Az Intergalactic Lovers lesz a MY BABY előzenekara

Durva belga-holland táncos estére számíthatunk november 14-én a Dürer Kertben: a sámánisztikus vodoo-blues-ot játszó MY BABY előzenekara a szintén visszatérőnek számító Intergalactic Lovers lesz, akik lebegős, álomszerű zenéjükkel táncoltatnak meg bennünket.

A belga Intergalactic Lovers minden értelemben úton van. A csapat hosszú utat tett meg elhagyva a romos, egykori gyárépületet, amely első két lemezük megjelenésekor bázisukként szolgált, azóta bejárták Európa szinte minden szegletét, sőt, azon is túl. A folyamatos úton levés pedig nagyban hozzájárult az új lemezükhöz.

Új, Exhale c. lemezük szeptemberben jelent meg, ami ütős electro-rock lüktetésével az Interpol, a The Cure vagy éppen a Yeah Yeah Yeahs vérvonalát követik. „Minden albumunkkal egy lépéssel tovább haladtunk, hiszen ahogy idősebb vagy fejlődsz és az is megváltoztat, ami a világban történik” – magyarázza Lara Chedraoui, a kvartett énekesnője. „Mi barátok vagyunk, család vagyunk, és minél messzebb utazol, arra inspirál, hogy különböző dolgokat is írj”.

Az Exhale-t két angol stúdióban rögzítették – a leedsi The Chairworksben és a Worcestershire-i Vale Studios-ban – a felvételeket Gil Norton irányította (aki dolgozott már többek között a Foo Fighters-zel és a Pixies-zel is) és Ted Kensen masterelte. A zenekar új lemezét már Belgium egyik legsikeresebb fiatal zenekaraként jelentették meg, hozzánk pedig két évvel ezelőtti szuper koncertjük után térnek most vissza a MY BABY előtt. És hogy tovább fokozzuk a jó híreket, november 14-én az Intergalactic Lovers kísérőzenekara, a Lee Anderson is velünk lesz, akik durván faragott, blues vezérelte folk dalaikkal olvasztják meg a szíveket.

A MY BABY tagjai a legősibb, ösztönös zenéből táplálkoznak, koncertjeik mint a törzsi szertartások, ahol egyfajta örvénylő extázisba ránt át a zene és a tánc élvezete. A zenekar most megjelent, Prehistoric Rhytm harmadik albumával pedig tényleg leástak a gyökerekig.

A MY BABY zenéjére leginkább a spirituális dallamok, a sámáni rituálék hipnotikus kísérő zenéje hatott, melyeknek a gyökerei több ezer éven keresztül nyomon követhetőek – ahogy a zenéé is. A Prehistoric Rhytm album megírása közben maga ez a “nyomozás” és a “személyes” elképzelések kerültek a középpontba. Ennek során a zenekar néhány olyan rituálét fedezhetett fel, melyek még ma is léteznek és jól tükrözik, hogy mennyi kulturális tevékenység öröklődött az ősi hagyományokból a kortárs kultúrára.

A zenekar ennek hatására élő koncertjeit is új szinte emelte, hogy a fény, a látvány és a zene kombinációja életre keltse az albumot és egy törzsi ünnepséghez hasonló világot teremtsenek meg fellépéseiken, a törzsi szeánszukon pedig mi is extázisba kerülhetünk november 14-én, a Dürer Kertben.

MY BABY (NL), vendég: Intergalactic Lovers (BE), Lee Anderson (BE)
Helyszín: Dürer Kert
Időpont: 2017. november 14. 19:00
Facebook-esemény:
http://bit.ly/2h2BUEg
Jegyárak: 2.500 / 3.000 Ft
Jegylink: https://tixa.hu/mybaby2017_durerkert

MY BABY
https://www.facebook.com/MYBABYMUSIC/
Sunflower Sutra
https://youtu.be/oYcXCQkwAt4

Intergalactic Lovers
https://www.facebook.com/intergalacticloversmusic/
River
https://youtu.be/O2CD-TowVL0

Lee Anderson
https://www.facebook.com/leeandersonband
Joyous Times
https://youtu.be/pgRUcuxeWc8