Részlet a kötetből
A LÍRAI PACAL
Hagyjuk most már a pacalprózistákat, tekintetünket vessük világítóan tehetséges költőkre.
Skócia nemzeti poétája („a skót Petőfi”), Robert Burns állítólag imádta a haggist. Sőt, nemcsak állítólag, hanem tényleg imádta, még gyönyörű költeményt is címzett e nemzeti eledelhez. A (valószínűleg viking származású) haggist általában „skót hurkának” fordítják, pedig pontosabb volna „skót gömböcnek” hívni, ugyanis nem bélbe, hanem gyomorba töltik. A birka belsőségeit (szív, máj és tüdő) alaposan megtisztítják, néhányszor felforralják újabb vizekben, majd marhafaggyúval ledarálják. Ezután hozzáadnak nagyon finomra vágott vöröshagymát és némi zablisztet. Fűszerezik őrölt borssal, cayenne borssal, majoránnával, majd mindezt a birka gyomrába töltik, hozzáöntenek marhahúslevest és ecetet. Hívhatnánk töltött birkapacalnak is. Lassú tűzön három órán át főzik, majd megsütik.
Január 25-én, a költő születésnapján a skótok világszerte haggis-lakomákat rendeznek, egy pesti haggis-lakoma apropóján írta ezt Sisso 2000-ben: „A skótok minden híreszteléssel ellentétben megadják a módját, és nem is akárhogy: január 25-én szigorú forgatókönyv alapján emlékvacsorákat – Burns Supper – rendeznek. Ezeken a vacsorákon elsősorban Robert Burns szellemét idézik meg, de úgy, hogy a gyomor is kapjon a költészetből. Burns már életében is elég nagy sztárnak számított Skóciában, halála után pedig a szomorú rajongók megalapították a Burns Clubot, verseket és posztereket cserélgettek, évente egyszer pedig ellátogattak a költő sírjához. Az egyik ilyen alkalommal a résztvevők úgy gondolták, hogy a sirámok helyett jobban tennék, ha valamiféle kellemesebb szórakozás után néznének. Így aztán vacsora-forgatókönyvet írtak (evés, ivás, Burns-vers, evés, ivás, Burns-vers, ivás és így tovább a sárga földig), és ennek alapján ünnepelték meg évről évre a költő születésnapját. A dolog annyira jól sült el, hogy különböző irodalomkedvelő és kulináris társaságok, sőt maga Sir Walter Scott közvetítésével nemzeti ünnep kerekedett belőle. A Burns Supper tehát olyan, mintha mi, magyarok, Petőfi tiszteletére minden évben refomkori disznóvágást rendeznénk, ahol ismert fővárosi művészek és politikusok Petőfi-verseket szavalnának, de azért a szcenárió leggyakoribb napirendi pontja mégis az lenne: Még több húst, még több szilvapálinkát.”
A folytatáshoz kattintson ide!
Cserna-Szabó András
Cserna-Szabó András 1974-ben született Szentesen. Bölcsészkarra járt, majd prózaszerkesztője lett a Sárkányfű című irodalmi lapnak. Volt a Magyar Konyha főmunkatársa, tíz éve a Gusto étteremkritikusa.
Szépirodalmi munkássága (novellák, esszék) mellett gasztronómiai írásai is ismertek. Írt már drámát, forgatókönyvet és a másnaposság eszmekörét tárgyaló rendhagyó szakácskönyvet is, nyert lecsófesztivált és kocsonyafőzés közben feltalálta a farkas pacalt.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
Fél négy (1998), Fél hét (2001), Félelem és reszketés Nagyhályogon (2003), Puszibolt (2008), Mérgezett hajtűk – esszék (2009), Ede a levesben – gasztrokrimik, Fehér Bélával közösen (Magvető – M-érték, 2011), Nagy macskajajkönyv, avagy süssünk-főzzünk másnaposan (társszerző: Darida Benedek)(2012), Szíved helyén épül már a Halálcsillag (2013), Veszett paradicsom (2014), Sömmi. (2015), 77 magyar pacal (2017)
Díjai
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1998), Arany Fakanál-díj (Az V. Szentesi Lecsófőző Fesztivál fődíja – csapatban, 2006), Mészöly Miklós-díj (2008), Nemzeti Kulturális Alap-ösztöndíj (2008), EMIL-díj (2009), ARTISJUS-díj (2009), József Attila-díj (2010)
