Adománnyal segíti a Szent László kórházban dolgozókat a SodaStream

A SodaStream adományt juttatott el a DPC Centrumkórházhoz tartozó Szent László kórháznak azzal a céllal, hogy segítse a koronavírus járványban fertőzöttek felépüléséért felelős egészségügyi dolgozók munkáját. A világ legnagyobb szódagép gyártója 3 darab Soda Spirit White és 100 darab szénsavasító palackot adományozott az intézménynek, összesen 325 ezer forint értékben.

„Nagyon köszönjük a SodaStream felajánlását, amely kifejezetten a koronavírus fertőzötteket ápoló osztályainkon dolgozók munkavégzését segíti. A szódagépek a melegebb nyári hónapokban különösen jó szolgálatot tesznek, ilyenkor ugyanis az egészségügyi dolgozóknak is oda kell figyelniük a megfelelő folyadékpótlásra a hatékony munkavégzés érdekében” – jegyezte meg az átadás kapcsán Jambrik Mihály, a Szent László Telephely gazdasági igazgató-helyettese.

Az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült Magyarországon visszaszorítani a koronavírus terjedését és lényegében ma már Budapesten ötször annyi gyógyult személy van, mint amennyi aktív fertőzött. „A SodaStream ezzel az adománnyal szeretné segíteni az orvosok, az ápolók, valamint a kórház logisztikai ellátásáért felelős személyek munkáját a fertőzött betegek gyógyításában és egyúttal szeretné megköszönni az eddig végzett munkát minden magyar állampolgár nevében” – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

A SodaStream globálisan is nagy hangsúlyt fektet a koronavírus járvány elleni küzdelemre. A márka április 22-én, a Föld napján olyan kampányt indított, ami az otthonmaradást népszerűsítette, mivel ezzel lehetett leginkább kordában tartani a Covid-19 terjedését.