#majdnemfriss – Minyo Crusaders: “Japán népdalok újratöltve”
A tradicionális japán népdalokhoz, a minyókhoz kever latin, karibi, afrikai és más zenét a Minyo Crusaders. A pandémia miatt két évet késett európai turné keretében pénteken este a Szigeten ad koncertet a japán zenekar.
Akkreditációnk státusza: Elbírálás alatt |
“Ezeket a dalokat az emberek régen a rizsföldeken énekelték munka közben, de a halászok, a bányászok, szumo birkózók is előadtak ilyeneket egymásnak, meg vannak gyerekdarabok is közöttük. A minyók ma is részei a japán kultúrának, de régiónként már kevésbé különböznek egymástól. Összességében eltűnőben vannak, legfeljebb népzenei fesztiválokon, hagyományos ünnepségeken adják elő őket” – mondta Tanaka Kacumi, a Minyo Crusaders alapítója, gitárosa.
A Global Village színpadon fellépő csapat vezetője kifejtette: a hatvanas években Folk Crusaders néven létezett egy együttes Japánban, amely Bob Dylanhez hasonló zenét játszott, a névválasztás erre utal vissza.
A zenekar 2017-ben kiadott bemutatkozó lemezén, az Echoes of Japan-en a minyók mások mellett kolumbiai cumbia, reggae, rumba, bolero, afro-funk, latin és amerikai boogaloo hangszerelésben szólalnak meg. Egy régi japán dal az ősök szellemét idézi fel (Hohai Bushi), egy másik egy kismadárról szól (Toichin Bushi), de olyan is van, amely egy asszony himlőhelyes arcú férje iránti szerelmét meséli el (Otemoyan).
“A minyók legtöbbje dallamos, a szövegek sokszor ismétlődnek, így nem annyira nehéz hozzájuk passzoló nemzetközi zenéket találni” – jegyezte meg Tanaka.
A zenész egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy a 2011-es tóhukui földrengés után lett – sok japánhoz hasonlóan – fontos számára az identitása, a gyökerei. Mivel a világzene szerelmese volt, először ezeket fedezte fel magának Japánban (Miszora Hibari, Tokyo Cuban Boys), és lenyűgözte a latinos, dzsesszes hangszerelés. A Minyo Crusaderst Freddie Tsukamoto énekessel alapította meg.
A tíztagú együttes először 2019-ben lépett fel Európában, meg is jelent egy koncertfelvétel, amely egy franciaországi fesztiválon készült. De a 2020-ra lekötött európai turnét keresztülhúzta a koronavírus-járvány, és csak idén jöhettek el.
“Eléggé elkeseredtünk, amikor beütött a pandémia, Japánban ráadásul sokkal szigorúbbak voltak a járványügyi intézkedések, mint a világ más részein, és ez ma is így van. Amikor a mostani turnéra elindultunk, még mindig sokan aggódtak, valóban neki akarunk-e vágni” – idézte fel a zenekarvezető.
Tanaka Kacumi elmondta az MTI-nek, hogy nagyon sok olyan minyo van, amelyet ők sem ismernek, ezeket folyamatosan “ássák elő”. A cél az, hogy Japánban a modern zenei köntös segítségével minél több emberrel megismertessék ezeket az elfeledett, tradicionális dalokat, és természetesen világszerte megmutassák, milyen értékesek a minyók.
“Ezekben a dalokban gyönyörűen zeng a japán nyelv, de a minyók a 19. században Nyugatról bejött hatások miatt visszaszorultak. A mi projektünk arra is alkalmas lehet, hogy megmutassa a nyelvünk szépségét” – fűzte hozzá a zenész.
Tanaka Kacumi végül arról beszélt, hogy a radikális kolumbiai cumbia csapattal, a Frente Cumbieróval közösen készített EP-nek lesz folytatása. Tervezik, hogy más külföldi formációkkal is összehoznak közös produkciót, hiszen azzal egymás népeinek kultúrája nyílik meg előttük.