1944 – filmbemutató a Puskinban

A Zsidó Budapest 150 ünnepi rendezvénysorozat keretén belül mutatják be Salamon András, Balázs Béla-díjas rendező 1944 című filmjét, melyet a Lumiere Filmiskolával karöltve készített. 

A történet egy fiatal nő naplójára épül, akit a nácik – a rendező nagymamájával együtt – 1944. november 28-án deportáltak Budapestről Németországba. Miután hat hónapot a ravensbrücki és penigi haláltáborokban töltött, 1945. május 27-én délben érkezett haza, s hamarosan nekiállt, hogy az átélt borzalmakat legépelje. „Ezt a kéziratot évtizedekkel később, a nagyanyám személyes tárgyai között találtam meg a családi archívumban” – mondja a rendező. „Ebben a dokumentumfilmben olyan fiatal emberek mesélik el a naplóban leírtakat, akiknek még csak közvetett tapasztalataik, traumáik sincsenek a holokauszttal kapcsolatban” – ad némi előzetest a filmről Salamon András. 
 
A dokumentumfilm a Lumiere Filmiskola együttműködésében készült. A filmiskola küldetése, hogy a Magyarországon egyre szaporodó nemzetközi filmforgatásokhoz valós tudással rendelkező hazai szakembereket képezzenek. Mindezen túl az iskola és a körülötte kialakult szakmai összefogás – ilyen formán itthon elsőként – vállalkozott arra is, hogy filmalkotásokat hozzanak létre. A Lumiere Filmiskola együttműködésében készült például Salamon András jövőre elkészülő Random című nagyjátékfilmje is és a most látható dokumentumfilm, az1944, melyet november 30-án 20 órakor a Puskin Moziban mutatnak be.
 

1944

ÍRTA ÉS RENDEZTE: SALAMON ANDRÁS

SZEREPLŐK: BAGOLY ANDRÁS, BÜKI FLÓRA, DUNA ORSOLYA, JERKUS KOPPÁNY, KELEMEN HANNA, MIZERE FLÓRA, NAGY MÁTYÁS, NÉMETH CINTIA, PETRICH ZSÓFIA, RATAJ BRÚNÓ

VÁGÓ: ELBERT TAMÁS

KAMERA: BÖRÖCZ ANDRÁS, SCHÄFFER MÓRIC, FÓRIS PÁL, TÜŰ ZSOMBOR

MUNKATÁRSAK: THURÓCZY SZABOLCS, KEREKES VICA, CSERHALMI GYÖRGY

PRODUCER: THOMAS JAVOR, INCZE ÁGNES