73 Search results

For the term "zaklatás".

A felismeréstől a változtatásig

16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen Felismerésre és változtatásra hív a november 25-én induló, idén az online térbe költöző kampány, a 16 Akciónap. A nők biztonságos élethez való jogáért kiálló, nagy múltú eseménysorozat...

Csontig hatoló szavak

A social bullying elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet Budavári Fülöp Az összes social media platformján több mint 200 ezer követővel rendelkező 23 éves Budavári Fülöp egy komoly társadalmi problémára hívja fel követői figyelmét....

A hajósi Szent Imre templom három harangja

A hajósi Szent Imre templom három harangja

A hajósi római katolikus templom története szorosan kötődik a település hajdani kegyuraihoz a kalocsai érsekek sorához, akik közül az első gróf Csáky Imre. Az ő nevéhez fűződik 1715 -től Hajós újkori betelepítése, a több...

Mit tehetsz, ha megtörténik a baj?

Mit tehetsz, ha megtörténik a baj?

Kilőttek az internetes káresetek 2020-ban Évről évre többen esnek internetes bűncselekmények áldozatául: a Generali Biztosító hazai reprezentatív kutatásában résztvevők több mint harmada számolt be arról, hogy érte már cybertámadás a világhálón1. Sajnos a legtöbben...

Felvállalja bántalmazotti szerepét a pszichológus-jogász

Felvállalja bántalmazotti szerepét a pszichológus-jogász

A nemrég napvilágra került, hazai közvéleményt felháborító Orosz Bernadett bántalmazás ügye arra sarkallta Dr. Szöőr Anna pszichológus-jogászt, hogy ő is  a hazai nyilvánosság elé tárja saját kálváriáját. A nők és gyermekek elleni erőszakkal kapcsolatos...

A szeretet nem árt

A szeretet nem árt

– Az erőszaknak nincs helye egy kapcsolatban A magyar nők 23 százaléka1 szenved el élete során valamilyen fizikai erőszakot. November a nőket érő erőszak elleni küzdelem hónapja, amelynek az egyik legelkötelezettebb magyarországi szereplője, az...

Zenészek kommentálnak zenei híreket

Zenészek kommentálnak zenei híreket

News Flash címmel indított videósorozat a Fülesbagoly blog. A zenei portál YouTube csatornáján hétről hétre ismert magyar zenészek kommentálnak aktuális zenei híreket. Az első részben terítékre kerül a klipszemle, az online zaklatás, a bakelit...

Megjelent Elina Hirvonen klímaregénye, az Elfogy az idő

Megjelent Elina Hirvonen klímaregénye, az Elfogy az idő

Elina Hirvonen: Elfogy az idő Te milyen árat fizetnél azért, hogy megmentsd a Földet?Fordította: Szécsi Noémi„Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell...

A titokzatos látogató

A titokzatos látogató

Lee Child: A titokzatos látogató Az amerikai hadseregből leszerelt nők titokzatos körülmények között gyilkosságok áldozatai lesznek. Az FBI pszichopata gyilkosra gyanakszik, mert mindegyik áldozat korábban feljelentést tett szexuális zaklatás miatt. Külsérelmi nyom nincs rajtuk, ezért...