Újra magyar ügyvezető a Nestlé Hungária élén

Januártól Noszek Péter vezeti a magyar leánycéget, aki korábban a Nestlé teljes EMENA (Európa, Közel-Kelet és Észak-Afrika) régiójáért felelős pénzügyi és kontrolling-igazgatói pozíciót töltötte be.

A vállalati ranglétrát és a Nestlé több nemzetközi leánycégét egyaránt végigjárta a Nestlé Hungária ügyvezetését január elsejétől átvevő Noszek Péter.

A szakember 1991-ben gyakornokként kezdte karrierjét a cég svájci központjában. Első magyarországi megbízatását 1992-ben kapta: előbb a szerencsi gyár, majd a teljes magyar Nestlé kontrollerévé vált. Innen szerződtették az új-zélandi leányvállalathoz pénzügyi és kontrollingvezetőnek, és hasonló pozíciót foglalt el azután, hogy – Sydney-t útba ejtve – visszatért Magyarországra. Ezután hat éven át felelt a Nestlé pénzügyeiért a Fülöp-szigeteken, majd Lausanne-ba költözött a Nestlé Purina Petcare Europe pénzügyi és kontrolling-igazgatójaként.

2014-ben a Nestlé európai pénzügyi és kontrolling-igazgatói posztjára kérték fel. Ebben a pozícióban részt vett a vállalatcsoport Európát, Közel-Keletet és Észak-Afrikát egybefogó regionális szervezeti egységének (EMENA) létrehozásában, a Froneri vegyesvállalat megalapításában, a Nestlé Professional üzletág integrációjában, valamint a Nestlé EMENA régió 2020-ig szóló stratégiájának kidolgozásában.

A Nestlé EMENA pénzügyi és kontrolling-igazgatójaként Noszek Péter jelentős érdemeket szerzett a cégcsoport európai, közel-keleti és észak-afrikai tevékenységét átfogó régiójának megszervezésében valamint abban, hogy ez a térség azóta is folyamatosan és kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújt.

Különösen izgalmassá teszi a kihívást, hogy több mint húsz év után én lehetek az első magyar vezető ebben a pozícióban” – mondta a Nestlé Hungária Kft. új ügyvezetője, akit a vállalatcsoportnál nem megszokott módon, pénzügyi háttérrel választottak ki és bíztak meg egy, a Nestlé számára fontos piac vezetésével. A Nestlé Hungária három gyárának, piaci jelenlétének és jelentős innovációs lehetőségeinek köszönhetően fontos regionális szerepet játszik a globális vállalatcsoport életében.

Jelentős társadalmi átalakulás zajlik és az olyan kihívásokra, mint az elöregedő társadalom, a helytelen táplálkozási minták és a korai elhízás, csak a kiterjedt K+F infrastruktúrával rendelkező, fenntartható módon működő cégek tudnak majd érdemi választ adni” – hangsúlyozta Noszek Péter, aki kiemelt feladatának tekinti, hogy a magyar élelmiszeripar vezető szereplőjeként a Nestlé Hungária ne csupán a hazai fogyasztókért zajló küzdelemben legyen képes helytállni, hanem a fokozódó globális versenyben is.

***

A Nestlé Hungária Kft-ről és a Nestléről:

A világ legnagyobb, több mint 150 éves élelmiszeripari vállalata 191 országban van jelen világszerte. A svájci vállalat Magyarországon három gyárában (Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön), illetve budapesti központjában összesen több mint 2400 embert foglalkoztat, akik a jobb életminőség és az egészségesebb jövő megteremtéséért dolgoznak nap, mint nap.

A Nestlé 27 éve van jelen Magyarországon és jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató hazánkban. A magyar leánycég üzletágainak száma a megalapítás óta kilencre nőtt, regionális gyártókapacitásainak köszönhetően volumenben 15-ször annyi árut exportált, mint amennyit behozott az országba. A Nestlé Hungária 2016-os nettó árbevétele meghaladta a 125 milliárd forintot.

Több mint huszonöt éves jelenléte alatt 100 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be itthon és továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel tervez. Tavaly 20 milliárd forintos fejlesztést valósított meg a büki gyárban, és folyamatosan keresi a további beruházási lehetőségeket.

A Nestlé termékek és szolgáltatások széles választékát kínálja a családoknak és kedvenceiknek életük minden szakaszában. Ez világszerte több mint 2000 márkát jelent, az olyan széles körben ismert ikonoktól kezdve, mint a NESCAFÉ vagy a NESPRESSO, a helyi kedvencekig, mint a BOCI vagy a BALATON.