Sam Smith a 2024-es cseh fesztivál, a Colours of Ostrava első headlinere

Ideje már most felkészülni, mert az első bejelentett headliner alapján giga erős line upra számíthatunk a 2024-es cseh fesztiválon, a Colours of Ostrava-n. Az esemény július 17. és 20. között a cseh Ostravaban várja majd a látogatókat, mindössze pár száz kilométerre Budapesttől. Most még szuper olcsón lehet hozzájutni a jegyekhez!

Jövőre 21. alkalommal rendezik meg Csehország egyik legnagyobb nemzetközi fesztiválját, a Colours of Ostrava-t július 17-20. között az ország harmadik legnagyobbjának számító Ostrava nevű város egyedülálló, megújult, Dolni Vitkovice ipari területén. A fesztiválon a zenei felhozatal mellett egy nemzetközi Meltingpot vitafórum, IFFKV filmvetítések, számos színházi előadás és művészeti installációk is várják majd a fesztiválozókat.

Minden évben több mint 100 előadó lép fel nyolc zenei színpadon, a Meltingpot vitafórum 11 színpadára pedig több mint 200 előadó érkezik a világ minden tájáról. A Colours without Barriers projekt keretében a fesztivál speciális szolgáltatásokat kínál a fogyatékkal élő látogatók számára. 2023-ban 850 fizikai, látás- vagy hallássérült, valamint autizmus spektrumzavarral élő ember élt a felkínált lehetőségekkel. A fesztivál ráadásul szombatonként már hagyományszerűen ingyenes belépést biztosít a 65 év felettieknek is.

Sam Smiths Oscar-, Golden Globe-, valamint többszörös Grammy-díjas angol énekes-dalszerző. 2012-ben robbant be és vált világszerte ismertté.  Az énekes ősszel Ausztráliában turnézik, azonban jövőre már Európa felé veszi az irányt, és 2024. július 18-án a Colours of Ostrava-n lép majd színpadra.

„Nagyon örülök, hogy Sam Smith-t elhozhatjuk a Coloursra. A hangja varázslatos számomra, és az őszinteség, amivel megnyílik a világnak, teljesen lenyűgöző. Minden évben olyat szeretnénk bemutatni, aki megmozgatja a zenei világot. Sam Smith dalai hihetetlenül sok letöltést produkáltak, míg a Stay with Me című számát pedig szerintem mindenki ismeri.” – kommentálta Zlata Holušová, a fesztivál alapítója és igazgatója.


Az első headliner mellett más fellépők kilétére is fény derült. Yogetsu Akasaka japán buddhista szerzetes egy lenyűgöző beatbox-szal kevert meditációs zenével kápráztatja majd el a közönséget. A holland héttagú zenekar, a Son Mieux feleleveníti a 70-es évek diszkó hullámát kortárs popslágereivel korhú öltözékben, természetesen. Szintén fellép majd a német Klangphonics triója, akik az elektronikus zenét és az élő hangszereket ötvözve dallamos technót és energikus deephouse-t alkotnak