Jó időben grillezni is jó

Csúcstechnológiás grill, ami kis helyen is elfér

A nyári hónapok kiváló lehetőséget biztosítanak a szabadtéri sütögetésre. Az önfeledt élmény érdekében célszerű olyan gépet választani, ami könnyen kezelhető és egyszerűen tisztántartható. „A Sage legújabb elektromos grillje mosogatógépben elmosható sütőlapokkal rendelkezik, ezért a grillezés utáni takarítás nem kerül sok vesződségbe” – hívta fel a figyelmet Simon László, a Sage termékmenedzsere.

A SGR700-as kontaktgrill sokoldalú készüléknek számít, hiszen zsanéros dönthető felső lappal rendelkezik, ami hatféle beállítást tesz lehetővé. Ennek köszönhetően használat közben a húsok mindkét fele egyszerre grillezhető és ugyanezen az elven panini szendvicsek készítésére is tökéletesen alkalmas. Adott esetben pedig a felső lap nyomását is csökkenthetjük, ami jól például a sajttal töltött panini szendvicseknél, vagy a hamburger hússzeleteknél.

„A készülékhez külön megvásárolható cserélhető gofrisütő lapokkal pedig akár ízletes házi gofri szeleteket is készíthetünk vele otthon. Természetesen arra is van mód, hogy a gépet nyitott, barbecue grillként használjuk, így egyszerre mindkét sütőlapját igénybe vehetjük húsok, zöldségek, vagy a halak grillezésére” – hangsúlyozta Simon László. A kerámialapok egyik oldala sima, a másik pedig bordázott, így felhasználók mindig a legoptimálisabb felületet használhatják a sütögetéshez.

Az 1800 wattos készülék 100 – 230 Celsius fok közötti hőmérsékleten dolgozik, függően attól, hogy az adott hús elkészítéséhez éppen milyen hőfokra van szükség. A gép összesen ötféle – marha, bárány, sertés, szárnyas és hal – beállítási lehetőséget kínál ezen a téren. A megfelelő fokozat kiválasztása pedig egyszerűen végezhető el készülék oldalán található gombok és forgókapcsolók segítségével. „Praktikus megoldás, hogy a gép alsó és felső lapjánál külön-külön szabályozható a sütési hőmérsékletet. Így egymástól teljesen eltérő sütést igénylő ételeket is grillezhetünk a készüléken egy időben” – hangsúlyozta a Sage termékmenedzsere. Hozzátette: a tapadásmentes kerámia felületnek köszönhetően sütögetés közben csak nagyon kevés olajat kell használni.

Az ausztrál Sage kompakt és sokoldalú grillsütője kiváló választás lehet mindazok számára, akik helyhiánnyal küszködnek, de mégis csúcstechnológiára vágynak a konyhában.