Magyarországon is megjelent az omikron variáns


    Budapest, 2021. december 13., hétfő (MTI) – Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában hétfőn. Hozzátették: az egyik fertőzöttnek enyhe tünetei vannak, a másik középsúlyos állapotban van és kórházban ápolják.

    A műsorban Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: két laboratóriumi mintában mutatták ki az omikron variánst, de egyelőre több esetet nem fedtek fel.
    Hozzátette: Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy Magyarországon is megjelenik ez a törzs.
    Müller Cecília megjegyezte: ettől függetlenül egyelőre egyértelműen a delta variáns az uralkodó, csaknem 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket.
    A tisztifőorvos szólt arról is, hogy az omikron variánssal kapcsolatban további megfigyelések, kutatások zajlanak.
    A műsorban közölték azt is, az országos tisztifőorvos szerint a harmadik oltás felvétele most mindennél fontosabb.
    A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium az MTI-vel közleményben tudatta: az eddigi két igazolt omikron variáns által okozott fertőzést a Neumann Labs-ben azonosították, a mutáció egy házaspárt fertőzött meg, amelynek tagjai nem tettek külföldi látogatást, így bizonyosan itthon kapták el a betegséget. A házaspár igazolt omikron fertőzése mellett a magyar labor további gyanús eseteket is vizsgál – tették hozzá.
    Mint írták, a magyar laboratórium nemrég bevezetett új PCR-vizsgálata képes kimutatni minden új koronavírus-fertőzést, és külön kimutatja, hogy a legújabb, omikron-mutáció okozta-e azt.