Pólógrafika pályázatot hirdet a LOLmarkt

Hamarosan történelmi mintás pólók áraszthatják el az országot

Feltörekvő, tehetséges grafikusok mutathatják meg tudásukat, hiszen a LOLmarkt csapata most pólógrafika pályázatot hirdet. A pályázat témája „a magyar történelem modern köntösben”, de hogy ezen belül mit és hogyan valósítanak meg az alkotók, annak tényleg csak a fantáziájuk szabhat határt.



LOLmarkt.hu csapatát eddig leginkább a mémek, a vicces, érzelmes tartalmak inspirálták, és ontották magukból a humoros, vagy éppen szívhez szóló grafikájú pólókat. Jövőre ünneplik tizedik születésnapjukat, így ebben a témában tudják, mitől döglik a légy. Viszont eljött az idő, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, és komolyra veszik a figurát, ennek eredményeképpen pedig magyar történelmi témában hirdetnek meg pólógrafika pályázatot.

„Lehet ez egy jelenete, egy meghatározó alakja történelmünknek, vagy éppen egy monda, esetleg egy történelmi szimbólum. A lényeg, hogy a magyar történelemhez kötődjön a grafika. Természetesen lehet humoros, de nem ez az elsődleges cél. Sokkal inkább történelmünk művészeti megjelenítésére helyeznénk a hangsúlyt” – mondta Czaga Zsolt, a LOLmarkt ügyvezetője. 

Mitől jó egy pólógrafika?

„A beérkező grafikák három fordulón esnek át. Az első fordulóban azt nézzük meg, hogy egyáltalán legyártható-e a grafika, azaz technikailag megfelel-e a kritériumoknak. Természetesen ehhez segítségképpen egy alaposan kidolgozott technikai dokumentációt is közzétettünk” – meséli Vállaji Zénó kommunikációs vezető.

A második fordulóban már esztétikailag, művészi szempontból értékelik a grafikákat, és ekkor már próbagyártás is készül a beérkezett művekből. Végül a harmadik fordulóból kerül ki az első három helyezett. A díjazottak összesen több mint 200 ezer forint pénzjutalomban részesülnek, de ezen felül minden alkotónak, aki a második fordulón túljutott, egy hosszú távú lehetőséget is felajánlanak, méghozzá a tervezői csapatukban. Ráadásul a dobogós pályaművek a LOLmarkt üzleteiben és online is elérhetőek lesznek. De a dobogóról lemaradt munkák is hasonló jutalmakban részesülhetnek, hiszen a közönség is kiválaszthatja kedvencét. 

„A pólók gyártása során olyan technológiákat használunk, amelyek esetében már nem kell attól tartani, hogy csak ideig-óráig látható a minta a pólón. A mai eljárások ugyanis lehetővé teszik, hogy sokáig gyönyörködhessünk egy-egy pólóra tervezett alkotásban” – tette hozzá Zsolt.

A pályaműveket 2021. október 31-ig várja a LOLmarkt csapata.