Óriási flashmobbal ünnepelték a Vívás Világnapját a Nemzeti Múzeum előtt

Több százan álltak össze szombat délben a Nemzeti Múzeum kertjében, hogy a Vívás Világnapján egy néhány perces szabadvívással népszerűsítsék a magyar sikersportágat.

A vívás sportágban lassan hagyománnyá válik, hogy évente egyszer, a szezon elején, a világ számos impozáns helyszínén egyidejűleg rendezik meg a Vívás Világnapját. A magyar szövetség, Csampa Zsolt elnök vezetésével két éve állt először a kezdeményezés mellé: abban az évben a Bazilika előtt, tavaly a WestEnd udvarában, idén pedig Nemzeti Múzeum lépcsőjén, illetve kertjében rendezték meg az eseményt, melyen több százan vettek részt, köztük olimpiai és világbajnokok.

A déli 12 órakor összeállt körülbelül 500 fős tömeg néhány perces szabadvívással és a múzeum lépcsőin – ahol annak idején Petőfi szavalta: „…Fényesebb a láncnál a kard…” – a nemzeti színű zászló megformázásával ünnepelte a magyarok egyik sikersportágát. Ezt követően olimpiai és világbajnokok adtak autogramot az érdeklődőknek.

 

A flashmob mellett veterán tőrverseny, és számos egyéb program, pl. tematikus tárlatvezetés, közönségtalálkozók és legendás sportolókkal zajló beszélgetések egészítették ki a rendezvényt, melynek nem titkolt célja volt, hogy a vívás, megőrizve méltán nagy népszerűségét hazánkban, a jövőben is szép élményekkel és rekordszámú éremmel gazdagítsa a magyar sporttörténelmet.