Az álomamnéziának fiziológiai oka és funkciója van az ELTE kutatóinak új tanulmánya szerint
Az ember minden éjjel álmodik, az agy egy átlagos éjszaka alatt körülbelül 5 órányi álomképet hoz létre, az esetek többségében azonban ezek mégsem felidézhetők ébredés után. Simor Péter és kutatótársainak új tanulmánya szerint ennek fiziológiai oka és funkciója van, az emberi agy ugyanis a felejtéssel már az ébrenlét feladataira készül fel – olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) keddi közleményében.
Mint írják, míg az álmok sajátos, gyakorta bizarr jellege, érzelmi színezete és vélt vagy valós jelentése évezredek óta az emberiség egyik legnagyobb talánya, az álomkutatás a pszichológia és az idegtudományok vidékén meglehetősen elhanyagolt területnek számít, sőt, még az alváskutatás területén belül sem tartozik a népszerű témák közé.
Ezt a hiányt pótolva az ELTE PPK Alváslaborjának kutatói, Simor Péter és Bódizs Róbert, valamint Philippe Peigneux, a Brüsszeli Szabadegyetem munkatársa a Neuroscience & Biobehavioral Reviews című szaklap áprilisi számában megjelent tanulmányukban az álmodás és az álomamnézia, azaz az álmokra való emlékezés nehézségének kérdését vizsgálják. Elméleti munkájukban amellett érvelnek, hogy az álmodás nem az alvás tudati mellékterméke, hanem szervesen kapcsolódik annak alapvető funkcióihoz.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az alvás homeosztatikus – a szervezet belső egyensúlyát fenntartó – funkcióit több kutatás igazolta, és ma már szinte evidenciának tekinthető, hogy elengedhetetlen szerepet játszanak az ébrenlét során „elhasználódott” agyi funkciók működésének helyreállításában.
Ezeket a folyamatokat, amelyek az alvást megelőző időszak során felhalmozódott feladatok elvégzését szolgálják, a kutatók az alvás úgynevezett reaktív homeosztatikus funkciói közé sorolják. Ezek az alapvető élettani folyamatok – beleértve az idegrendszer és az immunrendszer stabilitását és optimális működtetését szolgáló mechanizmusokat – az alvás első pár órájában tudnak végbe menni, amikor sok időt töltünk mélyalvásban. Ezzel szemben az úgynevezett prediktív homeosztázis, amely során a szervezet mintegy előre felkészül a várható környezeti változásra, az alvás második felében történik. Erről az alvásszakaszról, amelyet zömében REM fázisban és sekélyes NREM alvásban töltünk, jóval kevesebb információval rendelkezünk.
A tanulmány szerzőinek felvetése szerint a hajnali alvás szerepe ezekkel a jövőre való felkészülést szolgáló, prediktív homeosztatikus folyamatokkal ragadható meg. Úgy vélik, hogy a jövőre, azaz az alvás utáni ébrenlétre való ráhangolódás az alvás másik kitüntetett funkciója.
Ebbe a folyamatba kapcsolódik be az álmodás is, amely mint egyfajta átmeneti állapot alvás és ébrenlét között, ennek a „jövőszimulációs” folyamatnak a mentális megnyilvánulása. Mivel azonban az éjszakai álmok viszonylag lazán, a valóság korlátaitól kevéssé szabályozva bontakoznak ki, az ébredés során aktiválódó konkrét, jól körülhatárolható célok hatékonyan gátolják és kitörlik ezeket az álomemlékeket.
Másrészt az álom felidézése megnehezítené, hogy eközben jövőbeli célokat tudjunk elképzelni, azaz az álmainkat azért is felejtjük el, hogy reggel minél könnyebben koncentrálhassunk a jövőre – mutatnak rá a kutatók a tanulmányban.
