Fittebbek lesznek a Virtuózok

Támogatói megállapodást kötött a Kis Virtuózok Alapítvány és a Gilda Max Fitnesz Hálózat

A Kis Virtuózok számára kiemelten fontos, hogy az alapítvány által felkarolt tehetségek minden téren támogatást kapjanak, hogy a legjobb teljesítményt tudják nyújtani fellépéseik alkalmával. Ehhez természetesen elengedhetetlen a fizikai felkészültség is, amihez most szakmai segítséget kapnak a komolyzenei tehetségek. A Gilda Max jóvoltából a jövőben hét Virtuóznak nyílik lehetősége fizikai állapotának javítására, fittségének megőrzésére a két cég által kötött megállapodásnak köszönhetően. A mai napon hivatalos keretek között került sor a VIP sportbérletek átadására, melyet Várady Gyuszi, Sándor Zoli, Kökény Tomi, Bácsy-Schwartz Zoltán, Jónás Dani, Csabay Zsuzsanna és Tóth Bettina vett át, akik fellépéseik és sűrű időbeosztásuk mellett mostantól a rendszeres sportolásra is időt szakítanak majd a 0-24 órás fitnesz termekben.

„Fontos vállalásunk, hogy a műsor után sem engedjük el a fiatalok kezét, és a kijelölt célok felé tereljük őket, erős, megtartó hátteret biztosítva számukra. Ennek elengedhetetlen része, hogy felkészüléseikben pártoljuk őket, mely nem csak a szakmai, előadói készségre vonatkozik, hanem az élet minden területét lefedi. Nagy öröm számunkra, hogy a Gilda Max szponzorálásával újabb területen segíthetjük őket, most már a fiatalok erőnlétét, fizikai jólétüket is lehetőségünk nyílik támogatni. Természetesen szükség esetén ehhez állapotfelmérést, orvosi konzultációt és étkezési tanácsadást is biztosítunk a fiatal tehetségeinknek.” – mondja Peller Mariann, a Kis Virtuózok alapítója.

„A sportolás, a mozgás szeretetének átadása cégünk alapfilozófiája. A kitartás, a szorgalom, az elhivatottság, ezek mind olyan szavak, melyeket a sportolókat és a művészeket is egyaránt jellemzik. A Gilda Max vezetősége számára kiemelten fontos, hogy olyan kezdeményezéseket támogassunk, melyek értéket teremtenek, és összhangban vannak az általunk képviselt filozófiával. Ezért esett a választásunk a Kis Virtuózokra, akiknek tehetsége lenyűgöző, és örömünkre szolgál, hogy a jövőben mi is hozzájárulhatunk sikereikhez. – teszi hozzá Szalka Andrea, a Gilda Max szakmai vezetője.

kisvirtuozok.hu

 #gildamax