Johnny Marr: “Jó érzés Smiths-számokat énekelni, de nem nosztalgiázom”

    Johnny Marrnak jó érzés a régi Smiths-számokat énekelni a színpadon, de ugyanolyan, mint a szólódalai előadása. “Nem nosztalgiázom, a fontos, hogy az emberek szeressék, amit hallanak” – mondta az angol gitáros keddi Sziget fesztiválos koncertje előtt az MTI-nek.     A nyolcvanas években a máig ható manchesteri indie rock zenekarral, a Smiths-szel befutott gitáros az elmúlt három évtizedben számos sikeres projekt (The The, Electronic, Cribs) részese volt, manapság pedig szólóelőadóként dolgozik. Lemezein jó ideje ő maga énekel, holott korábban erről az oldaláról nem volt ismert.     “Negyvenévesen kezdtem énekelni, de azért ennek voltak…

Kádár Tamás: “Minél erősebb fellépősort szeretnénk a jövőben is”

     “A jövő évekre is cél marad, hogy a Sziget nagyszínpadának minél erősebb legyen a fő fellépősora. A tervek között szerepel, hogy a többi nagyobb helyszínen is elérjük ezt és ezekre is több pénzt tudjunk fordítani” – mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője a keddi zárónapon az MTI-nek.     Mint kifejtette, az idei, immár 27. Sziget egy hároméves növekedési terv második esztendeje. Tavaly rekordszámú látogató, 565 ezer ember szórakozott a fesztiválon, idén ettől valamivel elmaradnak, várhatóan 530 ezer lesz a végső szám.     A Sziget idei költségvetése meghaladta a 10 milliárd forintot,…

A homofób Mi Hazánk a Sziget bejáratánál (is) tiltakozott a Coca-Cola egynemű párokat ábrázoló plakátkampánya ellen

     Matricák és szórólapok osztogatásával tiltakozott a Mi Hazánk Mozgalom kedden Budapesten, a Sziget fesztivál bejáratánál a Coca-Cola “devianciát népszerűsítő” kampánya ellen. A társaság külön a fesztiválra készített, szivárványszínű címkés palackokban árusítja üdítőit.     Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese az akció alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: továbbra is tiltakoznak a Coca-Cola kampánya ellen.     Véleményük szerint a kialakult helyzetért nemcsak a cég felelős, hanem “az álszent és farizeus politikát folytató” kormány is, amely “elsőként éppen a Coca-Colával” kötött stratégiai megállapodást, amely a többi közt lehetővé teszi a cég számára akár az adójogszabályok előzetes…

Félmillió belépés fölött zár a Sziget

A Sziget látogatószáma idén is átlépi a félmilliót az egy hét alatt, de a tavalyi látogatócsúcsot biztos nem dönti meg. Teltházzal nyitott a sziget, de a főszervező, Kádár Tamás szerint a zárónapon biztos nem lesz teltház „Sajnos az időjárás előrejelzés hatása a napijegy vásárláson már látszik, de így is a végső heti látogatószám közel lesz az 530 ezerhez” – mondta a főszervező, aki kitért az első napi teltházas hírekre is. „A teltház a Sziget infrastruktúra fejlődésével és a helyszínek, nézőterek pozícionálásával nőtt az évek során 95 ezerre, a hatóságoktól is ekkora…

Tizenhét kiló drogot találtak a Szigeten elfogott hollandok autójában

     Megtalálták a Sziget fesztiválon elfogott két holland drogkereskedő autóját, amelyből tizenhét kilónyi drog került elő. Összesen így mintegy százmillió forint értékű kábítószert foglaltak le tőlük – tájékoztatott honlapján kedd reggel a Budapesti Rendőr-főkapitányság.      Múlt kedden a Sziget fesztiválon két huszonéves holland férfi sátrában és csomagmegőrző széfjében csaknem 2700 ecstasytablettát, 128 gramm – előre porciózott – marihuánát, műanyag fiolákban 451 marihuánás cigarettát, valamint a drog adagolásához, terjesztéséhez használt tasakokat találtak és foglaltak le. A dílerek árlistát is készítettek – idézték fel a közleményben.     A rendőrök találtak egy slusszkulcsot is a csomagok között, de…

Egy New York-i csapat a világhír előtt a Szigeten

    Az elkövetkező évek egyik lehetséges rockszenzációjának tartott Big Thief játszik hétfőn délután a Sziget fesztivál nagyszínpadán. Az Európában még kevéssé ismert amerikai zenekar énekese és gitárosa is azt mondta: a népszerűségnél fontosabb, hogy dalaik egyre több emberhez eljutnak.     “Nagyon sokat jelent számunkra, ha a zenénk megérinti az embereket. Azt látjuk, hogy az elmúlt években egyre többen kíváncsiak ránk, rajongóink lettek, de mindig arra koncentrálunk, amire korábban is, hogy a dalainkkal fejezzünk ki valami érdekeset. Különös életforma ez, három éve tart, hogy kilenc hónapot koncertezünk a tizenkettőből, kicsit olyan érzésem van, mintha egy…

Brit uralom a Sziget Nagyszínpadán

Utolsó előtti napjához ért a Sziget Fesztivál, de még a nagy záróshow előtti napra is bőven tartogat világsztárokat. Új lemezével érkezik a Florence + The Machine, a Catfish and the Bottleman és Tom Odell is a Dan Panaitescu Nagyszínpadra. Lássuk mi a mai menü. A fesztivál utolsó előtti napját a Big Thief nyitja, akik Amerikából érkeznek érdekes indie-rock dalaikkal. Utánuk az Another Love című romantikus sláger szerzője, Tom Odell lép fel, aki tavaly megjelent, Jubilee Road-ra keresztelt új lemezét mutatja be a szigetlakóknak. Az énekes-zongoristát a Catfish and the Bottleman koncertje követi, akik…

Találkozz milliónyi jófej baktériummal a Szigeten

A világ első újrahasznosított tisztítószerének csapata augusztus 12-én a SzigetRecycling Center-ben A Sziget utolsó előtti napján, augusztus 12-én 16 órától bemutatkozik a Recycling Center-ben a világ első, újrahasznosított tisztítószere, amelyet biomasszából állítanak elő. Mivel a CYCLE nem károsítja az egészséget, sem a környezetet, így teljes biztonsággal lehet megismerkedni a palackban rejlő, jófej baktériumok által készített, koszevő savakkal. A több állomásból álló kihívás során mindenki maga készíthet tisztítószert, rajzolhat műalkotásokat vízköves felületre és tesztelheti az orrát is. A CYCLE idén hozzájárult a VOLT a Balaton Sound és a Sziget tisztaságához is.  A CYCLE- ről  Többéves kutatómunka eredményeként a…

Post Malone zárja a hétvégét a Szigeten

Napjaink egyik legnépszerűbb hiphop előadója, a Michael Jackson 34 éves rekordját is a slágerlistán megdöntő Post Malone zárja a vasárnapot a Dan Panaitescu Nagyszínpadon. A hiphop fenomén előtt megtáncoltat még a Years & Years, a Honne és Post Malone felfedezettje, Tyla Yaweh is debütál a Szigetlegnagyobb színpadán. Az amerikai énekes, rapper, Tyla Yaweh három barátjával azzal az álommal menekült zűrös családi háttere elől Los Angeles-be, hogy híres rapper lehessen, a karizmatikus srácot pedig végül Post Malone vette szárnyai alá. Ma már a Sziget Nagyszínpadán köszönthetjük. Utána a Honne dance-pop duó alapozza meg a hangulatot…

Letartóztattak két holland fiatalt drogkereskedelem gyanúja miatt a Szigeten

    Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a két holland fiatalnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint marihuánát és MDMA tartalmú tablettákat értékesítettek a budapesti Sziget fesztiválon – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton az MTI-vel.     A bíróság felidézte: az adatok szerint a két holland férfi augusztus 6-án a Sziget fesztiválon növényi törmelék és sodort cigaretta formájában marihuánát, valamint MDMA tartalmú tablettákat értékesített. A gyanúsítottak nagy mennyiségű kábítószert tartottak az értékmegőrzőben és sátrukban, és ötszáz példányban nyomtatott árlistát is készítettek.      A szakértői vélemény szerint a kábítószer mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.…