Szécsi Noémi Egyformák vagytok és Horváth Viktor Tankom című regénye már a boltokban

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Történelmi regény a jelenről

Szécsi Noémi: Egyformák vagytokA kamera pásztáz: a belvárosi lakásétterem luxusházibulijától, ahol a budapesti kulturális elit felvonul, a romkocsma negyeden át a régmúltat újrajátszó filmsorozat forgatásáig. A dialógus az Angliából hazatért szabad szájú könyvkiadói jogásznő és a filmforgatáson szakértő labilis idegrendszerű történésznő között folyik. Kisebb szerepekben felvonulnak még az örök feladatuk szerint traumákat okozó családtagok, valahai és jelenlegi szerelmek, az állandó női riválisok, a jól induló pályákat kisiklató mentorok, valamint egy kísérteteket látó örökösnő.
Szécsi Noémi harsány színekkel festő, jelenről szóló történelmi regényében futnak össze (vagy feslenek szét végérvényesen) a Bárdy-család történetének a Nyughatatlanokban és a Gondolatolvasóban megismert szálai. Az Egyformák vagytokugyanakkor önmagában megálló történet. Azt mutatja meg, miért csak akkor válnak láthatóvá a múlt visszajáró kísértetei, amikor ráébredünk, hogy saját életünk szereplői, köztük mi magunk is, kísértetekké váltak.

Kötetbemutató a Margó Irodalmi Fesztiválon október 21-én, 19 órakor.

Megrendelés
Megjelenés: 2017. október 2.
Oldalszám: 240 oldal
Méret: 140 x 200 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 3299 Ft
ISBN: 978 963 14 3600 6

 

Részlet a kötetből

Nekünk a gyerekszobában terítettek, mert az egyébként baráti társaságoknak meghitt étkezést szolgáltató lakáséttermet ezúttal annyi ember számára bérelték ki, hogy a kisebb helyiségekbe is bezsúfoltak egy-egy IKEA-s asztalt. Széthúzták a tolóajtókat, hogy ne érezzük magunkat elvágva a társaságtól. Bár nem voltam teljesen biztos benne, hogy így áll a dolog, az egész mégis úgy hatott rám, mintha nem is egy valóságos otthonban járnánk, ez csupán egy lakás díszlete, olyasféle, mint amilyeneket azokban a funkcionalitásra és otthonosságra felesküdött nagy bútoráruházakban látni. Nem vettem észre sehol gyerekek nyomait, nem láttam ferdén felragasztott, félig lekapart matricát, falról lemosott zsírkréta olajos maszatját, csokipudinggal leevett díszpárnát, kisdömper parkettába karmolt keréknyomát, szörpfoltos szőnyeget, szamárfüles, agyonolvasott mesekönyvet. Vannak persze, akik úgy tartják a gyerekeiket, hogy ne tömjék a fejüket szerteszét a lakásban, tartsák magukat távol a becses bútorzattól, játékszereikkel fegyelmezetten bánjanak. Mit tudhatom én, milyenek azok az anyák, akik tényleg képesek összpontosítani.

A folytatáshoz kattintson ide!

 

Szécsi Noémi

Szécsi Noémi 1976-ban született Szentesen. Az ELTE BTK angol és finn szakán végzett.

Könyvei: Finnugor vámpír (2002), A kismama naplója (2003), A baba memoárja (2004), Kommunista Monte Cristo (2005), Utolsó kentaur (2009), Nyughatatlanok (2011), Mandragóra utca 7 (2012), Gondolatolvasó (2013).
Szerzőpáros tagjaként megjelent könyvei: Hamisgulyás (Fehér Bélával közösen, 2015), Tetűmese (Szathmáry P. Istvánnal közösen, 2015), A budapesti úrinő magánélete 1860–1914 (Géra Eleonórával közösen, 2015).
Művei megjelentek lengyel, angol, olasz, macedón, szerb, bolgár, horvát és török fordításban.

A szerző portréját Szilágyi Lenke készítette.

A Magvető Kiadónál megjelent művei

Egyformák vagytok (2017)

Díjai

Európai Irodalmi Díj (2009), József Attila díj (2011)

 

 

Horváth Viktor: Tankom

Török tükör szerzőjének új regénye

Horváth Viktor: TankomNem baj, ha vannak játékkatonáim? Lehetek attól még felnőtt? És ha kis tankjaim és repülőim is vannak? Ha háborút indítok a játékkatonáimmal és a játéktankjaimmal, lehetek felnőtt? És ha a katonáim és a tankjaim igaziak?
Tankom történelmi regény: Csehszlovákia 1968-as lerohanásáról szól. Horváth Viktor mesekönyv-realista művének főszereplője katonatiszt, a nép vezetőiben védelmező apákra ismerő alattvaló, a népi demokratikus tévésorozatok rajongója, aki politikai tolmácsként akaratlanul is az események alakítója lesz. Komolynak szánt, fergetegesen és keserűen mulatságos beszámolóját gyerekes-középkorias betétdalok szakítják meg; de ha olvasás közben fülelünk, hallatszik a történelmi zenés színpad többi száma is, indulók, sanzonok, népies műdalok, rock and roll.

Kötetbemutató a Margó Irodalmi Fesztiválon október 19-én 20:30-kor.

Megrendelés
Megjelenés: 2017. október 2.
Oldalszám: 276 oldal
Méret: 125 x 197 mm
Kötés: Flexi
Ár: 3499 Ft
ISBN: 978 963 14 3603 7

 

Részlet a kötetből

Szülinap

Titok, hogy hányadik. Februárban volt a szülinapom, anyukám zsúrt szervezett oroszkrémtortával, meghívta a házban lakó barátaimat, krémet kevert, narancshéjat reszelt; fehér ing, fekete rövidnadrág, mert a panellakásban forróak a fehérre festett vastag, öntöttvas radiátorok. Felköszöntöttek, elfújtam a gyertyákat, ajándékokat kaptam: holdautót, katonákat és banánt. A holdautó vékony fémlemezből volt, nagyon bonyolult rajzolatú berendezésekkel a burkolatán, a fülkéjében űrhajós ült egy átlátszó, félgömb alakú kabinfedél alatt, a fülke mögött hosszú, áramvonalas vezérsík, az autó tetején pedig egy felfelé álló tölcsér, benne pingponglabda, és amikor az autót bekapcsoltuk, levegő áramlott ki a tölcsérből, és megemelte a pingponglabdát, de épp csak annyira, hogy a labda lebegett, de nem esett le. Góliátelem adta az áramot a villogó lámpáknak, a szirénának és a motornak, ami nemcsak a kerekeket forgatta, hanem azt a forgózsámolyt is, amin a kerekek voltak, és ettől lett az egész holdjáró mozgása kiszámíthatatlan.

A folytatáshoz kattintson ide!

 

Horváth Viktor

Horváth Viktor 1962-ben született Pécsen.

Az egyetem elvégzése közben és után művészetszervezőként és újságíróként dolgozott, majd gimnáziumokban tanított. 2001-től a Pécsi Tudományegyetemen óraadóként versfordítást és vers-formatörténetet tanított. 1994 óta publikál novellákat, versfordításokat, regényeket és néha tanulmányokat. 2012-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját a Török tükör című regényéért.

Könyvei:
Át avagy New York-variációk (kisregény, 2004)
Török tükör (regény, 2009)
Diótörő (verses mese, 2011)
A Kis Reccs (utaztató regény, 2012)

A Magvető Kiadónál megjelent művei

A vers ellenforradalma (2014), Möbion (Villa Negra Egyesülettel közösen) (2015), Tankom (2017)

Díjai

Európai Irodalmi Díj (2009)