Viharos széllökésekre figyelmeztet a meteorológia

    Viharos széllökések várhatók pénteken a délkeleti országrészben: az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki óránkénti 90 kilométerest meghaladó széllökés veszélye miatt Békés és Csongrád-Csanád vármegyék területére.

    Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben azt írták: egyre nagyobb területen erőre kap a déli, délkeleti szél, amelyet csütörtök estétől, éjszakától leginkább az Észak-Dunántúlon, illetve az Alföldön kísérhetnek akár több helyen is viharos – óránkénti 60-85 kilométeres, főként a magasabban fekvő tájakon, illetve a péntek délelőtti, déli órákban délkeleten akár óránkénti 85-90 kilométeres – széllökések. Pénteken napközben lassan északnyugatira fordul a szél, amely a nap második felében fokozatosan veszít erejéből.


    A péntek hajnalban nyugat felől érkező, majd napközben az országon átvonuló hidegfront mentén zivatarok kialakulásához is kedvezővé válnak a feltételek, legkisebb eséllyel északkeleten lehet rájuk számítani. A front mögött átmeneti szünet után a nap második felében nyugat felől újabb záporos, zivataros gócok érik el a Dunántúlt. Az erősebb gócokhoz intenzív csapadék, viharos széllökések, illetve apró szemű jégeső társulhat. Alacsony valószínűséggel heves zivatar is előfordulhat. Az Északi-középhegység nyugati részén, illetve a Kisalföldön akár területi átlagban is elérheti, meghaladhatja a 20 millimétert a pénteken lehulló csapadék mennyisége.