A párt, ami nem indul a választáson

Nem a pártok vagy a lakosság okoz ma problémát, hanem a félelem, ami kettéosztja az országot. Az Észszerűség pártja egészen más megközelítésből próbálja nézni a kialakult helyzetet: nem a választás a megoldás, hanem az emberek lelkiállapotának megvizsgálása, mert nem az emberek képességeivel van a gond, hanem a figyelmükkel.

Mi alapján, kit és mire választanak meg az emberek április 8-án? Az Észszerűség pártja olyan hiányosságot vett észre a rendszerrel kapcsolatban, ami mindenekelőtt áll, mint egy ház alapja. Ez a kezdőpont maga a józan paraszti logika, ami érthető működést állít fel. Úgy látják, ennek hiányában állhat csak fenn a mai furcsa ellentmondásos helyzet tele valósnak vélt, hamis információkkal.

A párt elfogadja a különböző nézeteket, viszont vallják, hogy az igazság és a valóság nem feltétlen azonos, a törvény pedig nem törvényszerű.

Tóth Zoltán pártalapító arról beszélt, próbálnak a működő törvényszerűségeken lépkedni, mert míg törvényt lehet rosszul alkotni, a gravitációval nem szoktak vitázni.

„Ha valamit leejtünk ezen a bolygón, az ha hiszünk benne, ha nem, le fog esni. Ilyen stabil pontok alapján érdemes gondolkodni. Globális nézőpontot állítunk fel, amit nem mi határozunk meg. Olyan pontokat, amikkel mindenki egyetért. Mintha egy ingoványban tudnánk, hol vannak a kövek, amire biztonsággal léphetünk, és még ha nem is látszik a túlpart, biztos lesz a megérkezés” – fogalmazott.

Célkitűzésük, hogy olyan egyezségek, vagy akár törvények jöjjenek létre, amelyek az emberek egyszerűbb, érthetőbb és magasabb színvonalú életét eredményezi hosszútávon.

„Célunk ez alapján lefektetni egy valós működést, ahol a választás sem szimpátia vagy ígéret alapján megy, mert stabil pont, valós nézőpont hiányában korábban nem volt lehetősége a polgároknak, hogy szakértelemre és érzelmi stabilitásra szavazzanak” – fűzte hozzá Tóth Zoltán.

A lépéseket az alapján ítélik meg, hogy mit okoznak később az országnak, majd ezeket sorrendbe teszik prioritásuk szerint. Sok fontos dolog létezik az életben, akár egy autón: a karosszéria, ami a látványt jelképezi, motor és a fotómű, ami a vállalkozókat, lakosokat és alkalmazottakat takarja, és fontos a kormány is. Ezeket mind egyszerre kell helyretenni, csakhogy hazánk az Észszerűség pártja szerint kezd  olyan mint a tuning Kadett: kezd kívülről jól kinézni, de a lényeg esik szét.

A párt számára az első mindig az emberek lelkiállapota, eköré szerveznek mindent.

„Mostanság sok építkezés folyik, hogy szép legyen hazánk, vagy vonzó, aminek van hozadéka turizmus szempontjából, de ha feszültek az emberek vagy épp nincs munkaerő, akkor ki fogadja a turistát?” – tette fel a költői kérdés az alapító.
Véleménye szerint Magyarország az emberektől az, ami. Ha jól vannak, megy az ország szekere, de a szép rövidtávon jó, a jó hosszútávon szép.

„Hazánkat az félelem osztja ketté, mintha még a múltban ragadtak volna az emberek. 1956 és Trianon óta mindenki védi magát, ami nem csoda, viszont ami elmúlt, az elmúlt. Tanulnunk kell belőle.”

A párt józan gondolkodású, érzelmileg stabil, politikához értő, ambiciózus személyeket keres.

Az Észszerűség pártjának józan nézőpontjai:
·    Az adó nem más, mint egy olyan közös költség, amit a nép tesz össze a saját maga működésének egyszerűsítésére hatékonyságának növelésére gyorsítására.
·    A kormány a nép alárendelt része és nem fordítva.
·    A miniszter szó jelentése szolgáló.
·    A kormány, a rendvédelem, az adóhatóság, mind a nép által létrehozott, fenntartott szerveződés a nép által meghatározott feladatokra, a nép működésének segítésére és nem fordítva, vagy a nép ellen.
·    Nem a népnek kell figyelnie a kormányt, hanem a kormánynak kell figyelnie a népet.
·    A parlamentet, politikusokat, rendvédelmet, adóhatóságot és még sok más dolgot a nép adója tartja fenn, és nem ezek a szervek tartják fenn a népet.
·    Háborúzni a békéért olyan, mint szeretkezni a szüzességért.
·    A kormány sosem volt hatalom és nem is lesz az. A kormány pusztán egy menedzsment, egy szerveződés a nép által meghatározott feladatok elvégzésére.
·    Aki másokat lejárat, a saját tetteiről tereli el a figyelmet.
·    A zavarkeltés figyelemelvonás.
·    A kormány nem azért van, hogy reklámozza a migránsokat, hanem hogy csendben megoldja intelligens módon a kérdést, szakértőket bevonva és az ország egyensúlyát fenntartva. Létezik megfelelő kezelés.
·    Ne feledjük, hazánkban is sokan számítottak migránsnak 1956-ban.
·    Amit akarunk, vagy nem akarunk, afelé haladunk. Mi döntünk.
·    Támadásból, valaminek az elnyomásával nem lehet politikát kezdeni csak valaminek az építésével, mert ahogy indul, úgy zárul.
·    A kampánypénz is a nép pénze.
·    Valahol mindenki politikus.
·    Minden ember rendet akar, csak van, aki mások irányításával, és van, aki mások önállóságának felismertetésével.
·    Észszerű hogy van észszerűtlen.

MAGYARORSZÁG LESZ A LEGJOBB NEMZET, MERT MI KAPTUK A LEGTÖBB “EDZÉST”