Homokba dugják a fejüket a nyugdíj előtt álló cégvezetők

Generációváltás: cégek tízezrei lehetnek veszélyben

Tömegesen érik el a nyugdíjkorhatárt az elkövetkező években a családi vállalkozások vezetői, és egy friss kutatás szerint kétharmaduknak semmi terve nincs az utódlással kapcsolatban. Molnár Szabolcs szervezetfejlesztő arról beszél, hogy a legtöbb cégalapítónak nincs problémája, nem hajlandó beszélni a témáról, mert olyan, mintha a halálukkal foglalkozna. Ezzel viszont többet árthatnak a cégnek és családtagjaiknak, mint amennyit használnak.

A rendszerváltó államokra, így Magyarországra is jellemző, hogy a vállalkozók számára egyszerre dördült el a startpisztoly és 1989 után rengetegen alapítottak céget. Míg ennek a nyugati országokban van egy folytonos mintázata, addig nálunk a baby boomhoz hasonlóan generációváltási boom következhet, hiszen, akik annak idején 30-40 évesen alapítottak céget, most egyszerre nyugdíjba.

Molnár Szabolcs, a Generációk Partnere ügyvezetője úgy látja, ez a makrogazdasági szinten is komoly veszélyforrás. Egy-egy fronton már az állam is elkezdett foglalkozni a problémával, de az érintettek edukációja rendkívül fontos és nem helyettesíthető. Az átadók ugyanis legbelül úgy érzik, a nyugdíjba vonulás olyan, mintha a saját temetésüket kellene megszervezni, és inkább halogatják a témát.

A Generációk Partnere és a Pannon Egyetem közös kutatásának eredményei szerint a válaszadók 61 százalékának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban.

„Az utódlás az alapító számára egy komoly gyászfolyamat, ami gátolja vagy sok esetben is akadályozza a cég sikeres átadását a következő generációnak” – mutatott rá.

Molnár Szabolcs elmondta, a legkirívóbb gond az, hogy a cégeknek semmilyen írott terve nincs arra, hogy miként zajlik az utódlás, annak milyen fázisai lesznek, mit csinál utána a jelenlegi vezető. Az is intő jel lehet ebben a tekintetben, ha az alapító nem tud elmenni egy-két hét szabadságra úgy, hogy nem veszi fel a telefonját sem, mert ez azt jelenti, hogy a cég nem tud működni nélküle. Olyan céget pedig nem lehet sem sikeresen átadni, sem méltó áron eladni, amely mindennapi működésének aktív fogaskereke annak tulajdonosa.

Erős érzelmi töltete van a cég átadásának

Pálos Ildikó generációváltás-szakértő arról beszél, hogy három alappillére van egy sikeres generációváltásnak.

„Az egyik tehát, hogy egy szervezetfejlesztési folyamat során úgy kell átalakítani a céget, hogy az alapítótól valóban működőképes legyen. A másik az érzelmi vonal, azaz nyíltan kell otthon az utódlásról beszélgetni, mert ez a helyzet rengeteg kimondott és kimondott frusztrációt szül az érintett családtagokban. A harmadik pedig, hogy felkészítsük a céget, hogy mind jogi, mind adózási szempontból a legkedvezőbb helyzetben várja az átadást.” – sorolta.

Hozzátette, struccpolitika abban bízni, hogy a könyvelő és az ügyvéd segít a generációváltásban, mert ők havi, illetve éves rutinokban jártasok és nincs tapasztalatuk egy ilyen, három évtizedenként egyszer előforduló helyzettel kapcsolatban. Le kell ülniük a családtagoknak és tervezni kell alaposan, mindent átrágva.

Pálos Ildikó arra is rámutatott, hogy a generációváltás a cég alkalmazottjait is érintheti, hiszen, ha a vezető átadja a stafétát, akkor azzal sok minden ment.

„Az ut nem lesz olyan, mint a korábbi igazgató és nem is lehet ezt elvárni, hiszen hiába ugyanaz a vezetékneve az új főnöknek, más a személyisége és egy másik generációjához tartozik. Nem irányokat fog meghatározni, rengeteg változást fog hozni, de türelemmel kell hozzáállni ehhez az időszakhoz bízva abban, hogy a fejlesztésekkel tovább gyarapodhat a cég” – magyarázta.

A Generációváltás a családi vállalkozásokban című könyv társszerzője kiemelt, jelenleg Magyarországon leginkább az első generációs vállalkozók érnek el az utódlás fázisába. Mivel ők az alapítók, azaz anno nem úgy vették át a szüleiktől a ettől, így nincs tapasztalatuk nincs arra, hogy egy ilyen cég helyzetben mihez kezdeni. A folyamatba éppen ezért érdemes olyan szakértőktől segítséget kérni, akik korábban soket támogattak a generációváltásban. Azonban a szereplők többsége – talán büszkeségből – sajnos csak akkor kér segítséget, amikor már megtörtént a baj. Pedig a helyzetükkel nincsenek egyedül. Ilyen vagy olyan formában minden család hasonló kihívásokkal.