Négy Európai Filmdíjra jelölték Enyedi Ildikó filmjét

Ma délben (SIC) hozták nyilvánosságra a 30. Európai Filmdíj jelöltjeit. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című szerelmes filmjét összesen négy kategóriában nominálták: versenybe száll a legjobb film, legjobb rendező, legjobb forgatókönyvíró (Enyedi Ildikó) és legjobb női főszereplő (Borbély Alexandra) díjáért.

Az Európa Filmdíj a legfontosabb európai filmes díjátadó, melyet minden évben az Európai Filmakadémia tagjai ítélnek meg. Az ünnepélyes eseményre december 9-én, Berlinben kerül sor.

 

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápiacímű sorozat volt, amelynek a harmadik, egyben befejező évadja hamarosan a képernyőkre kerül.

Az év elején a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjjal kitüntetett Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, akinek ez volt az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél),valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút).

A filmet eddig 84 ezer néző látta a magyar mozikban, és továbbra is folyamatosan műsoron van. Magyarországon forgalmazza a Mozinet.