Több mint kétszáz fesztiválozót láttak el a Honvédkórházban a Sziget alatt

Az idei Sziget fesztivál idején több mint 200, a világ számos országából érkező fesztiválozót szállítottak be és láttak el a budapesti Honvédkórházban – tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ közleményében kiemelte: a Hajógyári-sziget a Honvédkórház sürgősségi ellátotti területéhez tartozik. Így az évtizedek óta megrendezett Sziget fesztivál (helyszínen nem ellátható) sérültjei és betegei a kórház sürgősségi betegellátó, valamint baleseti sebészeti osztályának jelentenek leginkább többletfeladatot. Évről évre nagy számban látnak el a Szigetről érkező sérülteket – írták, hozzátéve: 2015-ben 192, tavaly 230, idén 208 embert láttak el.

A betegek több mint 90 százalékát az ellátás és néhány órás megfigyelés után elengedték. Idén a legsúlyosabb eset egy epilepsziás rohamot kapott férfi volt. A legtöbb sérülés zúzódás vagy végtagtörés volt, de előfordultak allergiás, tüdőgyulladásos betegek, illetve többeknek amiatt volt szükségük orvosi segítségre, mert otthon felejtették rendszeresen szedett gyógyszereiket. A legfiatalabb ellátott fesztiválozó 17, a legidősebb 63 éves volt.

A Honvédkórházba szállítottak ötöde volt csupán magyar, több holland, német, francia, brit állampolgár volt, de chilei és új-zélandi is volt a sérültek között.
A kórház közleményében kitért arra is: változatlanul problémát jelent, hogy sok fiatal úgy utazik külföldre, hogy nincs érvényes biztosítása. “Az intézmény reméli, hogy a későbbiek során a Szigetfesztivál szervezői más tömegrendezvények szervezőihez hasonlóan háttérintézményi megállapodást kötnek a Honvédkórházzal, amely elsősorban a többletfeladatokból járó járulékos költségeket fedezné, illetve lehetőséget nyújtana a biztosítással nem rendelkező betegek ellátásának finanszírozására” – jegyezték meg, de hozzátették: az “MH Egészségügyi Központ a következő évben is felkészül a fesztiválozók ellátására”.

Az idei, 25. – kedd este zárult – Sziget fesztiválnak mintegy 450 ezer látogatója volt.