Hatezer főt várnak a hónap végén a Senior +Expora

A szórakozás mellett az edukáció is kiemelt hangsúlyt kap az eseményen

Három év kihagyás után, a COVID járvány ideje óta először rendezik meg október végén a Senior+ Expot Budapesten. A rendezvény kiemelt közösségszervező erővel bír, ami különösen fontos az idősebb korosztály számára, megelőzve ezzel az izolációt, a közösségi kapcsolatok leépülését. A korosztályra szabott szórakozás mellett a programok fontos üzeneteket is hordoznak.

A kikapcsolódás mellett komoly témák is megjelennek, picit szórakoztatóbb köntösbe bújtatva, így jobban célt érnek az olyan üzenetek, amelyek a korosztály számára rendkívül lényegesek. Tapasztalataink azt mutatják, hogy ehhez a vonalhoz a támogató, kiállító cégek is szívesen csatlakoznak, a társadalmi felelősségvállalás jegyében” – tájékoztat Hering Krisztina, az esemény főszervezője.

Az időseknek is szükségük van aktív időtöltésre

A Senior+ Expo kifejezetten a 65, de inkább 70 feletti korosztálynak szól. Szerencsére Magyarországon is egyre aktívabbak az idősek és egyre jellemzőbb rájuk az életigenlő gondolkodásmód. „Nyitottabbak arra, hogy tartalmasan töltsék nyugdíjas éveiket és egyre tudatosabban tervezik meg ehhez a mindennapjaikat. Ez a trend tőlünk nyugatabbra – például Németországban, Hollandiában – már évtizedek óta jelen van. Ott már kultúrája van az idősek körében az aktív kikapcsolódásnak, a minőségi szórakozásnak, a tudatos egészségmegőrzésnek” – emeli ki Hering Krisztina, az esemény főszervezője.

Elővételben már 4 ezer jegy elkelt

A korábbi évek tapasztalatai alapján a nemek aránya 70-30%-os egyelőre a női nem javára. Elővételben és például az önkormányzatok bekapcsolódásával már több mint 4 ezer jegy elkelt október 27-28-ára a BOK Csarnokba. „Elsőre talán hihetetlennek tűnik, de ez a korosztály – különösen az a közönség, akinek a rendezvény szól – rendkívül aktív a közösségi médiában, így itt nagyon könnyen elérhetjük őket. Emellett az önkormányzatok és nyugdíjas szervezetek is kiemelten fontosan tartják az Expot, így rajtuk keresztül szinte minden érintett értesül az eseményről. Vidékről szervezetten, 20-30 fős autóbuszokkal szoktak érkezni, sőt több önkormányzat az Idősek Világnapja alkalmából ajándékozott jegyeket a helyi lakosoknak, így ők már szinte biztosan ott lesznek velünk október végén. A várakozásaink szerint mintegy 6 ezer lehet majd a látogatók száma” – mondta el Hering Krisztina. Hozzátette: az esemény háziasszonya idén Endrei Judit, a köztévé korábbi híres műsorvezetője lesz, aki rendkívül hiteles személyiség és elismert szereplő korosztályában.

A Senior+ Expoval egyértelműen egy piaci rést fedtek le a szervezők

A Senior+ Expo egyedülálló kezdeményezés az országban. Egyéb ekkora volumenű, több napos rendezvény ilyen tematikával nincs egyelőre Magyarországon. Ez látható a támogatók, kiállítók, szponzor cégek összetételében is. „Itthon is egyre jellemzőbb, hogy az idősek körében kialakulóban van egy olyan fizetőképesebb réteg, akik szeretnének és hajlandóak költeni szabadidős programokra, szépségápolásra, kikapcsolódásra, fontos számukra a napi mozgás. Ehhez egy ilyen jellegű rendezvényen, mint a Senior+ Expo – akácsak bármilyen más tematikus kiállításon – mindent megtalálnak a résztvevők. A célközönség érdeklődési köre egyértelműen egyre szélesebb, a mozgássarok, szűrővizsgálatok, közösségi programok különösen népszerűek” – összegez Hering Krisztina, az esemény főszervezője.

https://miazablogger.hu/stroke-szivroham-veseelegtelenseg/