4 évet foglal össze Nagy Ricsi debütáló lemeze

Egy percig tart… címmel február 15-én jelenik meg Nagy Ricsi debütáló lemeze. A dalok az énekes elmúlt 4 évét foglalják össze, és hűen tükrözik a személyiségváltozását. Az albumot megjelenésének napján élőben mutatja be Budapesten.

Nagy Ricsi az RTL Klub X-Faktor produkciójában a negyedik helyezést érte el 2014-ben. Akkoriban azzal vált a fél ország kedvencévé, hogy nemcsak tisztán és szépen, hanem teljes átéléssel énekelt. A nyíregyházi énekes ezt követően háttérbe szorította zenei karrierjét, és elkezdett tanulni a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol utolsó éves. Időközben bekerült Magyarország elsőszámú a cappella együttesébe, a Budapest Voices-ba, akikkel eleddig egy nagy- és egy kislemezt készített. Ricsi legutóbb az RTL Klub Trip to the Moon c. roadmovie-jában szerepelt. De bármit is csinált, közben írta a dalait, mígnem mostanra összegyűlt egy csokornyi, és február 15-én megjelennek lemez formájában.

– A lemez címe Egy percig tart…, és az elmúlt 4 évemet foglalja össze – mondta Ricsi. – A dalok által végigkövethető, milyen személyiségváltozáson mentem keresztül. A számok írását befolyásolta a karrierem alakulása, az új suli, és hogy szerelmes lettem.

A lemez bemutatója február 15-én lesz Budapesten, a Backstage Pubban. Az énekest egy állandó, háromtagú zenekar kíséri. Vendégként meghívta Dimitrit, Mórocz Tamást, a Bermuda együttesből és szólót énekel párjával, Eszes Vikivel, aki A Dal válogatásába is bekerült.

Te vagy az út videóklip:

https://www.youtube.com/watch?v=meXf8TP5v6k

A lemezbemutató Facebook-eseménye:

https://www.facebook.com/events/1979428552318436/

Részletek:

www.facebook.com/nagyrichardhivatalos