Gabor Zsazsa Múzeum nyílt Budapesten



Csütörtökön ünnepélyes keretek között nyitották meg a budapesti ORIGO Filmstúdióban a világ első olyan múzeumát, amelyet Zsazsa Gabor színésznő emlékének ajánlanak. A látogatók mások mellett a művésznő bútorait, ruháit, kitüntetéseit, személyes tárgyait és fotóit is megtekinthetik ezentúl a magyar filmtörténelem fontos helyszínén.



Zsazsa Gabor Golden Globe-díjas magyar színésznő, szépségkirálynő, modell, üzletasszony, a 20. század közepének egyik legismertebb hollywoodi szex-szimbóluma, sokak szerint a világ első és máig legnagyobb celebje. Egyike azon kevés magyar származású hírességnek, akik csillagot kaptak a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Az ORIGO Filmstúdió és a Magyar Hollywood Tanács éveken át tartó kitartó munkájának eredményeként csütörtökön megnyitott a világ első olyan múzeum, amit Zsazsa Gabor színésznő emlékének ajánlanak. A budapesti filmstúdión belül már létezik egy Adolf Zukor és egy Andy Vajna múzeum is, ezek mellé került most Zsazsa Gabor életének egy jelentős szakasza.

„Fontos jeleznünk a nemzetközi filmes szakma felé az örökségünket, hiszen a magyarok szerepválallása a nemzetközi filmgyártásban ma éppen olyan jelentős, mint Hollywood alapításakor volt” – mondta el Tóth Mihály, az ORIGO Filmstúdió marketingvezetője. Az ORIGO Filmstúdió a fennállása óta eltelt tizenkét évben olyan filmeknek a forgatási helyszíne volt, mint az OSCAR díjas Szárnyas Fejvadász 2049 és a szintén OSCAR díjas Dűne. „Mára nem pusztán helyszínként tekintenek hazánkra a nemzetközi stúdiók, hanem a világ élvonalába tartozó partnerként. Ennek ragyogó jele a technikai kategóriában OSCAR díjas és BAFTA díjas Sipos Zsuzsa is, aki a Dűne című produkcióban itt, Budapesten. 20.000 magyar filmes szakember dolgozik ma is a hozzánk érkező nemzetközi produkciókon, amelyek száma évről évre növekszik.” – tette hozzá a marketingvezető.

Horváthné Dr. Fekszi Márta, az Origo Film Group Zrt. cégvezetője és Magyar Hollywood Tanács kuratóriumi tagja elmondta: a gyűjtemény magját a világhírű színésznő férjétől, Frédéric von Anhalt hercegtől kapott tárgyak alkotják.

Az eredeti Zsazsa Gabor relikviákat Los Angelesből szállították Magyarországra. A tárlat a művészhez köthető bútorokat, könyveket, képeket, fotókat, kitüntetéseket és sok személyes tárgyakat is bemutat. Különlegessége, hogy Zsazsa híresen tündöklő estélyi ruháiból is megcsodálhatnak néhányat a Zsazsa Gabor múzeum látogatói.

Az eseményen megjelent Frédéric Prinz von Anhalt, Zsazsa Gabor utolsó férje, aki felidézte nyitóbeszédében a közösen töltött 35 évet, és méltatta a magyarok szerepvállalását Hollywood megteremtésében. Elmondta, hogy az általa a múzeumnak adományozott relikviák mindegyikének egyedi története van, amelyekről hosszan lehetne mesélni. „Amit itt láthatunk, azok mindegyikét megtalálhatjuk a magazinokban és az interneten: a vörös ruhát a díjátadókon viselte, de itt van a híressé vált fehér ruhája, amelyben egy rendőrt pofozott meg Zsazsa. Többezer történet van azonban, amelyet senki sem ismer, mert a zárt ajtók mögött zajlottak. Szereplői elnökök, hírességek, diplomaták. Van közöttük szép, megható, vad és megdöbbentő is. Ezeket, és azt, hogy Zsazsa hogyan formálta Hollywoodot, hamarosan egy könyvben fogják tudni elolvasni.” – tette hozzá.

Az ORIGO Filmstúdió a Magyar Hollywood Tanács elnökével, Bokor Balázzsal együtt nemcsak a tárgyi emlékeket akarják megörökíteni, hanem egy olyan filmsorozatot is terveznek, ami Hollywood alapítóiról szól. A terv már bemutatásra került a Nemzeti Filmintézetnél, az első híresség Tony Curtis lenne, de természetesen Zsazsa Gabor kalandos életéről is készülne egy sorozat, mert, ahogyan Horváthné Dr. Fekszi Márta mondja: „Zsazsa pályafutása egyetlen filmalkotásba nem is férne bele”.