Új platformot indít az Artisjus

     Dalszerzői témákban gyűjtőoldalt indított az Artisjus Songwriting HUB néven.

    Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos valamennyi hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat, beleértve az Artisjus és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit – közölte a szerzői egyesület kedden az MTI-vel.


    Az Artisjus maga is támogatja dalszerzői programok megvalósulását, 2018 óta összesen 288 millió forintot fordított erre a célra.


    A folyamatosan bővülő gyűjtőoldalon megtalálható és érdeklődés szerint kereshető lesz valamennyi hazai szakmai esemény (dalszerző, dalszövegíró vagy zenei producer táborok, pályázatok), kiadvány, tévés/videós és audio tartalom (vlogok, podcastek).


    A közösségi gyűjtőoldalként funkcionáló Songwriting HUB a zeneipari szereplők ajánlásaira is épít: elérhetővé teszi az oldalon beküldött, a dalszerzők számára releváns programokat. A platformot kedden délután az egyesület budapesti székházában mutatja be az Artisjus, és arra biztatja a zeneipari szereplőket, küldjék be az oldalra saját eseményeiket, tartalmaikat, ha azok a dalszerzői közösségnek szólnak.


    “Egyre nagyobb a figyelem a dalszerzőkön, akik a zenei értéklánc legelső láncszemei. A közönség is egyre inkább észreveszi őket az előadó mögött, szakmai programok is indulnak a pályakezdő vagy már befutott dalszerzők tájékoztatására, oktatására, helyzetbe hozására. A Songwriting HUB-ot azért hoztuk létre, hogy az Artisjus saját programjai mellett a hazai dalszerzői fókuszú kezdeményezéseket egy helyről tegyük elérhetővé” – idézte Tóth Péter Benjamint, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatóját a közlemény.


    Az egyesület hosszútávú terve, hogy a későbbiekben a hazai mellett külföldi, kiemelten a középkelet-európai régió angol nyelvű szakmai tartalmai és eseményei is helyet kapjanak az oldalon.


    Az Artisjus anyagilag is támogatja dalszerzői programok megvalósulását, így valósul meg évente a DEX Dalszerző Expó és az Artisjus Songwriting Camp. A támogatott összeg magában foglalja az Artisjus által megvalósított, saját szakmai programok finanszírozását (179 millió forint) és más szervezetek kezdeményezéseire, kimondottan projekttámogatásként kifizetett összegeket (109 millió forint).
    A Songwriting HUB ezen az oldalon érhető el: https://hub.songwriting.hu/