VIHARHELYZET VAN! (FRISSÍTVE)

Már riasztást is kiadott a meteorológiai szolgálat az erős szél miatt

Már több járásra másod- és harmadfokú riasztást is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt a következő órákban várható, 100 kilométer/órás erősségű széllökések miatt. A katasztrófavédelem azt kéri, hogy az érintett területeken senki ne tartózkodjon a szabadban.

TÉNYLEG ÓVATOSAN AZ UTAKON!!! Az ORFK az erős szél miatti veszélyekre hívja fel a figyelmet  >>>

Az Észak-Dunántúlon és az ország középső területein – köztük a fővárosban – van másodfokú (narancs), több észak-nyugati járásban harmadfokú (piros) riasztás érvényben.

Az éjfélig szóló figyelmeztetés szerint a nap folyamán Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém megyében lehetnek a legmagasabb fokú (piros) riasztások. A többi megyében másodfokú, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

A gyors mozgású, markáns hidegfront hatására előbb az Észak-Dunántúlon, majd országszerte mindenütt északnyugatira fordul, és erősen viharossá fokozódik a szél. A 100 kilométer/óra feletti széllökések az ország egy északnyugat-délkeleti tengelye mentén az úgynevezett szélcsatornában a legvalószínűbbek. Ezt követően várhatóan a kora esti órákig nagyobb valószínűséggel a Dunántúl északi és középső területein, illetve a középső országrészben átmenetileg 110-125 kilométer/óra közötti széllökések is előfordulhatnak síkvidéken. Az ország egyéb részein, elsősorban a Dél-Alföld térségében sem zárható ki egy-egy 110 kilométer/óra körüli vagy afeletti széllökés. A kissé magasabban fekvő területeken, illetve a Balaton térségében egy-egy 125-140 kilométer/óra körüli széllökésre is van esély – írták.

Megjegyezték továbbá, hogy a front mentén – nagyobb eséllyel középső területeken – helyenként villámlásra is számítani lehet.

Késő estétől veszíthet a szél jelentősebben erejéből, de éjszaka is lehetnek még néhol viharos erősségű széllökések. Hétfőn nagyobb eséllyel már csak az Észak-Dunántúlon lehet 70-80 kilométer/óra körüli a szél erőssége.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-hez eljuttatott közleményében arra kérte a lakosságot, hogy az érintett területeken ne tartózkodjanak a szabadban.

Kiemelték továbbá, hogy mindenki figyelje a hatóságok közleményeit, és tájékozódjanak a katasztrófavédelem VÉSZ alkalmazásának használatával. Ha valakinek segítségre van szüksége, hívják a 112-es segélyhívó számot – írta az OKF.

 

Késnek a vonatok a győri és a szobi vonalon

A vihar miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon jelentős, 20-60 (esetenként 60-90) perces késések várhatók vasárnap délután, a Budapest-Vác-Szob vonalon 10-30 perccel nőhet a menetidő – tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.

Peiper Károly közleményében azt írta: a győri vonalon az okozza a késéseket, hogy a viharos szél fát döntött a felsővezetékre Tatabánya és Szárliget között. Nem járnak a vonatok ezen a szakaszon, amíg eltávolítják a fát és megjavítják a felsővezetéket. A szakemberek jelenleg azon dolgoznak, hogy egy vágányon mielőbb újraindulhasson a vonatforgalom.

A Budapest-Vác-Szob vonalon 10-30 perccel nőhet a menetidő, mert Vác és Verőce között egy Szobra tartó vonat áramszedője letört a viharban. Az utasokat egy másik vonattal vitték tovább, a szerelvényt pedig elvontatják. Addig Vác és Verőce között csak egy vágányon haladhatnak a járatok – olvasható a közleményben.

 

Több repülőjárat útvonala is módosult az erős szél miatt

Több repülőjárat útvonala is módosult Európában az erős szél miatt, a Liszt Ferenc-repülőtérről vasárnap délig valamennyi menetrend szerinti járat el tudott indulni, az Aeroflot moszkvai járata azonban Budapest helyett Belgrádban szállt le.

Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a bécsi reptérről délelőtt a ferihegyi reptérre irányították egy tajvani légitársaság Boeing 767-300-as gépét, mivel az osztrák fővárosban a nagy szél miatt nem tudott leszállni. A járat így Budapesten várakozik a továbbindulásra.

Az Aeroflot moszkvai járata pedig Budapest helyett Belgrádban szállt le.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt már több járásra másod- és harmadfokú riasztást is kiadott a következő órákban várható, 100 kilométer/órás erősségű széllökések miatt. A katasztrófavédelem azt kéri, hogy az érintett területeken senki ne tartózkodjon a szabadban.

A régió több országában is súlyos a helyzet a vihar miatt, Csehországban két ember meghalt, többen sérüléseket szenvedtek és néhány tízezer háztartás áram nélkül maradt, és komoly fennakadások vannak a közlekedésben is. Ugyancsak komoly károkat okozott a vasárnap lecsapó vihar Németországban.

 

Fennakadások vannak a közösségi közlekedésben

A viharos időjárás több közösségi járat közlekedésében fennakadásokat okoz – közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán vasárnap délután.

A közlés szerint a gödöllői HÉV (H8-as) egy vágányon közlekedik Cinkota és Kerepes között.

A 36-os autóbusz módosított útvonalon jár, Pestszentlőrinc, vasútállomás irányában a Thököly út és a Baross utca megállót nem érintve. A 168E autóbusz módosított útvonalon jár, de megállót nem hagy ki.

A szeles időjárás miatt a Libegő nem üzemel.

 

Több száz bejelentés érkezett a tűzoltókhoz a fővárosban

Több száz bejelentés érkezett a fővárosi tűzoltókhoz vasárnap a vihar okozta károk miatt, főként fák dőltek ki és a szél rongálta meg az épületeket – közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

A helyettes szóvivő közlése szerint szinte percenként érkeztek a bejelentések arról, hogy a szél, illetve kidőlt fák épületekben, infrastruktúrában okoztak kárt.

A XX. kerületi Kölcsey utcában villanyvezetékre dőlt egy fa, itt a tűzoltók létrás tűzoltóautóval és láncfűrésszel távolították el a fát.

A XIX. kerületi Szövetség utcában egy öles fa a vasúti sínekre dőlt. Szintén a vasúti sínre dőlt egy fa a X. kerületi Keresztúri úton, az akadályt tűzoltó daruval távolították el. A X. kerületben a Gyakorló utcában is gondot okozott a vihar: egy társasház tetejét rongálta meg a szél.

A VIII. kerületben egy bevásárlóközpont tetőszerkezetét rongálta meg a szél, a veszélyes helyzetet alpintechnika segítségével szüntették meg – mondta Kolozsi Péter.

A helyettes szóvivő kiemelte, hogy a hivatásos tűzoltók munkáját önkéntes tűzoltó egyesületek és a Budapest Mentőszervezet tagszervezetei is segítik.

Hozzáfűzte: azt kérik a lakosságtól, hogy értesítsék a katasztrófavédelmet, ha egy korábban bejelentett káresetet időközben felszámoltak, hogy a tűzoltók sehová se menjenek ki feleslegesen.

 

Csaknem hétszáz fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás Tolnában

Csaknem hétszáz fogyasztónál okozott áramszünetet a viharos szél Tolna megye három településén – közölte az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs referense az MTI-vel.

Varga Ivett elmondta: Hőgyészen és Szakályban 396, Pörbölyön 276 fogyasztási helyen nincs áram, miután fa dőlt a vezetékre, illetve villanyoszlopok törtek el. Emellett több külterületi fogyasztónál is szünetel a szolgáltatás.

Az E.ON munkatársai dolgoznak a hibák elhárításán – tette hozzá.

 

Csaknem ezer fogyasztási helyen nincs áram Rákóczifalván

Csaknem ezer fogyasztási helyen szünetel az áramszolgáltatás  a viharos szél miatt Rákóczifalván, az áramszolgáltató E.ON szakemberei a helyszínen dolgoznak – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délután az MTI-vel.

S. Tóth Anikó elmondta: a több mint ötezer lakosú városban vezetékeket, transzformátorokat rongált meg a szél és kitört egy villanyoszlop is. A szolnoki hivatásos tűzoltók több helyről fákat, faágakat távolítottak el – tette hozzá.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a katasztrófavédelmet vasárnap reggeltől délután négy óráig 35 helyre riasztották. A legtöbb esetben kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk a tűzoltóknak Rákóczifalván kívül Tiszabura, Jászladány, Jászárokszállás, Jászberény, Kenderes és Szolnok egyes területein – számolt be.

 

 

http://egyszermarlattamautot.hu/2017/10/29/tenyleg-ovatosan-az-utakon-az-orfk-az-eros-szel-miatti-veszelyekre-hivja-fel-figyelmet/