Szekeres Adrien – Ez most más karácsony

Megható karácsonyi dallal jelentkezik Szekeres Adrien, aki ezúttal az emberi kapcsolatok fontosságára hívja fel a figyelmet, ami nem is lehetne időszerűbb, hiszen a 2020-as járványév bebizonyította, hogy milyen óriási kincs is ez. A pop, a jazz és az operaénekben is remekelő énekesnő a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével készítette el legújabb szerzeményét.

„A szeretteinktől távol, hiányérzettel a szívünkben jött el 2020-ban advent első vasárnapja. Ebben a furcsa évben méginkább megbizonyosodtam arról, hogy a legnagyobb értéket az emberi kapcsolataink jelentik. Felértékelődött minden ölelés, minden kézfogás, minden együtt töltött óra. Hónapok óta sejtjük, hogy a karácsony is más lesz, mint amilyen eddig volt”- mesélte Adrien.

Az érzést az énekesnő férjével, Kiss Gáborral és Turczi Istvánnal közösen öntötte zenébe, a MÁV Szimfonikus Zenekarral pedig tökélyre emelte. A klipet az Avilai Nagy Szent Teréz templomban vették fel az alkotók, így gondoskodva arról, hogy a dal ne csak testi-lelki, hanem vizuális kiteljesedést is hozzon.

Szekeres Adrien Magyarország egyik legsokoldalúbb énekesnője, aki a legnagyobb színpadokat is megjárta már. Koncertjei rendszerint teltházasak, a közönségnek pedig még sohasem kellett csalódnia, hiszen a stílusok különböző ötvözésével mindig leveszi lábáról a nézőket, és ez most sem lesz másként. A csodálatos klipet itt lehet megtekinteni.

MEGNÉZEM