Téligumiteszt a Hungaroringen – Ezek lettek idén a legjobb abroncsok

Jégen csaknem kétszeres a nyári gumi fékútja

http://tesztalelkemindennek.hu/2017/11/11/csuszkaltunk-egy-kicsit/

Idén immár hatodik alkalommal került sor a Téligumitesztre a Hungaroringen található Tanpályán. A mérések célja, hogy az autósok ne csupán külföldi tesztekre hagyatkozva, hanem hazai környezetben regisztrált eredményekre támaszkodva is tudjanak választani az idei legnépszerűbb abroncstípusok közül. A nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu által szervezett, az országban egyedülálló eseményen tavalyhoz hasonlóan 19 szettet vizsgáltak meg a szakemberek, köztük ötféle új négyévszakos típus, valamint egy új és egy használt nyári garnitúra is szerepelt a teljes körű összehasonlíthatóság érdekében.

 

Az idei tesztek, melyeket a szakemberek télies hidegben, 1 és 3 °C közötti hőmérséklet-értékeken végeztek, mind a száraz, mind a vizes, mind pedig a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállást vizsgálták különböző sebességek mellett. Emellett sor került a csúszós úton mutatott kapaszkodóképesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a kopás, illetve a menetzaj mérésére is. A teszten az itthon legelterjedtebb méretű (195/65 R15) abroncsok szerepeltek.

 

„A mérések idén is igazolták azt a fontos tanulságot, hogy míg száraz és nedves aszfalton még hidegben is elviselhető teljesítményt nyújtanak a nyári abroncsok, addig havas, jeges útviszonyok mellett a téli gumit semmi sem képes helyettesíteni – hangsúlyozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu csoport autós magazinjának főszerkesztője. – Míg a legjobb téli gumikkal felszerelt autó féktávolsága jeges úton 40 km/óráról lefékezve 21 méter alatt marad, ugyanaz a jármű nyári gumival 37 métert tesz meg a megállásig. Tanulságos, hogy ebben a tekintetben nincs jelentősége, hogy használt nyári gumit, vagy a fél éve kategóriagyőztes új nyári abroncsot használjuk.

 

Az ötfajta négyévszakos gumi közül négy esetében is sikerült a jeges útviszonyoknak megfelelő változatot kihozniuk a gyártóknak, de a különböző szempontok összesítése során világosan látható, hogy ez az abroncsfajta a téli időszakokban komoly teljesítménybeli kompromisszumok vállalását jelentheti. „Egy szett jó minőségű abroncs ára jellemzően szerényebb, mint a casco önrész – hangsúlyozza Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. – Nem lehet kérdés, hogy melyikre érdemesebb költeni.”

 

A vizsgálatban részt vevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Száraz úton – fagypont felett – a Michelin négyévszakosa, míg vizes úton a Vredestein téli abroncsa volt a legjobb, mindkét teszt második helyezettje a Continental téli gumija volt. Jeges úton fékezhetőségben a Bridgestone, míg kapaszkodási képességben a Continental volt a legjobb. A legcsöndesebbnek szintén a Bridgestone bizonyult, ugyanakkor a gördülési ellenállás szempontjából a Hankook bizonyult a legjobbnak. Kopási kép tekintetében 7 abroncs is a maximális pontszámot kapta, valamennyien téli abroncsok.

 

Arra tehát, hogy összességében melyik abroncs teljesített a legjobban, csak az egyes kategóriákban mért teljesítmények súlyozásával kaphatunk választ. A magyar átlagos téli útviszonyoknak megfelelően a száraz, nedves és jeges aszfalton mért fékutakat, illetve a jeges úton mért kapaszkodást 20-20 százalékos, a kopást 10 százalékos, míg a zajszintet és a gördülési ellenállást 5-5 százalékos súlyozással értékelve a hazai Téligumiteszt 2017 az alábbi sorrendet eredményezte:

 

Abroncs százalék* értékelés
Continental WinterContact TS 860 96% nagyon jó
Hankook W452 Winter iCept RS2 92% nagyon jó
Bridgestone Blizzak LM001 91% nagyon jó
Nexen WinGuard SnowG WH2 88%
Michelin Alpin 5 88%
Goodride SW602 All Season (négyévszakos) 87% kielégítő
Laufenn LW31 I Fit 87% kielégítő
Vredestein Quatrak 5 (négyévszakos) 87% kielégítő
Goodyear UltraGrip 9 86% kielégítő
Barum Polaris 3 85% kielégítő
Toyo Snowprox S943 85% kielégítő
Firestone Winterhawk 3 84% feltételesen ajánlott
Nexen N’Blue 4Season (négyévszakos) 84% feltételesen ajánlott
Infinity Winter Hero INF-049 84% feltételesen ajánlott
Goodyear Vector 4Seasons (négyévszakos) 82% feltételesen ajánlott
Használt téli gumi 79% nem ajánlott
Michelin CrossClimate (négyévszakos) 78% nem ajánlott
Új tesztgyőztes nyári gumi 77% nem ajánlott
Használt prémium nyári gumi 69% nem ajánlott

*: százalékos pontszám, a teszten tapasztalt legjobb jellemzőkhöz viszonyítva

 

Bár az egyes abroncsok a különböző szempontoknak eltérő módon tettek eleget, az összesítésben ezek a különbségek a jó minőségű termékeknél nagyjából ellensúlyozták egymást. Így összességében elmondható, hogy a lista első negyedében szereplő gumimodellek bármelyike jó szívvel ajánlható az idei téli gumijukat még csak most kereső autósok számára.

 

Fontos hangsúlyozni, hogy az egyes szempontok eltérő súlyozása változtathat a fenti sorrenden. A súlyozás módosítására a teszt részletes eredményeit ismertető oldalon mindenkinek lehetősége van.

 

A teszt további részletes eredményei az alábbi link alatt találhatók:

www.autonavigator.hu/teligumiteszt-2017