A Magvető Kiadó februári újdonságai

Grecsó Krisztián: Isten hozott

Grecsó Krisztián: Isten hozottA Klein-napló egy titokzatos titkárnő irománya, mely arra emlékezik, ami majd csak ezután lesz. Mindenki mást olvas ki belőle, a falusiak többsége azonban úgy véli, hogy a saját haláluk időpontját jósolta meg benne – nem tudni, ki. Vagyis a Klein-napló egy halottaskönyv. Talán a múltban elkövetett, talán a jelenben és a jövőben megeső bűnökért, esetleg mindkettőért: ez a büntetés.
Sáraságban életre kelnek az árnyékok, „felkötik magukat” a kutyák, aztán holtukban mégis életet kölykeznek. Gyermekek születnek steril apáktól, akiknek a múlt árnyai adnak útmutatást. Fiatal lányok őszülnek meg csoportosan, egyik napról a másikra, és az emberek torka folyton száraz, szomjuk csillapíthatatlan.
Gallér Gergely gimnazista, a fantasztikus Klein Ede Egylet vezetője, megszállottan kutatja a közös múlt csodáit, a falu védőszentjeinek örökségét, egészen addig, míg végül teljesen magára marad. El kell hagynia gyermekkora helyszínét… hogy aztán visszatérjen kideríteni, mi történt, s miért. Felkutatja a csodákat és hogy ő kicsoda.
Mellettem elférsz és a Jelmezbál szerzőjének első, először 2005-ben megjelent regénye krimiszerűen örvénylik, a közelmúlt titkai megülik benne a jelent, átírják emlékeinket, eltávolítanak és közel hoznak, elfednek és megmutatnak. Az Isten hozott egy önmagát és közösségét elveszítő, aztán újra megtaláló tinédzser története. Vagyis mindannyiunké.

Megrendelés
Megjelenés: 2018. február 8.
Oldalszám: 368 oldal
Méret: 125 x 197 mm
Kötés: Keménytábla, védőborító
Ár: 3499 Ft
ISBN: 978 963 14 3681 5

line

Grecsó Krisztián: Pletykaanyu

Grecsó Krisztián: PletykaanyuAz Isten hozott és a Mellettem elférszszerzője ezzel a novelláskötettel robbant be a kortárs magyar prózába. Írásainak életszaga, az elbeszélő szemtelen éleslátása áttört bizonyos gátakat, és próbára tette az író szűkebb környezetének tűrőképességét. A kötet persze jóval több annál, mint amennyit a pletykasajtó és a televízió bemutatott, elevensége nem azon múlik, hogy magukra ismertek-e az olvasók az elbeszélések hús-vér figuráiban, vagy sem. A novellákat sokkal inkább valami autentikus tudás mozgatja, Grecsó nem kutat, nem értékel, csak figyel. Hiszen „bennszülöttből” lett „etnográfussá”. A Pletykaanyu elbeszélései az Alföld öntörvényű világában játszódnak, de egy lélegző, modern miliőben, szó sincs gémeskutas álromantikáról. A régmúlt, a hagyomány kézen fogja a jelent, mégsem vész el a lényeg, az új, komikusnak ható köntös alatt ott élnek a régi gyökerek, szokások. A novellák lazán kötődnek egymáshoz, a falu zárt világában a figurák ismerik egymást, szájukra veszik a „szomszédot”. Ízes humoruk, nyers erejük mentes a pátosztól, de hogy ez árulóvá teszi-e a szerzőt, döntse el az olvasó. Miközben szórakozik, ítélkezhet!

Előrendelés
Tervezett megjelenés: 2018. február 15.
Tervezett oldalszám: 212 oldal
Méret: 125 x 197 mm
Kötés: Keménytábla, védőborító
Ár: 3299 Ft
ISBN: 978 963 14 3668 6

 

line

Totth Benedek: Holtverseny

Új kiadás spin-off novellával

Totth Benedek: HoltversenyTotth Benedek Holtverseny című Margó-díjas első könyve valósággal berobbant a magyar irodalomba. A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában. Brutális és érzékeny kötet a mai Magyarországról, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekről, akik a vidéki elkerülőutakon mennek céltalanul az éjszakában. A mostani kiadás egy spin-off novellát is tartalmaz, a Niki című elbeszélést.

Előrendelés
Megjelenés: 2018. február 26.
Oldalszám: 260 oldal
Méret: 125 x 197 mm
Kötés: Flexi
Ár: 3499 Ft
ISBN: 978 963 14 3649 5

line

Gabriel García Márqez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon

Fordította: Hargitai György

Gabriel García Márqez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjonA polgárháború után egymást követő kormányok valamelyike tizenöt éve rendeletet hozott: nyugdíjat ígért a köztársaság egykori katonáinak, de a bürokrácia malmai lassan őrölnek – bajtársai lassan mind kihalnak körülötte, ám az ezredes konokul kimegy a postahajó elé minden pénteken, várja, hogy megjöjjön az értesítés a nyugdíja ügyében… hiába, az ezredes úrnak nincs, aki írjon. Távoli világ, amiről olvasunk, de a fantasztikus intenzitással ábrázolt életek, sorsok és figurák ismerősnek tetszenek. A Nobel-díjas író e korai remekművét Hargitai György fordításában olvashatjuk.

Megrendelés
Megjelenés: 2018. február 6.
Oldalszám: 80 oldal
Méret: 125 x 197 mm
Kötés: Keménytábla
Ár: 2299 Ft
ISBN: 978 963 14 3620 4

line

Gabriel García Márqez: A tábornok útvesztője

Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Gabriel García Márqez: A tábornok útvesztőjeA Nobel-díjas kolumbiai író alapos történeti kutatások nyomán írta meg a latin-amerikai kontinensen „Felszabadító”-ként tisztelt Simon Bolivár történetét. A végsőkig elcsigázott, kiábrándult tábornok utolsó utazására indul, amelynek során találkozik néhány megmaradt hívével, képzeletében visszaidézi a győztes csatákat, a sok szenvedést, összeesküvéseket és futó szerelmeket, mígnem ágyában, „szegényen és meztelenül, a nép szeretetének vigasza nélkül” eléri a halál. A könyvet, amelyben kibomlik szemünk előtt az esendő embernek a méltóságért vívott harca és a helytállás értelme, Tomcsányi Zsuzsanna fordításában vehetik kézbe a magyar olvasók.

Megrendelés
Megjelenés: 2018. február 6.
Oldalszám: 296 oldal
Méret: 125 x 197 mm
Kötés: Keménytábla
Ár: 3699 Ft
ISBN: 978 963 14 3619 8

line

A Magvető februári utánnyomásai

(További információért kattintson a kötet címére!)
Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Ár: 3499 Ft

Heltai Jenő: Négy fal között
Ár: 5499 Ft

Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába
Ár: 3290 Ft

Szálinger Balázs: 360°
Ár: 1990 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Ár: 3290 Ft

Vida Gábor: Egy dadogás története
Ár: 3699 Ft

Závada Pál: A fényképész utókora
Új ár: 3999 Ft

Závada Pál: Milota
Új ár: 4999 Ft

Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella
Ár: 3290 Ft

Anna Gavalda: Életre kelni
Ár: 3299 Ft

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők
Új ár: 2699 Ft

Ljudmila Ulickaja: Imágó
Ár: 3990 Ft