Modern Art Orchestra plays Béla Bartók
15 HUNGARIAN PEASANT SONGS
lemezbemutató koncert Bartók Béla születésnapján
2018. március 25. (vasárnap), 19.30, BMC
Közreműködik:
Modern Art Orchestra
Művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél
Harcsa Veronika – ének
David Liebman – szaxofon
Dresch Mihály – fuhun
Gőz László – harsona, basszustrombita
Lukács Miklós – cimbalom
Márciusban jelenik meg a Modern Art Orchestra plays Béla Bartók – 15 HUNGARIAN PEASANT SONGS című lemez a BMC Records kiadásában. Az albumon David Liebman (szaxofon), Harcsa Veronika (ének), Gőz László (trombita), Dresch Mihály (fuhun) és Lukács Miklós (cimbalom) vendégszereplésével hallható a mű big band adaptációja. A 2018. március 25-i nagyszabású lemezbemutató koncertre minden vendégelőadó, még a világhírű jazz szaxofonos, David Liebman (USA) is csatlakozik a BMC-ben.
A Tizenöt magyar parasztdal Bartók Béla műve. Az eredetileg szóló zongoradarabokat a Modern Art Orchestra kreatív elméi, Bacsó Kristóf, Ávéd János, Subicz Gábor és Fekete-Kovács Kornél írták át nagyzenekarra, melynek során gondosan ügyeltek a dalok eredeti formájának és szólamainak megőrzésére. A tizenöt folk melódia megszólalása között a MAO kiváló zenészeinek vezetett improvizációja épít hidat.
A MAO tizenegy éves fennállása óta nemzetközileg is elismert nagyzenekarrá nőtte ki magát, mely számos zenei műfajban elkötelezett, közöttük a jazz, pop, klasszikus és kortárs zenében is kiemelkedő. Az évek alatt rengeteg díjjal, elismeréssel gazdagodott és számtalan koncertet adott: Budapesten rendszeresen fellép a Budapest Music Centerben, turnézik Európa-szerte, az Egyesült Államokban és Izraelben, valamint játszott már olyan legendás művészekkel, mint Tom Harrell, David Liebman, Chris Potter, James Morrison, Bob Mintzer, Rhoda Scott, Adam Nussbaum és Ennio Morricone.
A koncert zenei anyagát áthatja Bartók öröksége, azt a bizonyos kelet-közép-európai életérzést a MAO egyenesen annak hazájából hozza magával.
Fekete-Kovács Kornél a lemezbemutató koncert kapcsán:
„Egy kreatív, alkotónak vagy egy előadóművésznek egyformán fontos a hitelesség. Az a fajta “igaziság”, amelytől az illető összetéveszthetetlenül az, aki. A tizenhárom éve működő Modern Art Orchestrával az alapítás óta nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy identitásunkat olyan dolgokból építsük fel, amelyek a magyar és kicsit kiterjesztve az európai értékeket képviselik a zenében. Ennek ékes példájaként márciusban újabb megjelenésre készülünk.
Bartók Béla – Tizenöt magyar parasztdal című, eredetileg szóló zongorára írt ciklusát a MAO egy teljesen új megközelítésben rögzítette lemezre 2017. novemberében (BMC Records). Az új darab koncepciója azon alapul, hogy az eredeti 15 tételt érintetlenül hagyva komponáljunk olyan átvezető részeket, amelyekben a mai zene megfelelően fuzionálhat a magyar népi kultúrával és a bartóki világgal. Ebből az elegyből fantasztikusan érdekes dolgokat tudott alkotni a zenekar kreatív magját alkotó négy muzsikus-zeneszerzőből álló team. A Bacsó Kristóf, Ávéd János, Subicz Gábor és jómagam által komponált darabok a jazz, az elektronikus zene, a kortárs klasszikus hangzás perifériáin mozogva egy teljesen újfajta megszólalást hoztak a jazz nagyzenekari hangzásba. Nagyon fontos szerepet játszik a darab végső formájában, hogy öt kiváló szólistával bővül ki a MAO eredeti muzsikusgárdája: az albumon és a bemutató koncerten egyaránt hallható a világ egyik legnagyszerűbb szaxofonosa, David Liebman, aki amellett, hogy az Egyesült Államokban él, nagyszülői vonatkozással magyar gyökerekkel is rendelkezik. A hazai zenei élet kiválóságai is képviseltetik magukat az albumon: Harcsa Veronika instrumentális énekszólójával, Gőz László elektronikusan elvarázsolt basszus-trombita hangjával járul hozzá a különleges hangzáshoz. Dresch Mihály (fuhu) és Lukács Miklós (cimbalom) két olyan alakja a magyar jazznek, akik a leghitelesebb keresztezői a népzenének és az improvizatív világzenének – jelenlétük megkérdőjelezhetetlen az albumon és a koncerten.”
A megjelenő lemez kapcsán Fazekas Gergely így ír:
„A Modern Art Orchestra szaván fogja Bartókot. A lemezen big-bandre hangszerelve szólal meg a Tizenöt magyar parasztdal, ez az 1914 és 1918 között keletkezett, 1920-ban publikált zongoramű, amelyben az 1910-es évek során gyűjtött, számára legkedvesebb dallamokat dolgozza fel Bartók. A hangszerelők – Bacsó Kristóf, Ávéd János, Subicz Gábor és Fekete-Kovács Kornél, valamennyien a Modern Art Orchestra szólistái – maximálisan tiszteletben tartják a bartóki zongoraanyagot. Egyetlen hangot nem adnak hozzá az egyes tételekhez, nem tesznek mást, mint a legelmélyültebb szépirodalmi fordítók: az eredetihez a lehető legnagyobb mértékben hűen ültetik át a zongora nyelvét a nagyzenekar nyelvére. A tételek között ugyanakkor különböző mértékben kötött improvizációk hangzanak el, amelyek a kortárs zene, a jazz, és a népzene elemeit felhasználva kommentálják az eredeti bartóki gondolatokat. És ebben az esetben az alapgondolat sohasem absztrakt: az eredeti népdalok szövege nyomán ugyanis tökéletesen világossá válik az, amit Bartók feldolgozása amúgy is sejtet, hogy az adott népdal miről is szól.
Az improvizációk révén a lemez nemcsak megfejti (vagy kifejti) a bartóki gondolatokat, hanem az első hangtól az utolsóig Bartók szellemiségét is közvetíti. Egy 1942-es tanulmányában Bartók a következőket írja a népzene fejlődése kapcsán: „A kínai fal mesterséges felépítése, egyik népnek a másiktól való elválasztása nem sok jóval biztat a népzene fejlődésére nézve. Idegen befolyás elől való teljes elzárkózás stagnálást jelent; jól asszimilált idegen hatások lehetőséget adnak a gazdagodásra.” Aktuális szavak. És tökéletesen leírják e lemez egyik legfőbb erényét. A szólisták ugyanis különböző zenei világokat, kultúrákat képviselnek, s a „jól asszimilált idegen hatások” végül valóban lenyűgöző gazdagságot teremtenek. A legendás szaxofonos (és fuvolista), a New York-i David Liebman az amerikai jazz egyik legjelentősebb alakja, Bartók zenéjének régi tisztelője (egyik nagyapja magyar volt, a 20. század elején vándorolt ki Amerikába), Dresch Mihály az összekötő kapocs a jazz és a népzene között, Lukács Miklós „all round” művész, ő a kortárs zenei hangzásokat és gondolkodást hozza magával, Gőz László ugyancsak a kortárs zene felől (is) érkezik, s érkeznek vele az elektronikus hangzások, a hangjával mindenre és minden elképzelhetetlenre is képes énekesnő, Harcsa Veronika pedig a vokális dimenziót emeli be a zene által teremtett instrumentális térbe.
(…)
Felmerül az emberben a kérdés, vajon mi is a lemez műfaja. Jazz? Népzene? Klasszikus? Mindegyik, ami persze azt is jelenti, hogy egyik sem. És e tekintetben nagyon is 21. századi albumról van szó, hiszen véget ért a műfajok kora. Autentikus népzene gyakorlatilag már nem létezik, felfalta a civilizáció, a klasszikus zene ugyan mutat még életjeleket, de élettere a hangversenytermek rezervátumára szűkült, s ha a tág értelemben vett jazz népszerű is, művészi formájában erőteljes lépéseket tett, hogy maga is a klasszikus zene „rezervátumlétére” legyen kárhoztatva. Búslakodásra persze semmi ok, mert ha képesek vagyunk kilépni műfaji komfortzónánkból, ott várnak minket az olyan csodák, mint a Modern Art Orchestra Bartók-lemeze.”
