Category: Cool Tour

Sikeres évadot zár a Háromszék Táncegyüttes

Sikeres évadot zár a Háromszék Táncegyüttes

Minden szempontból színes és tartalmas, illetve igazán pörgő évadot tudhat maga mögött a Háromszék Táncegyüttes. Az egyik legnépszerűbb hazai hivatásos társulat a 2017/2018-as szezonban két bemutatóval várta közönségét, illetve összesen 85 alkalommal állt színpadra...

Mi vagyunk a Grund!

Dés László koncert 2018. december 29. (szombat), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. De az...

Ezerszeresére nőtt az EJI által felosztott jogdíjak összege

A világ két legnagyobb előadói jogdíjkezelő szervezete és zenészszakszervezete, az amerikai és a brit szövetségek vezetői is méltatták Budapesten a magyar Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) eredményeit abból az alkalomból, hogy az egyesület megalakulásának 30-ik...

A Menő Könyvek júliusi újdonságai

A Menő Könyvek júliusi újdonságai

Nyár, utazás, London! Új regényünk főhőse, Sunny robogóval száguld át a városon, és mi is körbejárjuk vele az éjszakai Londont, megismerkedünk különös figurákkal, és vele együtt izgulunk, sikerül-e megtalálnia a szerelmet. És ha már...

A Manó könyvek júliusi újdonságai

A Manó könyvek júliusi újdonságai

Hova utazzon a család? Például a Tisza-tóra! Az Utazik a család-sorozat legújabb részéből rengeteg érdekességet tudunk meg a környékről. A kisebbek magukkal vihetik a Barátaim a járművek-sorozat két füzetét is vagy a Mesél az...

Kivételt tesz Budapesttel José Carreras 

A világ egyik leghíresebb tenorja tavaly bejelentette, hogy nem turnézik többet. José Carreras azonban idén decemberben fellép a Papp László Budapest Sportarénában, egy kivételes gálakoncert keretein belül. Nemrég pályafutása legfontosabb helyszínein – a londoni...

18 év után megjelent a Füstifecskék első klipje

18 év után megjelent a Füstifecskék első klipje

A Füstifecskék legnagyobb slágeréhez, az Úriember című dal remixéhez forgatták az együttes legelső videoklipjét. A zenei videóban több mint ötven táncos látható Kálmán, Margit, Lajos és Vili mellett, akiknek a hangját még mindig Forgács...

Boom a PLÁZSon 

Boom a PLÁZSon 

Július 7-én egy egész estés házibulira rúghatjuk a siófoki PLÁZS vakítóan fehér homokját. Másnap pedig már délben elindul a partyzene. Hétvégén irány a Balaton, annak is a legszebb strandja, azaz a siófoki PLÁZS, ahol...

Ez volt Kapolcska

Nagyszerű hangulatban, fantasztikus produkciókkal zárult az idén második alkalommal megrendezett Kapolcska Tábor és kisFesztivál. A nyolc napos tehetségfejlesztő táborban 30 pedagógus segítségével 150 fiatal mélyült el és hozott létre produkciókat különféle művészeti ágakban, a...

A cápavadász cápát etet

Jason Statham szereti a vizet. 11 éves korában – egy szüleivel eltöltött kaliforniai nyaralás hatására – fogott bele a műugrásba, és vagy tíz éven át szinte minden nemzetközi versenyen ugrott a brit színekben. Ezért...

Három fronton támadnak a kannibálok

Három fronton támadnak a kannibálok

29 év sem volt elég nekik arra, hogy megunják, amit csinálnak Aktívabbak, mint valaha 2018. nyarán három új Animal Cannibals dallal is találkozhat a közönség. A vakáció kitörésére időzítették a suli-himnuszukat, ami szinte kötelező...

Vízpart, napsütés, világsztárok, biztonságos Sound

A nyár legjobb balatoni pillanatait élhetjük át július 4-8 között Zamárdiban, Európa legmenőbb vízparti fesztiválján, a Balaton Soundon, ahol a legnagyobb világsztárok sora lép majd színpadra, Európa legmenőbb klubjai mutatkoznak be a Balaton vizén....

A haverok mindenkit megfognak

A Haverok harca (Tag, hazai bemutató: július 5.) olyan dilis sztori, hogy csak egy nagyon elszállt forgatókönyvírónak juthatott eszébe – vagy a valóság szülte. A harminc éven át évenként egy hónapon át egymásnak csapdát...

Lecsaptak a sörjógára

Lecsaptak a sörjógára

Nyár, fesztiválszezon, sör… és jóga?? Igen, létezik egy mozgásforma, amit az EFOTT fesztivál július 10-16. között vezet be a mindennapokba, és amit a The Biebers tagjai a minap teszteltek a Városligetben. Bár Puskás Peti...

Valentinkor érkezik a mozikba a Kölcsönlakás

Valentinkor érkezik a mozikba a Kölcsönlakás

Stílusosan egy randi jelenet felvételével zárult az új magyar romantikus vígjáték, a Kölcsönlakás forgatása június 26-án. A Dobó Kata rendezésében készülő film felvételei feszített tempóban, 32 napon keresztül tartottak elsősorban a fóti Mafilm stúdióban,...