside, a vállalat belső, alkalmazottaknak szóló vállalkozásfejlesztő programjából; egy startup pedig a Samsungból vált ki. Az eseményen a Samsung azt várja a C-Lab startupoktól, hogy felmérjék a nemzetközi piaci fogadtatást, megerősítsék az üzleti megvalósíthatóságot és találkozzanak befektetőkkel.

A CES fontos lehetőség a koreai startupoknak, hogy megjelenhessenek a globális piacon és növelhessék a márkájuk ismertségét

– mondta Pilgyu Jeon, a Samsung Kreatív és Innovációs Központ ügyvezető alelnöke és vezetője.

A C-Lab továbbra is támogatni fogja a startupokat ezen az úton, hogy nemzetközileg elismert globális fejlesztőkké válhassanak”.

A C-Lab Outside: Tizenkét startup, amely az AI, az IoT és a digitális egészségügy fejlesztésén dolgozik

Az idei tizenkét bemutatkozó startup közül tizenegyet a Samsung közvetlenül támogatott a dél-koreai startup világ élénkítésére indított C-Lab Outside akcelerátorprogram keretében, egyet pedig a Samsung és a Daegu Center for Creative Economy & Innovation közösen támogatott. A 12 startup a következő:

[AI]

DEEP.FINE: Egy XR (kibővített valóság) megoldás, amely Vision-AI-t és a vizuális helyfelismerést (visual localozation, VL) használ a pontos digitális tér létrehozásához

Mainspace: Automatizált 3D-s belsőépítészeti technológián alapuló online vásárlási szolgáltatás

ENERZAi: Egy következő generációs mesterséges intelligencia következtetéseket optimalizáló rendszer

Cochl: Egy AI-alapú hangtechnológia, amely bármilyen hangot vagy zajt képes úgy felismerni és értelmezni, mint az ember

Korea Greendata: Az energetikai adatok elemző platformját forradalmasítja AI-vezérelt chatbot beépítésével

10kM.ai: Vállalatok számára kifejlesztett AI videógyártási megoldás, amely nagy mennyiségben képes videótartalmat létrehozni, szerkeszteni és terjeszteni

[Digitális egészség]

Riduck: Viselhető okoseszköz adatain alapuló, mesterséges intelligencia vezérelte aerobik edzésmegoldás

LabSD: Digitális orvosi szemtükör, amely újrahasznosított okostelefonokból és egy távszemészeti rendszer segítségével készült

Meditrix: VR-alapú (virtuális valóság) neuro-biofeedback mozgószék és mobil digitális terápia

[IoT]

Ghostpass: Távolról vezérelhető, kézhasználat nélküli hitelesítési megoldás a felhasználói biometrikus adatok okostelefonokon történő tárolásával

Pinpoint: okosépület operációs rendszer, amely egységes megoldásba integrálja a működtetést és a felhasználói élményt

[Robotika]

Quester: Nagy teljesítményű kézkövető kesztyű szenzorfúziós technológiával

A Samsung a helyi startup-ökoszisztéma előmozdítására tett erőfeszítései révén idén a C-Lab rekordszámú, négy helyi startupot mutat be a dél-koreai Teguból (Daegu) és Kvangdzsuból (Gwangju). A Samsung 2023 óta bővíti a C-Lab Outside programot, hogy felfedezze és támogassa az innovatív startupokat a különböző a régiókban. Az ezekben a startupokban rejlő rendkívüli potenciált a GhostPass, a C-Lab Outside Gwangju startupja bizonyította, amely a CES 2025-ön a Legjobb Innováció elismerést nyerte el a pénzügyi technológia kategóriában.

A C-Lab Outside támogatásának és útmutatásának köszönhetően rövid idő alatt sikerült felfejlesztenünk a vállalatunkat

– mondta Sunkwan Lee, a GhostPass vezérigazgatója és alapítója.

zgatottan várjuk, hogy a CES 2025-ön a C-Labbel együtt vehessünk részt, és bemutathassuk megoldásunkat, amely elnyerte a CES Legjobb Innováció díját.”

A C-Lab Outside 2018 októberében jött létre, és a programba beválasztott startupok – a Samsung üzleti együttműködése mellett – teljes körű támogatást, többek között üzleti támogatási alapot, irodai munkaterületeket kapnak, valamint személyre szabott fejlesztési programokban részesülnek.

Két C-Lab Inside projekt a Samsung munkatársaitól; egy C-Lab Spin-off, amely a Samsungnál indult el

A Samsung 2016 óta mutatja be a CES-en a C-Lab Inside projektjeit, hogy felmérje, hogyan fogadja őket a globális piac, és tesztelje azok üzleti megvalósíthatóságát.

A Samsung CES-en bemutatott C-Lab Inside projektjei széles körben elismerést szereztek újító szerepük, globális piacképességük és teljességük révén – köztük olyan IoT-megoldások is szerepelnek, amelyek a Samsung termékeivel együtt nyújtanak egyedülálló élményeket, valamint egy új koncepciójú robotikai platform is bemutatkozik. Az idei projektek a következők:

– GreenFollow: Galaxy-alapú autonóm vezetési megoldás elektromos golfkocsihoz

– Modulero: Moduláris platform a robotika fejlesztéséhez

2015-ben a Samsung bevezette a C-Lab Spin-off programját, amely lehetővé teszi, hogy a nagy piaci potenciállal rendelkező C-Lab Inside projektek teljes értékű startupként indulhassanak el. A CES 2025 kiállításon a C-Lab spin-offja, az Edint bemutatja mobilalapú mesterséges intelligenciára épülő online vizsgafelügyeleti szolgáltatását.

A C-Lab startupjai 12 CES 2025 Innovációs Díjat nyertek

2024 novemberében a Consumer Technology Association (CTA) bejelentette a CES 2025 Innovációs Díjak nyerteseit, köztük a Legjobb Innováció díjat. Egy C-Lab startup Legjobb Innováció elismerést, 11-en pedig Innovációs Díj kitüntetést kaptak.

A C-Lab kitüntetésben részesült termékei és szolgáltatásai közé tartozik többek között a GhostPass, a DEEP.Fine, a Mainspace, az ENERZAi és a Quester. A CES 2025 Innovációs Díjjal kitüntetett termékeket és szolgáltatásokat külön állítják ki a Las Vegas-i Venetian Expón.

A C-Lab programot 2012-ben hozták létre, és megalapítása óta a Samsung eddig összesen 912 startupot és projektet támogatott (506-ot a C-Lab Outside és 406-ot a C-Lab Inside keretében). A „C-Lab Family” program keretében, egy egyedülálló szakmai hálózaton keresztül a C-Lab összes startupja a C-Lab Outside programból kilépés vagy a C-Labból kiválás után is folytathatja az együttműködést a Samsunggal.

1A 2012 decemberében indult C-Lab Inside a munkatársak innovatív ötleteinek támogatására szolgál, miközben olyan vállalati kultúrát alakít ki, amelyben a kreativitás kerül előtérbe. A Samsung 2015 óta támogatja a sikeres C-Lab projekteket, amelyek nagy piaci potenciált mutatnak, és a C-Lab spin-off irányelvei alapján elősegíti a startupként való elindulásukat.

2 IoT: Internet of things, magyarul: dolgok internete, eszközök internetes hálózata.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!