Wonder Woman jövője

WONDER WOMAN

Nem kell kivárni a jövő nyarat, hogy bárki megjósolhassa: a Wonder Woman új része, a WW 1984 szenzáció lesz. Az első rész messzire szóló – több mint 800 millió dolláros – sikere és Gal Gadot nem lanyhuló népszerűsége egyértelművé teszi: olyan filmes figura született, amely biztosan sok folytatás érdemel. Így aztán természetes, hogy miközben a filmesek még a 2. részen dolgoznak, már a 3.-at tervezgetik. Petty Jenkins az első részt világsikerre vivő rendező már a folytatás folytatásán agyal.

– Most már nincs hova menni a múltba – nyilatkozta a világ legsikeresebb rendezőnője. – Hova is mennénk?

Az első rész az I. világháborúban játszódott, a folytatás pedig (ahogy a cím is sejteti) a 80-as évekbe vezet.

– Persze még semmi nem végleges, de már nem szeretnék egy újabb kosztümös darabot rendezni – nyilatkozta a The Hollywood Reporternek, és azt sejtette, hogy a legújabb film a jövőben fog játszódni.

– Ez az egyik ötlet, amit éppen megvitatunk – magyarázta a rendezőnő. – Szerintem, mindig előrefelé kell mozogni. A történet mindenképpen kortárs sztori lesz, ennyi biztos. Azt még pontosan ki kell találnunk, hogy hova helyezzük, ez még nincs eldöntve.

A Wonder Woman sikerén felbuzdulva sok rajongóban felmerült, hogy Jenkinsnek kellene az új Az Igazság Ligája-filmet is megcsinálnia, de ő azt mondta, hogy a sok főszereplős filmek távol állnak tőle:

– Inkább az Aquaman 2.-t meg a Flash-t várom – mondta. És bár nem mondta, nyilván még inkább igaz ez a Wonder Woman összes folytatására.

IC Press