Mekkora ökológiai lábnyomot hagytak a vizes vb szurkolói zónái?

A két budapesti szurkolói zónában többszázezer szurkoló kísérte figyelemmel minden idők legjobb FINA világbajnokságának mérkőzéseit: naponta átlagosan 21 ezer fő látogatott el a két szurkolói zónába. A vizes világbajnokság szervezői azonban nemcsak a szórakozás garantálására, hanem a környezet védelmére is kiemelt figyelmet fordítottak.

Augusztus 20-án hivatalosan is véget ért hazánk történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, hatalmas sikerrel zajlott le az elit vb-t követő masters világbajnokság is.

Az elit és a masters vb ideje alatt a Margitszigeten és a Duna Aréna mellett található szurkolói zónák színes programjai, az óriáskivetítőkön keresztül közvetített mérkőzések garantálták, hogy a vb ideje alatt a szurkolók a szurkolás egészen egyedülálló közösségi élményét is megtapasztalják.

A nagy területen elhelyezkedő szurkolói zónák azonban abban is példaérékűnek számítottak, hogy minden igyekezet arra irányult, hogy minimálisra csökkenjen a szurkolói zónák által utólag bolygónkon hagyott ökológiai lábnyom.

A nagy tömegeket vonzó rendezvények esetén különösen előremutató gondolkodásra vall, ha a környezetterhelés csökkentésére is ügyelnek a szervezők. A vizes világbajnokság szervezőcsapata már a kezdeti időszakban felvette a kapcsolatot a Zöldövezet Társulással, akik segítettek abban, hogy szurkolói zónák hulladékmenedzsmentje környezetbarát módon valósuljon meg.

A Zöldövezet Társulás 2009 óra foglalkozik rendezvényzöldítéssel, aminek rengeteg eleme van” – mondta el Herencsár Milán, a rendezvények zöldítéséért felelős projektvezető. „Az egyik legeredményesebb dolog azonban, ha egy rendezvényen a környezet megóvásának figyelembe vételével történik a hulladékok kezelése.”

A Zöldövezet Társulás szívesen nevezi magát „zöld rendezvényszervezőnek” is. Saját hulladékgyűjtő infrastruktúrával rendelkeznek, amit akár akkora rendezvényekre is tudnak mozgósítani, mint amilyen a vizes világbajnokság volt.

A projektvezető elmesélte az is, hogy egy háromnapos hétvégi rendezvény alatt akár egy egész panelház egy havi hulladékával is megegyező mennyiségű szemét is megtermelődhet.

A szurkolói zónák hulladékmenedzsmentje első körben nagy falatnak tűnt” – mondta Csobay Krisztina, az Egyesület elnöke. „Ugyanakkor örültünk, hogy egy ekkora rendezvény kapcsán a szervezők részéről ennyire innovatív gondolkodásmóddal találkoztunk. Fiatal csapat vagyunk, de szakmailag is elfogadták a véleményünket és nagyon jó együttműködést sikerült megvalósítani mind a szervezőkkel, mind a rendezvényszervező csapattal.”

A Zöldövezet Társulás a vizes világbajnokság előtt megtartotta szokásos felkészítő oktatását a helyszíni közreműködőknek. Az Egyesület saját takarítói jellemzően olyan tevékenységet végeznek, amelyek egy hagyományos takarítócég tevékenységének keretei közé nem lennének besorolhatók.

A velünk együtt dolgozó takarítócsapat valóban elkötelezett emberekből áll, ez a kiválasztás és a hosszútávú munkakapcsolat fenntartásának szempontja is.” – hívta fel a figyelmet Herencsár Milán. „A takarítóink az Egyesületünk alapelveivel azonos fenntartható elvek mentén gondolkoznak.”

Mivel a szurkolói zónákban a foodtruck kocsik mellett élénk vendéglátó tevékenység folyt, így itt is számolni kellett jelentős hulladék keletkezésével. „A vendéglátás ugyanis a rendezvények legnagyobb hulladéktermelője.” -tette hozzáaz Egyesület elnöke.

A foodtruck udvarokban egyébként már kötelezően PLA-ból készült poharakat kell használni, így némileg zöldíteni tudják az egyébként környezetterhelő vendéglátó tevékenységet. „Ezek a poharak kukoricakeményítő alapúak, és valóban lebomlanak. Az azonban önmagában még nem érték, hogy valaki ilyen poharakat használ. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a poharak ténylegesen bomlásnak induljak, ahhoz ipari komposztkörülmények közé kell kerülniük, ehhez például több mint 60 fok és magas páratartalom szükséges.” – mondta el részletesen Herencsár Milán. „Emiatt fontos igazán, hogy ezek a poharak szelektíven kerüljenek begyűjtésre, majd a megfelelő partner szállítsa és kezelje. Egy vizes világbajnoksághoz hasonló nagy kaliberű rendezvényen pedig igencsak indokolt ez, már csak a keletkező mennyiség miatt is.”

A Zöldövezet Társulás nagyon komolyan veszi a hulladék szelektív tisztasáságát.

A vizes világbajnokság helyszínein nemcsak a PLA poharakat, hanem hatalmas mennyiségű papír-, és fémhulladékot is külön gyűjtötték. A takarítók ezen felül aktív kommunikációt folytattak a foodtruck kocsik személyzetével is, sőt, külön szemetes zsákokkal is segítették őket, hogy elkötelezettebbé tegyék őket is a szelektív hulladékgyűjtés irányában.

A vizes világbajnokság hulladékmenedzsmentjének megvalósítása szép referencia Egyesületünk számára” – zárta le végül Csobay Krisztina. „Ez a munka kihívást jelentett nekünk is, a szervezeten belül is innovációt és változásokat indított el. A szervezők végül nagyon elégedettek voltak a munkánkkal, és erre kifejezetten büszkék vagyunk. A világbajnokság szervező csapatának is jár azonban az elismerés. Eddig általában csak kisebb rendezvények kapcsán kerestek meg minket. A vizes világbajnokság szurkolói zónáiban releváns mennyiségű hulladék keletkezett, és ezt felismerték a szervezők is, akik az Egyesületünk felkérésével és az együttműködés megvalósításával kinyilvánították, hogy fontos számunkra a környezetünk védelme és a fenntarthatóság. Lényegében beálltak a programunk és az általunk képviselt elvek mögé.”

Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.